nb1.hu

Kalmárék és a fiatalok – ilyen lenne a magyar olimpiai válogatott

Az U23-as készlettel és három túlkorossal legóztunk. Csk-választásunkkal a sors korábbi gonoszságaira válaszoltunk.

A szokásoknak megfelelően a férfi labdarúgó tornával már a megnyitóünnepség előtt kezdetét vette a párizsi olimpia. A futball talán az egyetlen sport, amelynek világában nem az olimpia megnyerése jelenti az abszolút csúcsot. A férfi szakágban az U23-as korosztály versenyez, kiegészülve keretenként három túlkoros játékossal.

Bár labdarúgóink legutóbb 1996-ban jártak az ötkarikás játékokon, a fiktív csapatösszerakós játékokat mindenki szereti, így eljátszadoztunk a gondolattal, hogyan is nézhetne ki Magyarország férfi labdarúgó-válogatottja Párizsban.

Válogatási elveink során próbáltunk realisztikusak lenni. Az Eb-t megjáró nagy válogatott döntő többségét így hagytuk pihenni. Legfőbb célunk az volt, hogy azokat a játékosokat csődítsük össze, akik közép- és hosszú távon így vagy úgy, de adhatnak a magyar futballnak.

A kezdőcsapat taktikai hadrendjét illetően nem kreatívkodtunk, a nagy válogatottat kopiztuk. Az egyes posztokon viszont megengedőbbek voltunk a játékosprofilokat illetően: kicsit háttérbe szorult az a hosszas filozofálás, hogy a csapat így vajon működne-e, pusztán adott posztokra kerestük a legjobbakat.

A Rossi-csapatból „lejátszó” játékosok adják a csapat gerincét

Ez lenne az olimpiai kezdőcsapatunk (Kép: buildlineup.com)

 

Hegyi Krisztián: Bár itt éles a harc első számú posztriválisával, végül az a kapus kapja a bizalmat, aki előtt a leghosszabb jövő áll, és már felnőtt szinten is bontogatja szárnyait.

Balogh Botond: A Parma védője már ott sündörög a felnőtt válogatott kezdőjének környékén is. A Montenegró elleni selejtezőn egy megingástól eltekintve remekül játszott. Az Eb-n ott volt, de nem játszott. Így kiváló lehetőség számára, hogy a pályán szívjon némi világesemény-levegőt. Helye a kezdőben egyértelmű.

Yaakobishvili Antal: Idén a Girona felnőtt csapatában is lehetőséget kapott, az U21-es válogatottban szintén számítottak rá. A korosztályba vigyorogva beférő, topligás játékosként nem kérdés a beválogatása, a hozzá fűzött remények alapján pedig a kezdőbeli helye sem.

Szalai Attila: A kivétel, aki játszott az Eb-n, mégis itt van, egyúttal az első túlkoros. A németországi tornára ugyanis komoly játékhiánnyal érkezett, további sorsa jelenleg kérdéses. Neki biztos nem árt, ha kerül még néhány meccs a lábába a nyáron.

Vajda Botond: Szükség lesz mögötte Szalai segítségére, hiszen ő inkább középpályás, mint védő. Szárnyvédő poszton viszont a nem túl bő kínálatból a Debrecenben 21 bajnokiig jutó játékosára esik a választás.

Baranyai Nimród: A bajnokságban jól szerepelt a jobb oldali szárnyvédő posztján a Debrecenből Újpestre szerződő futballista. Simán belefér a korhatárba, látványosan jobb jelentkező híján övé a poszt.

Kalmár Zsolt: Nem kérdés, jár neki egy világesemény a válogatottban, amit az élet már többször elvett tőle. Ha egészséges, mindenképp helyet kap. Ha már meghívtuk, akkor pedig tudását ismerve irány a kezdő. A vezér szerep nem csak a pályán lesz az övé, ő a képzeletbeli csapatkapitányunk is.

Kata Mihály: A kevésbé szemrevaló, mint inkább eredményes játékot játszó MTK-ban tündökölni nehéz volt az idén, de mint a nagyválogatott perembere, badarság lenne nem behívni, ha már a túlkoros kvótánkat sem fogyasztja a maga 22 évével.

Vancsa Zalán: Az Eb-keretből éppen hogy kimaradt a City Group érdekeltségi körébe tartozó Lommel játékosa. Eddig szépen épülő karrierjéhez egyre nagyobb reményeket fűz a magyar foci, nincs ok, amiért ki kellene hagyni.

Horváth Krisztofer: Jót tett neki a hazatérés, az elmúlt két szezonban a kecskeméti támadójáték agyaként bizonyított. Pechjére a felnőtteknél leginkább Szoboszlai Dominik alternatívája lehetne, ebben a csapatban viszont nagyobb rivaldafény jutna neki.

Lisztes Krisztián: A szélen és középcsatárként is bevethető. Neve rendre felmerül a felnőtt csapat környékén, ám Marco Rossi feltűnően gyakran címez neki nevelő célzatú mondatokat. Az olimpia kiváló alkalom lenne számára, hogy bizonyítsa: vitathatatlan képességei mellett emberileg is érik a nagy válogatott meghívóra.

Barcelonába és az NB II-be is küldünk meghívót

A harmadik túlkoros helyet az a Tóth Balázs kapja, akinek alighanem Eb-repjegyét se sokan kérdőjelezték volna meg. Oda Szappanos utazott, az ötkarikás játékokon így jár a lehetőség a Vidi kapusának, aki 26 évesen még – ha minden jól megy – legalább 10 jó szezon elé néz. A harmadik számú hálóőr Antal öccse, a Barcelonában pallérozódó Yaakobishvili Áron.

A védelemben bal szélére nincs igazán minőségi alternatíva, így ott eltiltás, sérülés esetén átszervezésre lenne szükség. Kiegészítő embereink középen az U21-es válogatott Csinger Márk és a legutóbbi szezont Kecskeméten töltő Iyinbor Patrick. A jobb oldalra pedig az MTK-tól a Vidibe szerződő Kovács Mátyást visszük cserének.

A középpályán a diósgyőri tavaszt végigrobotoló, az U21-es korosztályban is rendszeresen számításba vett Bényei Ágostonra számítunk, a kispadon mellette korosztályos válogatottbeli csapattársa, Baráth Péter ül.

Támadóbb szellemű kollégáik közül a Ferencvároshoz szerződő Gruber Zsombor és ex-csapattársa, a még mindig felcsúti Komáromi György szolgálataira számítunk. Mivel ebből a sorból többen (kezdve Lisztessel) feltolhatók csatárnak, klasszikus ékből csak kettőt viszünk.

Németh András Marco Rossi csapatába és keretébe nem tudta beverekedni magát, az olimpia mentőöv lehet válogatott reményeinek. Útitársa a poszton az NB II-es Honvéd házi gólkirálya, az U21-es válogatott rendszeres tagja, Kerezsi Zalán.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC