Novemberben dőlt el, hogy Bogdán Ádám visszatér a skót Hibernian csapatához. A gárda jelenleg a hatodik helyen áll a táblázaton. […]
Ötven százalékkal csökkentette a focisták és a szakmai stáb fizetését a skót Hibernian, számolt be róla a klub a hivatalos […]
Dr. Zalai Dávid, az MTK sporttudományi munkatársa több labdarúgóval együttműködve indított jótékonysági gyűjtést a koronavírus-járvány elleni küzdelemre. Az ötletgazda mögé […]
Visszatért a Preston North Endhez Chris Maxwell, Bogdán Ádám riválisa a Hibernian-nél. A 29 éves kapust visszahívta a klubja a […]
A Hibernian hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végéig meghosszabbították Bogdán Ádám szerződését. Élő közvetítés az átigazolásokról – az NB […]
Még mindig nem tudni, pontosan hol folytatja pályafutását Bogdán Ádám. A korábban a skót Hiberniannél sérüléséig stabil kezdőkapusnak számító magyar […]
Bogdán Ádám 2007-ben állapodott meg a Bolton vezetőivel. A magyar kapus a Bolton első csapatában 2010 augusztusában debütált egy Southampton […]
A harmadosztályú Bolton Wanderers statisztikáival foglalkozó BWFC Stats közzétette az elmúlt évtized kapusainak a névsorát, akik kapott gól nélkül tudtak […]
Mint ismert, Bogdán Ádám visszatért korábbi csapatához, a skót Hibernian-hez. A játékosról már két videót is megosztottak azóta Facebook-on, most […]
Bogdán Ádám a januári átigazolási időszak kezdetéig aláírt a skót élvonalban szereplő Hibernian csapatához. "Egyedül és néhány klubnál is edzettem, […]
Miközben a magyar válogatott és Uruguay a tegnapi, egymás elleni mérkőzésre készülődött, érdekes pódiumbeszélgetés vette kezdetét a Pesti Magyar Színházban. […]
A svéd Expressen Sport készített interjút az AIK Stockholm sportigazgatójával, Björn Wesströmmel. Mint ismeretes, a svéd bajnokságban negyedik helyen végző […]
Bogdán Ádám jelenleg szabadon igazolható. A kapus a svéd AIK együttesénél készül, erről már az nb1.hu-n is olvashattak. Bogdán a […]
A szabadon igazolható Bogdán Ádám jelenleg a svéd élvonalban érdekelt AIK Stockholm edzéseit látogatja. A csapat fontos tényezője hazája labdarúgásának, […]
Visszavonult az 1979-ben New Jerseyben amerikai apa és magyar anya gyermekeként született Tim Howard. Nagyszülei 1956-ban emigráltak Budapestről az USA-ba. […]
Torghelle Sándor megszerezte élete első Vasas-góljait – rögtön hármat – a Rákosmente elleni, 13-1-re megnyert pályaavatón; a meccs után a […]
Felkészülési mérkőzés RKSK (NB III) – Vasas 1-13 (Aranyos 25. – tizenegyesből, ill. Rétyi 8., Medgyesi 32., Kovács M. 38., […]
Honlapunkon is olvashattak arról, hogy gyászol a Vasas. Életének 87. évében elhunyt Berendy Pál, aki ötször is bajnoki címet ünnepelhetett […]