Ha ez olyan egyszerű lenne, mint az ábécé, akkor mindenki Puskásokat és Messiket csinálna.
Dunai Antal egyike a legsikeresebb magyar labdarúgóknak. Az 1968-as olimpián arany-, az 1972-es játékokon ezüstérmet szerzett a magyar válogatottal, itthon kilenc első osztályú bajnoki címet szerzett, háromszor volt gólkirály, egyszer-egyszer európai ezüst- és bronzcipős. Szövetségi edzőként kijuttatta Magyarországot az 1996-os olimpiára, 80 évesen is sportol, és meg tudja mutatni, hogyan kell lövőcselt csinálni vagy külsővel rúgni. Az egykori VVK-döntős legendát az Eb-kijutást selejtező nélkül elért magyar válogatottról és a saját karrierjéről is kérdeztük, amelyet egy 1972-es Eb-negyedik hely is színesített.
„Sokan mondták, hogy szerencséje volt a válogatottnak például Bulgária ellen, hiszen egy öngóllal sikerült elérni a 2-2-es döntetlent.”
De ne felejtsük, hogy milyen sok helyzetet kihagytak a magyarok. Most akkor kinek is volt szerencséje?
„Ott pechünk volt, a végén meg szerencsénk van? A bolgároknak volt szerencséjük, hogy nem rúgtuk meg előre a két-három gólt” – reagált elsőként Dunai Antal arra a felvetésre, hogy sokan szerencsésnek tartják Marco Rossi válogatottját.
Még a kapusok is irigyelhetik Szoboszlai tehetségét
„Én is jártam már Eb-n, jó régen volt, de nem kis dolog oda kijutni és ott játszani, pláne, ha bejut a válogatott a legjobb négy közé. Hiszen mi ott voltunk. Le a kalappal a mostani csapat ellen, a lényeg a kijutás.
A futball, a taktika megváltozott, és ami szerintem nagyon fontos, az a játékos. Az edző is nagyon fontos, de ő nem tud gólt rúgni. Egy-két dolgot elmond az edzésen, megismeri a játékosok képességeit, és tud adni tanácsot.
Szokták mondani, hogy sok Szoboszlainak kellene lenni, hiszen lehengerlő, amit ő csinált. De én azt szeretném, ha lenne tíz Szoboszlai csatárból, tíz középpályásból, tíz védőből, és – most a tehetségére gondolok – tíz kapusból. Akkor más lenne a minőség” – méltatta Dunai a Liverpoolban rövid idő alatt alapemberré vált 23 éves középpályást, aki a Montenegró elleni, záró Eb-selejtezőn két percen belül két gólt szerzett.
Hogy miért nincsen 40 Szoboszlaink, arra így válaszolt az Újpest örökös bajnoka. „Nem látom a mai fiatalokban az ambíciót. Nem értem egyébként a klubokat, sok a külföldi, de én máshoz vagyok szokva. Nem az én dolgom, de hol vannak a fiatalok? A labdarúgás népszerű, mindenki ért hozzá. Jó, most nem azt látjuk, mint amikor én a libalegelőn vagy a porban fociztam az utcán. Ki kell szúrni a tehetségeket, nem lehet bárkit megtanítani futballozni.”
Ez nem olyan, mint az ábécé, ha olyan egyszerű lenne, akkor mindenki Puskásokat és Messiket csinálna. Szoboszlai nagyszerű, ahogy játszik, azt nem lehet megtanulni, neki van egy született adottsága. Nagy ambícióval rendelkezik, eldöntötte, hogy ő jó játékos akar lenni.
„Gyorsaság nélkül nem lehetsz jó”
Ezek után a legnagyobb sikereiről mesélt az egykori góllövő kiválóság. „Öt olimpián voltam, nyertem aranyérmet, itthon háromszor gólkirály, hétszer bajnok voltam, és ezt nem a lottón nyertem. Gyorsaság nélkül nem lehetsz jó. Én ezzel tisztában voltam, ezért elmentem az atlétikaedzőhöz, aki megtanította, hogyan tudok még gyorsabb lenni az én görbe lábaimmal. A szöges atlétikai cipőben lábujjhegyen kellett indulni, szkippelve egy-két métert, aztán nyújtott lábbal folytatni a futást. Ezt tanultam évekig.”
„De konditerembe is jártam, hogy fejlesszem a dinamikus láberőt. Ez mind idő. De én a mai napig edzek, pedig 80 éves elmúltam kilenc hónapja, de azt mondják, három hetet letagadhatok simán.”
Meg tudom mutatni most is a lövőcselt, hogy kell külsővel rúgni, vagy hogyan kell átvenni mellel a labdát. A játékosok nagyon szerettek Spanyolországban, mert beálltam közéjük. Vezettem az edzést, majd mondtam, hogy most jön a sprint, uraim, én is futok, nem lehettek az utolsók. Úgy futottak, mint az oroszok.
