Mint több cikkünkben is jeleztük, mintegy 15 ezer debreceni teremtett varázslatos hangulatot csütörtökön a Torino elleni El-visszavágón. Hiába nyertek a […]
Botrányos körülmények között ért véget csütörtökön este a Craiova-Honvéd El-selejtező, A kispestiek azóta már bejelentették, hogy megóvták a meccset. A […]
A hosszabbítás pillanataiban 30 percet állt a játék, mert a játékvezető összeesett egy hanggránát miatt, majd az utolsó pillanatokat a […]
A botrányos Cracovia-Honvéd mérkőzés után a következő bejelentést tette a kispesti csapat: „Megóvja a Budapest Honvéd a Craiova elleni Európa-liga-selejtezőt! […]
Erre a linkre kattintva lehet tájékozódni a Craiova-Honvéd mérkőzés balhéjáról, a bíró is összeesett egy hanggránáttól. Viszont a Loki-Torino mérkőzésen […]
Honlapunkon is írtunk arról, hogy több Honvéd-szurkoló már szerda este megérkezett Romániába. A kispestiek ma este a Craiova együttesével mérik […]
Az ugyeszseg.hu-n megjelent ítéletet változtatás nélkül közöljük. "A Miskolci Járási Ügyészség gyorsított eljárás kertében – a gyanúsítotti kihallgatásától […]
Többször beszámoltunk arról, hogy Lang Ádám viharos hónapokat töltött a román bajnoki címet szerző Kolozsvári CFR-nél, aminek a vége […]
Honlapunkon is írtunk arról, hogy a Kisvárdánál felmerült Miriuta László neve, aki Dajka Lászlót válthatja az NB I-es csapat kispadján. […]
Az ügyészség súlyosbításért fellebbezést jelentett be a vádlottak terhére a ferencvárosi futballszurkolók egymás közötti bántalmazása ügyében. A Fővárosi Főügyészség […]
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádemelését követően a ferencvárosi futballszurkolók egymás közötti bántalmazása ügyében a bíróság első fokon tizennyolc személyt […]
Az előző szezonban csupán egy hajszál választotta el a feljutástól a Pécs együttesét. A Baranya megyei klub a Dabas elleni […]
Már jeleztük, hogy a rendőrség kiadott egy közleményt még a tegnapi Derbi kezdete előtt, hogy összesen 40 szurkolót állítottak elő […]
Az FTC-Újpest labdarúgó-mérkőzés biztosításában részt vevő rendőri egységek 2019. május 4-én 17 óra 10 perckor észlelték, hogy a Mester utca […]
A Tolna VFC a Tamási 2009 FC együttesét fogadta a megye I-ben. Az összecsapást a hazai csapat 3-0-ra nyerte meg, […]
Február 9-én volt a legutóbbi Újpest-Fradi, a mérkőzésen a legutolsó pillanatban egyenlítettek a lila-fehérek, 1-1 lett a találkozó végeredménye. […]
Az elmúlt fordulók remekléseinek köszönhetőn újra él a Haladás reménye, a gárdának van esélye kiharcolnia az NB I-ben maradást. Ehhez […]
Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a DAC nem tudott meglepetést okozni a Slovan Bratislava otthonában, a pozsonyi együttes 3-1-es győzelmet […]