Legalább három híresség a lelátón, az ultrák párharca elmaradt.
Mivel kedvenc csapatom meccs nélkül hagyott vasárnap, ezért reggel úgy döntöttem, hogy nézek valami más mérkőzést aznapra a gyönyörű hétvégi napsütésben. A verőfényes idő délutánra elillant, de így sem bántam meg, hogy kilátogattam a harmadosztály talán legtradicionálisabbnak mondható találkozójára, a Pénzügyőr-Csepel presztízsmeccsre.
Pasarét és a foci
A Széll Kálmán térről pár megállót villamosozva (vagy buszozva) hamar csendes, a város zaját könnyen feledtető környékre érkezik az ember. A Budagyöngyét is elhagyva hamisítatlan budai életkép fogadja az arra látogatót Hűvösvölgy határában, még a II. kerületi Pasaréten. Bicikliző, futó vagy éppen kutyájukat sétáltató békés emberek, jó levegő, nyugodtság. Amolyan úri környezet. A Bauhaus-villanegyeddel, a közeli távolban látható Apáthy-sziklával, a Pasaréti úton a híres magyar mesehősöket ábrázoló alkotással és a Pasaréti Ferences templommal. Első ránézésre nem illik bele a foci és az azt körülvevő közeg. De ez csak a látszat.
A labdarúgásnak igenis komoly hagyományai vannak erre. Jelenlegi formájában 1950 óta létezik a Pénzügyőr Sport Egyesület, és az elmúlt 75 évben végig jelen volt a labdarúgás a klub életében.
Manapság az NB III Dél-Keleti csoportjának utolsó előtti, tehát kieső helyén állnak a fináncok. De hogy komolyan gondolják a legnépszerűbb sportág minél magasabb fokon való űzését, annak egyik bizonyítéka lehet, hogy a télen szakmai igazgatónak érkezett Mátyus János (a vezetőedző Gál István maradt), és leigazolták a komoly NB I-es múlttal rendelkező Remili Mohamedet is.
Ha már Buda, úri környezet meg miegymás. Mátyus János nemrég nyilatkozta, hogy szülei öttusázónak szánták, ennek oka pedig nem más, mint az, hogy a családjában ha nem is titulálták szó szerint prolinak a labdarúgó-közeget, mindenképpen volt abban valami visszatetsző számukra. Végül, szerencsére a kisfiúi dac győzött. A most 50 esztendős „Matyek” jó helyen van, nem csoda, hogy a pesti oldalon, a Belvárosban élő szakember hosszú távon tervez újabb zöld-fehér csapatával.
Legendás ellenfél, príma vendéglátás
Essék szó a vasárnapi ellenfélről is, amely újonc ugyan a harmadosztályban, de eredményeit tekintve a liga legnagyobb multú csapata. Már ha nem nézzük a többi fővárosi nagy egyesület fakóit. A Csepel (bonyolult lenne leírni az ottani viszonyokat) jogelődje négy NB I-es bajnoki címet hozott össze a klub 1912 óta íródó történelmében, amely néhány fúziót és átalakulást megélve, közel 30 éve tengődik az alacsonyabb osztályokban. A szurkolás azonban nem eredményfüggő. A Csepelnek lelkes szurkolótábora van. Az Islander Division nevű csoport és baráti köre gyakran száznál is több fővel képviseli a piros-kék színeket. Ez kirívóan magas az NB III-ban, de az NB II-ben is kiemelkedő lenne. A HANGulatról a NAV Pasaréti úti Sporttelepen is gondoskodtak a XXI. kerületiek. A másik oldalról nem érkezett válasz, a Pénzügyőr szervezett tábora ugyanis megszűnt legutóbbi ottjártam óta.
Mielőtt tovább mennénk, meg kell említeni a Pénzügyőr-pálya legendás büféjét, ahol megállt az idő. Még mindig ugyanolyan finom a zsíros deszka meg a kenyérrel és almapaprikával kapható fasírthenger is. Egy csapolt Dreher 600 forint. Én a szénsavas üdítőre szavaztam, ez is megvolt 650 forintból. Extra, hogy hiába jó értelemben vett retró a hely, készpénz mellett a kártyás fizetés is megoldható. Mindezt természetesen – a hely szellemének megfelelően – számla ellenében…
Miért kaptunk hatot a szovjetektől?
