Hová tűnt Horváth Ferenc?

A Honvéddal való bennmaradást méltatta.

Horváth Ferenc egy év ciprusi pihenő után döntött, marad még egy évig a szigetországban, méghozzá az élvonalba frissen feljutott Enoszisz Neon Paralimniu U17-es csapatának az edzőjeként, illetve az akadémia szakmai vezetőjeként. Utána azonban szeretne hazatérni, és úgy gondolja, tudna is segíteni Magyarországon, de ha nem kell senkinek, akkor sem fog a kardjába dőlni.

Miért éppen Ciprus?
Tavaly kiköltöztünk, mert úgy gondoltam, egy kicsit elég volt most az egészből. Négy gyerekem van, de a „pici”, a 11 éves még nem beszél angolul. Ezért úgy gondoltuk, kijövünk egy évre, és beíratjuk őt angol iskolába, és egy kicsit pihenünk. A fiam fél év alatt megtanult angolul, felvették egy komolyabb amerikai iskolába, ezért úgy döntöttünk, még egy évig maradunk, hogy tökéletesre csiszolja a tudását. A helyi klub, az Enoszisz Neon Paralimniu az első évben már megkeresett, de én még pihenni szerettem volna. Viszont most, hogy eldőlt, még egy évig maradunk, a klub alkalmazásba vett. De nekem is hiányzott már a futball.

A csapatod most jutott fel a másodosztály bronzérmeseként, így rögtön egy élvonalbeli klubnál tudsz szerencsét próbálni.
Akadémiai sportigazgatónak szerettek volna kinevezni, de tényleg úgy néz ki, egy évnél nem maradunk tovább, egy akadémia vezetése pedig nem egyéves projekt. Ennyi időt alatt nem lehet sok mindent elintézni. Terjék Lajos barátom vezeti majd az akadémiát, ő lesz a sportigazgató. Hozzám a szakmai rész tartozik, illetve az U17-es csapat edzőjeként is dolgozom majd.

Hogyan telt az első egy év Cipruson?

Kipihentem és jól éreztem magam, de háromnegyed év után már elkezdett hiányozni a futball. Biztos, hogy ameddig élek, nem is fogok tudni labdarúgás nélkül létezni. Sok dolgot átgondoltam, sokat tanultam, mert beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol barcelonai utánpótlás-edzőket képeznek. Kíváncsi voltam a filozófiára, hogy miként képzik a játékosokat, hiszen a Barcáé az egyik legerősebb filozófia.

Ez egy több mint egyéves képzés, szeptemberben lesz vége. De nagyon érdekel a Brighton filozófiája is, az U17-es csapaton kipróbálom majd, hogy mennyire működik jól. Az azóta Marseille-be igazolt Roberto de Zerbi megvalósította azt, amit én is gondolok a futballról, én pedig kíváncsi vagyok arra is, ezt hogyan lehetne Magyarországon használni.

Mi az, ami megfogott téged De Zerbi brightoni elképzeléseiből?
Nem nagy ördöngösség, annyi, hogy megpróbálják kihozni a labdát. Akármilyen nagy bajban vannak, mindig megpróbálnak hátulról építkezni. Ha egy kapus kirúgja a labdát, akkor 50:50 százalék, hogy tiéd lesz vagy nem lesz a tiéd a labda. Ebben a rendszerben megvan az esélye annak, hogy folyamatosan te tudod irányítani a játékot. Az a lényege, hogy a kontroll mindig a te csapatod kezében van.

Ez pedig hozzád is közel áll, ahogy említetted.
Ha megnézed a csapataimat, mindegyik megpróbálja kihozni a labdát, nem szeretem, ha az ellenfélnél van a labda. Ez nem újdonság, mindenki igyekszik többet birtokolni a labdát, bár az Európa-bajnokság is mutatja, hogy nem mindig az a csapat nyer, amelyik ebben jobb.

Cipruson könnyen elfogadták, hogy csak egy évig maradsz?
Nem nagyon értik, hogy ha jól érezzük magunkat, akkor miért megyünk haza, de sok minden köt Magyarországhoz. Négy gyerekem van, kettő Magyarországon él, csakúgy, mint a feleségem anyukája, házunk, autónk, mindenünk otthon van. Nem azért szerettünk volna Ciprusra jönni, mert menekülünk. El kell, hogy fogadják a ciprusiak, hogy ez számomra csak egy átmeneti állapot.

És 51 évesen fiatal nagypapa is vagy.
Igen, kétszeres. Az idősebb unokám már hétéves, az Amerikában élő lányomnak már két gyereke is van.

Milyen mindennapi teendőid lesznek a csapatnál?
Számomra az volt a legfontosabb, hogy legyen egy csapatom. A felnőtt futballba nem akartam belefolyni, persze, tervben van ez is, de egyelőre nem vonzott annyira. Terjék Lajos régóta itt él, és valószínűleg élete végéig Cipruson marad. Szeretném segíteni a munkáját, leginkább a szakmai része érdekel, hogy létrehozzunk a klub számára egy filozófiát, egy egységes akadémiát, amely jól működhet, és egyedinek számít Cipruson. De az itteni akadémiát nem úgy kell elképzelni, mint például otthon a Honvédét. Kis országról van szó, de a feladat nagyon érdekes.