Dunai Antal egyedül azt sajnálja, hogy Magyarországon mindössze egyetlen egyszer kapott lehetőséget válogatott edzőként a bizonyításra.
„Rengeteg szakmaim anyagom van, de nem adtak nekem lehetőséget. Egyedül az olimpiai csapatot vezethettem, 1996-ban játszottunk Atlantában. Én öt olimpián jártam, három alkalommal játékosként, egyszer edzőként, egyszer pedig MOB-tagként. Az Aranycsapat óta négyévente mindig kijutottunk, eredmény: arany, ezüst, bronz. Otthon van egy kis múzeumom, néha leülök egyedül az előtte lévő fotelba a vitrinek elé, akkor elgondolkodom. Hogy a túróba szereztem én meg ennyi mindent?”
Interjú spanyolul 50 újságíróval
Spanyolorszában több csapatnál is edzősködött, amire máig nagyon büszke. „Most dumálok, de Spanyolországban duma nélkül kezdtem. De aztán megtanultam, helyesebben beszélem, mint a magyart.
Amikor a Real Madrid ellen játszottunk a Betisszel, előtte ötven újságíróval kellett beszélgetnem. Egész héten hívtak, nem tudtam ebédelni sem, mert készültek a beharangozók.
Ezek után Dunai Antal a gyerekkoráról mesélt, az akkori körülményekről. „Tizennégy éves koromban nekem azt mondták, vidéki paraszt gyerek vagyok. És valóban, akkor nem voltak akadémiák és ilyen műfüves pályák, mint most.”
A libalegelőn a libaszar között játszottunk, és a kakit ki kellett cselezni, nehogy belelépjünk. Így jöttünk rá, hogyan kell lövőcselt csinálni.
„Vagy a poros utcán. Vidéken, egy kis faluban születtem, az ezerfős Garán, a határ mentén. Az utcán játszottunk, és mindenki szeretett akkor is futballozni. Kimentünk, három a három ellen, négy a négy ellen a játszottunk. Amikor jött rám az ellenfél, rárúgtam a falra a labdát, ami aztán a háta mögött visszapattant. Ez a falpassz. Legközelebb mit csináltam? Mutattam neki, kiskomám, jön a falpassz, de ehelyett balra vittem a labdát.”
„Nekem olyan edzőim voltak, akik meg tudták mutatni”
A 31 felnőtt válogatott meccsén 9 gólig jutott Dunai csak azokban az edzőkben hisz, akik maguk is játékosok voltak. „Nekem megmutatták, hogy kell kapásból, belsővel, külsővel rúgni, de olyan edzők, akik futballoztak. Nekem olyan edzőim voltak, akik meg tudták mutatni. De aztán gyakorolni kell, nem egyszer, nem kétszer, hanem hónapokig, évekig, amíg fiatal az ember. Mi hétszer voltunk egymás után bajnokok az Újpesttel, valamit azért tudnunk kellett a futballról. De azt nem tudja megmondani az edző, hogy ha egy, kettő vagy akár három védővel vagyok szemben, akkor mit csináljak. Lőjek, cselezzek, vagy összjátékot kezdjek? Ezt nekem kell tudni eldönteni, és ha jól csinálom, még ha nem is lesz gól, az edző bízik bennem.”
De Dunai-gólokból nem volt hiány, még ha nem is volt mindegyik szépségdíjas.
Én tíz évig Spanyolországban voltam edző, sok mindent tapasztaltam. Kubala Laci elvitt a Barcelona edzésére, a Real Madrid edzéseit néztem. Mégis azt mondják rólam, nekem könnyű volt, szerencsés gólokat rúgtam. Én készültem rá, hiszen nemcsak szép támadásból lehet gólt rúgni.
„Bene Feri, Solymosi Ernő nagyon jól rúgta a szabadrúgásokat. Tizennyolc méterről, a sorfal mellett elcsavarták, de a kapus kiejtheti a labdát, a kapufáról kipattanhat, a sorfalról kipattanhat, de nekem ott kellett lennem. Amikor rárúgta Bene a labdát, én ott voltam a 11-es és az ötös között pillanatok alatt, mert gyors voltam. Kipattant a labda, a kapus elvetődött, nem tudott felkelni, én pedig ott voltam, és begurítottam a labdát a kapuba.”
Manapság már ritkán jár NB I-es meccsekre, mert nem tetszik neki, amit lát. „Újpesten egyszer-egyszer kimegyek meccset nézni, de nem ismerek senkit. És aki játszik, abban nem látok semmit. Én máshoz vagyok szokva. Egy helyzet, egy kényszerítő, egy lövés sem olyan, mintha Bene, Göröcs, Albert vagy Bozsik csinálta volna. Mindenki Puskás akart lenni, és… De hagyjuk.”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)
