„Nem gondoltak bele, mekkora kárt okoznak ezzel” – interjú Lovrencsics Gergővel

Az NB I is érdekelné a Fradi korábbi csapatkapitányát, aki remekül érezte magát Splitben, a horvát sajtóban azonban óriásit csalódott.

Miközben Nikolics Nemanja és Szalai Ádám 35 évesen visszavonult az aktív futballtól, addig a 34 éves Lovrencsics Gergő kitart a profi labdarúgás mellett, és harcra kész állapotban várja leendő csapatának az ajánlatát. A Fradi korábbi csapatkapitánya és családja remekül érezték magukat Splitben, de lejáró szerződését a Hajduk nem hosszabbította meg, így a 44-szeres magyar válogatott – egyelőre még – szabadügynökként készül a folytatásra. A horvát sajtó álhírt közölt a visszavonulásáról, ez rendkívül rosszul érintette Lovrencsicset, de most már nem erre koncentrál. Csakis arra, hogy megtalálja azt a(z akár magyarországi) csapatot, amelynek a színeiben még dobhat egy nagyot.

Horvátországban azt írják, Lovrencsics Gergő visszavonul. Igaz a hír?
Nem. Nincs is tervben, hogy visszavonuljak. Lejárt a szerződésem a Hajduk Splitnél május 31-én, június 1-től szabadügynök vagyok, és még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy visszavonuljak. A B tervem, hogy edzősködjek. De ha igazán őszinte vagyok: még játszani szeretnék, mert élvezem a focit. Az már egy másik kérdés, hogy lesz-e erre lehetőségem. De nem vonultam vissza.

Mennyire érintett rosszul a horvát lap cikke?
Nagyon, mert ilyenkor az újságírók bele sem gondolnak, hogy mekkora kárt tudnak okozni. De nem csak az én szituációmról van szó. Bármelyik hasonló helyzetben lévő labdarúgóval rosszat tennének, ha megírnák, hogy befejezte a futballt, miközben az érintett még folytatná. Ha valaki úgy dönt, hogy visszavonul, mert úgy érzi, nem tudja, vagy nem szeretné már vállalni a profi futballt – legyen az illető 22, 28 vagy 35 éves -, akkor bejelenti a szándékát hivatalosan. Mint ahogyan Nikolics Nemanja tette, aki egy sajtótájékoztatón beszélt a visszavonulásáról.

Én nem közöltem semmi ilyesmit a közösségimédia-felületeimen arról, hogy befejeztem volna a pályafutásomat, ezért nagyon bosszant, hogy magyarországi biztos információkra hivatkozva ilyen cikkek jelennek meg rólam Horvátországban.

Ezek után még a magyarországi barátaim kérdezgettek, hogy igaz-e a hír vagy sem, gondolhatják, hogyan éreztem magam.

A horvát lap mit szólt, amikor megkerestétek, hogy nem igaz, amit írtak?
Az ügyvédeim felvették velük a kapcsolatot, nem volt semmi gond, nem lesz pereskedés, de tisztába tettük a dolgokat. Elmondtam nekik, hogy ha én vissza akarok majd vonulni, akkor azt én személyesen fogom bejelenteni, maguktól ne találjanak ki ilyen sztorit.

Talán a leendő kérőid is azt fogják elsőként kérdezni: milyen formában vagy?
Jó erőben érzem magam. Most egyénileg edzek, és ha a Hajdukot nézzük, hétfőn kezdte meg a felkészülést, így mostanáig nekem is pihenőm lett volna. A tapasztalatom megvan ahhoz, hogy jó formában tudjam tartani magam. Csereként számítottak rám az utóbbi időben, de sok meccset játszottam, és sikeresnek tartom ezt a két évet. Kétszer megnyertük a kupát, és kétszer is ezüstérmesek lettünk a Dinamo Zagreb mögött. Ez nagy dolog, főleg, hogy 21 ponttal többet szereztünk, mint a harmadik helyezett Eszék. Szép élményeket és sok-sok tapasztalatot szereztem, sok barátra tettem szert Horvátországban, nagyon jó játékosokkal futballozhattam együtt, és sokat tanultam ez idő alatt.

Tudjuk, milyen erős a horvát válogatott, de mire lenne képes a Hajduk az NB I-ben? Megnyerné? A Fradival harcolna?

Szerintem a Fradi a Dinamóval van egy szinten, a horvát csapat utóbbi években szerzett bajnoki címei és a nemzetközi szereplése miatt mondom ezt. De nem hiszem, hogy a Dinamónak könnyű dolga van Horvátországban. Amikor idejöttem, abban a szezonban közel voltunk a zágrábiakhoz, az utolsó előtti fordulóban dőlt el, hogy ők lesznek a bajnokok.

Jó lett volna egy bajnoki döntőt játszani az utolsó fordulóban a Zagreb otthonában, ugyanis ezzel a rangadóval fejeződött be a bajnokság. De akkor már aranyérmes volt a Dinamo. Idén nem voltunk olyan közel hozzájuk, mint két éve, de lehettünk volna. Télen edzőváltás volt nálunk, új szisztémát próbált alkalmazni az új szakvezető, de ez nagyon nem jól sült el. Így tavasszal rossz vége lett négy-öt mérkőzésünknek is, így pedig kiestünk a bajnoki aranyért zajló versengésből.