Vissza a nézőtérre. Említettem, hogy szervezett tábor jelenleg nincs Pasaréten, vagy legalábbis ezen a meccsen nem volt. 5-600 szurkoló viszont összeverődött a néhány soros betonlelátón. Rájuk nagy szüksége van a Pénzügyőrnek, ők ugyanis 1000 forintos támogatói jeggyel segíthetnek életben tartani a nehéz időket élő egyesületüket. A másik hosszanti oldalon is volt pár néző. Lelátó híján ők az utcáról, a kerítés túloldaláról figyelték az eseményeket. Ők is a Pénzügy-meccsek részei, amióta világ a világ. És néha egy rendőrautó is elhaladt a mögöttük lévő úton.
A nézőtérre érve egyből Disztl Péterbe futottam. A Videotonnal UEFA-kupa-döntős, korábbi válogatott kapuslegendáról hamar kiderült, hogy mérkőzésellenőrként volt jelen. A meccs szünetében, amikor épp a jegypénztárnál szorgoskodott, valaki megkérdezte tőle, hogy mi történt a szovjetek ellen ’86-ban. Disztl részéről egyszerű, tömör válasz érkezett a 39 éve unásig hallgatott kérdésre: „Ők hatot rúgtak, mi meg egyet sem.” A pályán lévők – a pénzügyőrös Zöld Bálint kiállítása miatt a 33. perctől fogva 21-en – a szünetig összesen egyet sem rúgtak vagy fejeltek. Cserébe nem is kérdezte meg senki, hogy miért 0-0 az állás.
Botrányra Kabát
Az első piros lap ellenére békés hangulatban csordogált a mérkőzés, mígnem a 62. percben a csepeli Horváth Bencét is kiállította Bálint Dániel játékvezető. A vendégek játékosának mozdulatát sokan a birkózókéhoz (ez Csepel!) hasonlították a feldühödött hazai szurkolók közül, akik a játékvezetőket okolták a meccs eldurvulásáért. Néhány biztonsági is a pályára ment szétválasztani a feleket, hogy elejét vegyék az indulatok fokozódásának. A meccset ingben és nyakkendőben végigülő Mátyus János becsületére váljék, hogy ő például csendes szemlélője maradt a Pénzügyőr kispadjától néhány méterre történő tömegjelenetnek. A vendégszektorban lévőknél viszont elszakadt a cérna. Dühüket egy kiadós fa****opó pénzügyőrözéssel adták ki magukból. Ha Buda ezen részén nem is ez a megszokott hangnem, a körülményeket és azt figyelembe véve, hogy azért meccsen vagyunk, talán még mindig ez volt a legkisebb rossz.
Ezután, a második félidő közepén befutott egy boldog ember – már a lelátóra -, mégpedig Kabát Péter személyében, aki felszabadultan újságolta, hogy nyert az Újpest. A Szuszából érkező korábbi labdarúgó nem láthatta a pályán Kabát FC-s bajtársát, a már említett Remilit, aki betegsége miatt igazoltan maradt távol. A lelátón helyet foglaló ismertebb emberek közé sorolható még a Pénzügyőrhöz ezer szállal kötődő Sipos Jenő. Amellett, hogy az MLSZ szóvivője elismert, megbecsült embernek számít Pasaréten, értelemszerűen a vendégként érkező Kabáttal fényképezkedtek többen. Ez akkor is így lett volna, ha csak egy fotó erejéig kellett volna pózolnia a 16-szoros válogatott újpesti sportkoordinátornak.
Kabát – aki annak idején Mátyussal együtt Kispesten kezdte NB I-es karrierjét – elképedve, ugyanakkor elismerően nézte a pályán zajló élet-halál küzdelmet. Felidézte, hogy a Győr játékosaként neki is volt része hasonlóban, de még így is tisztelettel beszélt Remiliről, aki ha egészsége engedi, beleáll az ezekhez hasonló párharcokba, holott már negyvenéves lesz május végén.
Minden jó, ha jó a vége
A hajrában mindkét csapat kiadott magából mindent, hogy egy góllal a maga javára fordítsa az ádáz harcot, de végül be kellett érniük a gólnélküli döntetlennel. Ennek a 10. helyen álló csepeliek örülhettek picit jobban, akik így tisztes, 6 pont távolságra maradtak a kieső zónától, ahol az előzetes „háromesély” alapján nagy lehetőséget elszalasztó Pénzügyőr tartózkodik.
A meccs után a Csepel szurkolói szokás szerint megünnepelték csapatuk játékosait, de a Pénzügyőr futballistáit is taps kísérte az öltözőbe. A lelátót elhagyva újra csend és béke honolt Pasaréten, kivéve a sporttelep már említett éttermét, ahol sötétedésig tartott a harmadik félidő, és ahol még egy kis hangos éneklés is belefért.
Hengerelt a Nyíregyháza, folytatódott a Ferencváros elképesztő sorozata
