A Kazincbarcika középpályása az NB II egyik legjobbja volt ősszel, így úgy érzi, bizonyított azoknak, akik már nem hittek benne.
Debrecenben nem kellett, így hát Kazincbarcikára igazolt Bódi Ádám, aki az NB II egyik legjobb teljesítményével segítette őszi második helyhez új csapatát. 34 évesen a visszavonulás gondolata még nem, az edzői pálya viszont már foglalkoztatja. Utóbbihoz már tanult is valamit jelenlegi mesterétől, ám most még „futballista üzemmódban van az agya”. Úgy érzi, kár volt őt leírni, ám nem ő az egyetlen harmincas évei derekán járó futballista, akivel ezt megtették. Interjú.
Nyáron interjúztunk legutóbb, amikor Debrecenben nem tartottak rád igényt, így továbbálltál. A Kazincbarcikával egyéni és csapatszinten is remek őszt futottál, viszont egy osztállyal lejjebb. Hogy érzed, bizonyítottál?
Mindenképpen. Talán mondhatom, hogy sokan ismernek, hiszen az egész pályafutásomat Magyarországon töltöttem. A nevemet a legtöbben még mindig a Lokihoz kötik, mivel egy év kivételével végig ott játszottam. Nyáron új fejezetet kellett nyitnom a karrieremben, de akkor, 33 éves fejjel tudtam, hogy bőven van még bennem.
A statisztikáimat nézve már féltávnál majdnem úgy állok, mint anno a debreceni NB II-es évemben a szezon végén. De nem akarok itt megállni, ki akarom maxolni a szezont. Úgy gondolom, azoknak, akik azt mondták, hogy nem tudok már jól teljesíteni, ezzel csattanós választ adtam. Bebizonyítottam, hogy kár volt engem leírni.
Ha már a statisztikáidat említed, a legtöbb támadómutatókban, így az elvállalt és a kialakított gólhelyzetekben, valamint tényleges gólokban és gólpasszokban is ott vagy az abszolút élmezőnyben, a kanadai táblázatot vezeted. Minek tudod be ezt a kiugró teljesítményt?
Jót tesz nekem, hogy a támadóharmadban nincsenek kötött pozíciók. Mindenkinek meg vannak a feladatai, de nagyobb kreatív szabadságot kapunk, és én ebben tudom igazán jól megvalósítani magam. Nem vagyok bezárva a vonalszélső szerepkörébe, nemcsak területbe kapom a labdákat, amire indulnom kell, hanem sokat lépek befelé a szélről az üres területekbe. Felveszem a labdákat, és onnan próbálok meg kiosztani kulcspasszokat.
Tetszik, hogy Erős Gábor és a szakmai stáb nem egy adott rendszert húz rá a csapatra, hanem a játékosaink erényei mentén gondolkodnak. Mindenkiben azt próbálják kiaknázni, amiben a legjobb. Hosszú távon vannak edzői ambícióim, és azt már most megfogadtam, hogy ha odakerülök, akkor én is ezt a szemléletet szeretném majd képviselni.
Ennyi lenne a sikerrecept? Az NB II-ben ugyanis őszi másodikok vagytok, a kupában pedig tisztes helytállással estetek ki az élvonalbeli Diósgyőr ellen, vagyis a csapat teljesítménye nehezen kritizálható.
És a Diósgyőr ellen is közel voltunk. Tudtuk, hogy fel tudjuk majd venni velük a versenyt, 90 percig ez ment is, de 120 alatt már kijött a két keret közti minőségbeli különbség. Szerintem a sikerünk kulcsa, hogy az edzői stáb jól választott játékstílust a csapathoz. Fekszik nekünk ez a domináns futball, a kreatív játékosaink élvezik a szabadságot, hogy sokat van nálunk a labda, és hogy sokat passzolunk.
Ez meglátszik a fiatal játékosaink fejlődésén is. Hosszas felsorolásba nem akarok belemenni, ezért csak Demeter Milánt említem meg. Balhátvédként mellettem játszotta végig a szezont, és nemcsak megbízható teljesítményt rakott le, de az is látványos, hogy honnan hova jutott el ezalatt.