A spliti maradásra mennyi esélyed volt?
Az elején hosszabbításról tárgyaltunk, aztán a klub úgy döntött, hogy ismét új vezetőedzőt nevez ki a csapat élére. Ő kért egy kis időt, hogy megnézze, ki az, akivel a következő szezonban is együtt szeretne dolgozni. Végül úgy döntött, hogy velem nem. Ez egy normális dolog, új edző, nem ismerte a csapatot. Lehet, hogy rosszul hangzik, de ezzel nincsen problémám. A családom jól érzi magát, én is jól érzem magam Splitben, így nem lett volna ellenemre a hosszabbítás, de ha nem maradhatok, azt is elfogadjuk, ez a futball velejárója. Egyelőre itt vagyunk Splitben, és a család jövőjét is itt látjuk Splitben. Persze nagy kérdés, hogy ha menni kell, hová kell menni.

Hogyan reagálnál egy NB I-es ajánlatra?
Megfontolnám, átgondolnám, és utána, ha úgy látom, hogy nekem és a családomnak is megfelelő, akkor visszamegyek az NB I-be. Nem vetek el semmilyen lehetőséget. Most már nem vagyok abban a helyzetben közel 35 évesen, hogy úgy válogassak, hogy kizárok bizonyos bajnokságokat. Szeretnék első osztályban focizni, de nem tudom, hogy mi lesz. Sőt, azt sem tudhatom, hogy lesz-e valami, nem tudom, mit hoz a jövő.

Nikolics Nemanja után, hétfőn Szalai Ádám is bejelentette, hogy visszavonul. Hogyan érintenek ezek a hírek, hogy a nálad alig idősebb, egykori válogatottbeli csapattársaid sorra szögre akasztják a futballcsukát?
Kicsit szomorú számomra, hiszen ismerem őket, és tudom, hogy milyen labdarúgók voltak. De ez mindenkinek az egyéni döntése. Aki úgy érzi, hogy eljött az ideje, magában lezárja a karrierét, megbeszéli esetleg a családjával, eldönti egyedül vagy eldöntik közösen a visszavonulást. Niko és Szalai esetében két olyan labdarúgóról beszélünk, akiknek óriási nemzetközi tapasztalatuk van, Szala a válogatott csapatkapitánya is volt. Ha jól tudom, Niko sportigazgatói szeretne lenni, Szala az edzői pályával kacérkodik, ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon sokat tudnak még adni a magyar labdarúgásnak kívülről is.

Számodra pedig egyelőre B terv az edzősködés.
Mondhatnám, hogy majd ha befejeztem, akkor nekiállok. De most próbálok időt nyerni is ezzel, hogy folytatom a futballt. A kisebbik gyerekem átesett a tűzkeresztségen, megvolt az első futballmérkőzése. Látom, hogy mindkét fiam mennyire szenvedélyes, és ők adták meg az utolsó lökést nekem, hogy foglalkozzak az edzősködéssel is. Velem az édesapám kezdte el az edzéseket, amikor hatéves voltam, és ha a sors is úgy akarja, akkor ez folytatódhat, és én lehetek a kisfiaim első edzője.

Sok mindent elértél már a labdarúgásban. Mit szeretnél még kapni tőle? Vagy csak ennyire szereted?
Szeretem. Nincs hiányérzetem, elégedett vagyok a karrieremmel. Sikereket tudtam elérni Horvátországban és Lengyelországban is, előbbiről már beszéltünk, utóbbiban bajnokságot és Szuperkupát is nyertem.

A futball szeretete az, ami visz előre, és vonzó lenne számomra kupáért, bajnoki címért küzdeni, mint ahogy egész pályafutásom alatt ezekért a célokért küzdöttem. Nem biztos, hogy arra igent tudnék mondani, ha csak annyit mondanának: gyere, játsszunk, és lesz ami lesz!

Milyen szájízzel gondolsz vissza a Fradira, a válogatottra?
Szép emlékek. Folyamatosan követem a válogatott és a Fradi mérkőzéseit is. A Fradihoz 5-6-7 játékos is érkezett, nincs túl sok idő a keret összegyúrására, emiatt van egy kicsi félsz bennem, hogy kevés az idő, de szerintem meg fogják oldani. A válogatottnál a saját bőrömön is tapasztaltam azt a remek munkát, amit Marco Rossi végez a csapattal. Látszik a folyamatos fejlődés. Néztem a Montenegró elleni mérkőzést is, nem úgy sült el, ahogyan szerette volna minden magyar, nem nyert a csapat, de még mindig mögöttünk vannak a montenegróiak, és ha most a litvánokat megverjük, akkor három ponttal Montenegró előtt leszünk, és ez egy ötcsapatos csoportban nagy előny.

Tizenöt-húsz éve talán egy ilyen döntetlent is győzelemként ünnepeltünk volna.
Igen, meg egy ilyen mérkőzésen kikapunk, ahogy Marco mester is mondta, nekem is volt ilyen tapasztalatom személyesen, amikor az ilyen meccseket elbuktuk. De reméljük, most ez megfordult. Jó úton jár a válogatott, egyre több játékos kerül topbajnokságba, ahol húzóemberek is lesznek a magyar fiatalok. Kerkez Milos személyében is egy olyan kincset találtunk a balhátvéd posztra, régen keresni kellett, hogy egyáltalán valaki játszani tudjon ott. Nagyon jó úton jár a válogatott, úgyhogy a következő években komoly dolgokról lehet majd beszélni.