Hat év pozsonyi légióskodás után tér haza Holman Dávid, akinek a Slovan Bratislava csapatától a magyar NB II-be vezetett az útja. A középpályás a Pozsonyban töltött hat év és nyolc megszerzett trófea mellett beszélt arról is, milyen szerepe volt feleségének és apósának abban, hogy ciprusi, indiai és magyar elsőosztályú ajánlatok között a Kispestre essen a választása. A labdarúgó, aki az NB1.hu-nak nyilatkozott elsőként, már Ausztriában van edzőtáborozni új csapatával.
2017-ben szerződtél a Slovan Bratislava csapatához. Gondoltad volna akkor, hogy egy hatéves sztori veszi kezdetét?
Őszinte leszek, erre akkor még nem számítottam. Nyilván nem azért igazol az ember külföldre, hogy fél vagy egy évet legyen valahol, de a szerződésem aláírásakor nem hittem volna, hogy ilyen hosszú és sikeres időszakot tölthetek a klubnál.
A csapat szurkolói keménymagja – fogalmazzunk úgy – nem szívleli a magyarokat. Volt-e benned emiatt kétely, illetve téged hogyan fogadtak?
Különösebb kétely nem volt bennem, de persze kíváncsi voltam, hogyan fogadnak majd. Engem az ottlétem alatt soha egyszer sem ért atrocitás amiatt, hogy magyar vagyok, úgyhogy e téren egyetlen negatív tapasztalatom sincs.
Első évedben ezüstérmesek, utána sorozatban ötször bajnokok lettetek, háromszor a Szlovák Kupát is megnyertétek, összesen 21 nemzetközi kupameccsen, benne egy EL-csoportkörrel szerepeltél a csapatban. Ezt vártad, amikor Pozsonyba szerződtél?
Az igazat megvallva, nem gondoltam, hogy ennyi sikernek lehetek majd a részese. Főleg úgy, hogy a Slovan az azelőtti években nem volt ennyire kiemelkedő csapat Szlovákiában. Komoly célokkal érkeztem oda, szerettem volna a legjobbamat hozni és fejlődni, de azt nem gondoltam, hogy eközben ennyi trófeát nyerhetek a csapattal. Nagyon büszke vagyok, hogy ehhez az időszakhoz én is hozzá tudtam tenni.
Ennek ellenére van hiányérzeted? A Konferencialiga menetelésnek például nem lehettél részese…
Igen, ez egy fájó pont. Mint már említettem, nagyon szép és sikeres éveket töltöttem Pozsonyban, jó lett volna az első öt évet egy jobb utolsóval megkoronázni, de ez sajnos – főleg a sérüléseknek köszönhetően – nem jött össze. Ezt a részét sajnálom, de ha összességében nézem, így is nagyon elégedett vagyok.
Az első négy szezonodban harminc meccs körül átlagoltál, az utolsó kettőben viszont összesen 9-9 meccsen játszottál. Most milyen fizikális állapotban vagy?
Hála Istennek a sérülésekkel teli időszak már a múlté. A Honvédnál elvégezték rajtam az összes szükséges sportorvosi vizsgálatot, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Most az a legfontosabb, hogy újra minél többet tölthessek a pályán.
Mikor kezdted el érezni, és mikor lett hivatalos, hogy nem maradsz Pozsonyban?
A vége felé szerintem ezt már érzi az ember. Ha azt tapasztalja, hogy az edző már nem számít rá, nem tervez vele, akkor érdemes elgondolkodnia. Az utolsó fél évben számomra ez körvonalazódott, és miután egyeztettem a vezetőséggel, azt láttam a legjobbnak, ha váltok. Azt éreztem, szükségem van egy új kihívásra.
Milyen új állomáshelyekben kezdtél el gondolkodni? A család mennyire volt szempont? Ajánlat esetén bevállaltatok volna egy távolabbi országot?
Rengeteg országból volt megkeresésem Ciprustól Indiáig, de a feleségemmel leültünk beszélni, hogy olyan döntést hozzunk, ami az egész családunk számára megfelelő. Arra jutottunk, hogy ebből a szempontból az a helyes út, ha itthon keresek magamnak egy olyan klubot, ahol szakmailag és emberileg is megtalálom a számításaimat.
Ilyen érdeklődő nem volt az NB I-ből?
Kaptam ajánlatot az elsőosztályból is, de egy ideje már megvolt a fejemben, hogy ha hazajövök, mely klubokban tudnám elképzelni magam. A Honvéd ezek közt volt, így nagyon boldog voltam, mikor ők is megkerestek. A kiesés persze nehezítő körülmény volt, de miután egyeztettünk a klubbal, mindkét fél együtt akart dolgozni. Úgy érzem, hogy jól járok a Honvéddal, és ők is velem. Azon leszek, hogy a klub mihamarabb visszakerüljön oda, ahová való.
A rutinod okán bizonyára vezérszerepet is szánnak neked a fiatalok között, ami új kihívás számodra. Késznek érzed magad rá?
Az, hogy az ember sok meccset játszott, még nem egyenlő azzal, hogy rutinos is, ahhoz sok mindent át kell élni. Nekem ez is megvolt, sok tapasztalatot gyűjtöttem, és nagyon tetszett az elképzelés, amit a Honvéd felvázolt. A vezetőedző, Pinezits Máté személye is meggyőzött, a személyes találkozásunk során nagyon jó kép alakult ki bennem róla.
Apósod, a korábbi válogatott labdarúgó, Hamar István kétszer is játszott Kispesten. Kérdezted tőle, hogy mi vár rád?
Már tíz éve együtt vagyok a feleségemmel, nem titok, hogy az elejétől szerette volna, hogy egyszer majd a Honvéd játékosa legyek, így a családi kötődésnek is szerepe volt a döntésemben. Megkérdeztem az apósomat is, és csak jót hallottam. Azt mondta, Kispesten tisztelik és elismerik azokat a játékosokat, akik elkötelezettek és jó teljesítményt nyújtanak. Nekem is az a célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot, és akkor biztosan jól kijövök majd a szurkolókkal is.
Hamar István 2003-ban szintén egy külföldi karrier után igazolt haza az akkor szintén éppen kieső Honvédba? Idén is ebből a családból jön a megmentő?
Nem jó ilyenkor nagy szavakkal dobálózni, hiszen a foci csapatsport. Nyilván nem azért vettek, hogy ne legyek eredményes és ne legyenek minél jobb mutatóim, de ez nem rólam szól. Hozzá kell tennem, amennyit csak tudok, de ez a csapat minden tagjára igaz, hiszen anélkül nem tudunk visszajutni az élvonalba. Mindenkitől a legjobb teljesítményre lesz szükség, én is ezt szeretném kihozni magamból Kispesten.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