A Kozármisleny áll előttetek, vagyis két hasonló kaliberű, a szezon előtt a középmezőnybe várt csapat telel az élen. Az NB II-ről sokan mondják, hogy – főként a fizikalitása miatt – különleges bajnokság. Idén miért pont az ilyen csapatoknak feküdt ez?
Az az érdekes, hogy a két csapat teljesen más stílussal ért el oda, ahol most van. Nálunk sok meccs szól arról, hogy járatjuk a labdát, gyakran kétszer annyit passzolunk, mint az ellenfél, így keressük a lehetőségeket. A Kozármislennyel kapcsolatban a legélénkebb emlékeim nyilván az egymás elleni meccsünkről van. Ott azt láttam, hogy egy stabil védekezésre, és az abból való gyors, minőségi átmenetekre építenek. Nehéz őket feltörni, ha pedig labdát szereznek, akkor gyorsan, sok emberrel viszik végig a kontrát, amivel támadásban létszámelőnyökhöz tudnak jutni. Ezt ellenünk is nagyon hatékonyan csinálták.
Nemrég a Hétközi Forduló című műsorunkban téma volt a másodosztályú játékvezetés minősége. A vendégeink nagyjából egyet értettek abban, hogy a bírók felfogása nem védi meg eléggé a kreatív játékosokat, ami nem tesz jót a futball minőségének, ami a „favágó” focinak kedvez. Osztod ezt?
Én a magam részéről úgy érzem, megkapom a tiszteletet a játékvezetőktől, de ez abból indul, hogy én is megadom nekik. Persze a meccs hevében nekem is elmegy néha az agyam, ha nem értek egyet valamivel, de ezeket a legtöbbször sikerül utána higgadtan rendezni. Én is úgy látom, hogy a játékvezetőknek van még hová fejlődnie, de ezért vannak a másodosztályban. Náluk is megvan az a tanulási folyamat, ami a játékosoknál. A bírók nagy része is azért küzd, hogy az első osztályban fújhasson, és azért vannak most az NB II-ben, mert most még nincsenek azon a szinten, de el akarják érni.
A kazincbarcikai öltözőben van már szó a feljutásról?
A csapat igyekszik a földön maradni, és jól kezelni az eddigi sikert, de a vezetőség már jelezte felénk, hogy rajtuk nem fog múlni. Ha a pályán kivívjuk, akkor a csapat el fog indulni az élvonalban. Minden játékosnak vannak egyéni céljai, mindenki szeretne jobb futballistává válni. A feljutásról viszont akkor lehet szó, ha ezeket a célokat ugyanolyan összehangoltan tudjuk a csapat szolgálatába állítani, mint eddig.
Korábbi interjúnkban említetted, hogy mióta apuka vagy, azóta a a karrierdöntéseidben is fontos szempont a család. Elképzelhetőnek tartod, hogy Kazincbarcikáról vonulj vissza?
Hosszú távra köteleztem el magam, jól érzem magam itt, de a futballban persze bármikor jöhet olyan ajánlat, amit érdemes meghallgatni. Egyelőre még nem tudok edzői fejjel gondolkodni, az agyam még maximálisan futballista üzemmódban van. A nyári történések egy nagy adag plusz motivációval láttak el, így még pár évig játszani szeretnék. Köszönettel tartozom az ittenieknek, jó lenne ezt valami olyan eredménnyel meghálálni, amit már rég nem láttak Kazincbarcikán.
Akkor még nem dőlt el, mikor hagyod abba a profi futballt?
Sokszor érzem azt, hogy Magyarországon a harmincas éveik derekán járó játékosokat akkor is leírják, ha egyébként még képesek jó teljesítményre. Azt mondják rájuk, hogy idősek, és ezért már nem bíznak bennük. Én 34 éves vagyok, három évig még biztosan szeretnék futballozni. Egyelőre még megvan bennem az ehhez szükséges erő, és ameddig a fizikai és játékbeli mutatóim azt mutatják, hogy érdemes, addig a pályán leszek, hiszen a győzelmek motiválnak a további fejlődésre.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