Ha már magyar akadémiák, Kisteleki István korábbi MLSZ-elnök, a BVSC sportigazgatója a közelmúltban az NB1.hu-nak többek között azt mondta: szerinte a hazai akadémiai rendszer elavult és nem emberbarát, és az onnan kikerülő játékosok nem igazi futballisták, mivel nem szeretik a sportágat. Te hogy látod ezt?
Nem foglalkoztam annyit az akadémiákkal, hogy komoly véleményt mondhassak erről.

De amiket mondott mint fejlesztendő területek, azok sok mindenben a Barcelonát juttatják az eszembe. Utóbbi akadémiáján a fiatalok sokkal inkább szabadon vannak engedve, hogy a saját megoldásaikat válasszák. Nagyon komolyan arra fektetik a hangsúlyt, hogy gondolkozzanak a játékosok.

Egy példával élve, Magyarországon egy időben nagy divat volt a labdás koordináció. Egy felnőtt csapatnál dolgoztam, mindenki passzolgatott a labdás koordináció jegyében, abban a szögben és sebességben, ahogyan kellett. Gondoltam egyet, és besétáltam egy passzsávba a gyakorlat közben. A játékos fogta, és belerúgta a labdát a lábomba. „Mit csinálsz, nem látod, hogy itt vagyok?” – kérdeztem, mire ő: „De hát mester, ez a feladat, ezt kérted, hogy oda passzoljuk a labdát”. Ekkor úgy gondoltam, ez nem feltétlenül jó, ha robotként beállítjuk a játékosokat, hogy ezt és ezt kell csinálni, ilyen és ilyen szögben kell a labdát passzolni. A Barcelonánál a kapura lövésen kívül cicával megoldanak mindent, olyan labdatartásokat alkalmaznak, amelyekbe minden taktikai elemet bele tudnak tenni. Ez egy teljesen változó dolog, nem olyan, mint egy labdás koordináció, ahol minden ugyanaz. Ezáltal sokkal több játékmegoldás rögzül a fejükben, és ők maguk választják ki a saját játékukat. Elvben egyetértek azzal, hogy meg kell tanítani a játékosokat gondolkozni. A futball fejben dől el, a láb csak egy báb, a fej bábja. Persze, a lábnak tudni kell végrehajtani az utasításokat, de én egyetértek ezzel, hogy több szabadságot kell adni a játékosoknak, akkor talán változik a futball.

„Elavult, rossz, nem emberbarát” – Kisteleki István beleszállt a magyar futballakadémiákba

Sokan panaszkodnak is a mostani Európa-bajnokság statikus futballjára, rém unalmas mérkőzéseire.

Úgy néz ki most egy futballmeccs, ahogyan az Eb-t nézem, mint egy kézilabdamérkőzés.

A feleségem kézilabdázó volt, így tőle veszem ezeket a szavakat: az egyik csapat támad, megpróbál lerohanást csinálni, nálunk ezt kontrának hívják, ha ez nem sikerül, akkor a másik csapat ugyanezt elkezdi. Mintha kézilabdameccset néznénk, egyszer az egyik csapat járatja a labdát a kapu előtt, aztán a másik. Nehéz ezeket a védekező rendszereket megbontani, de nyilván lehetséges, ahogyan ezt a Manchester City is bebizonyította. A kreativitást, a cselezést, a látványos játékot kissé kiölték az egész labdarúgásból. Nem látok olyan nagy egyéniségeket, mint régen voltak. Vagy lehet, csak számomra voltak a múltban nagy egyéniségek, de szerintem több volt, mint amennyi most van.

Lehetséges, hogy Sallai Roland azért emelkedett ki akár a magyar szürkeségből, mert ő be merte vállalni a cseleket?
Valószínűleg magyar részről igen, ő volt az egyetlen, aki be merte vállalni. Mert, ahogy mondtam, nagyon nehéz megbontani ezeket a védelmeket, hiszen úgy működnek, mint egy gépezet, de ha egy embert leveszel belőle, megbomlik az egész, és a védőknek dönteniük kell, hogy kimenjenek, visszaálljanak, várjanak. Onnantól kezdődik a játék igazából.

Sallai megmozdulásától még az UEFA munkatársai is elájultak – Videó

Szerinted siker a majdnem továbbjutás vagy kudarc a kiesés a magyar válogatottól?
Évekig nem tudtunk kijutni semmilyen világversenyre, nyilván azért is, mert kevesebb résztvevővel rendezték az eseményeket. De szerintem nagyon nagy dolog, hogy Magyarország ki tudott jutni az Eb-re, közel volt ahhoz, hogy továbbjusson. Szerintem ez a realitás. Lehetett volna jobb, ha kicsit jobban sikerül az első meccs, de szerintem nagyon rendben volt ez a részvétel.

Magyarországon az a baj, hogy vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak. Rengetegszer előfordul, hogy ha valami nem olyan, mint ahogy mi gondoljuk, akkor kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is a kádba.

Legyen új edző, legyen új stratégia, jöjjenek új játékosok. Pedig ezzel a cserélgetésekkel nem feltétlenül fog tovább eljutni a válogatott. Rossival nagyon jól néz ki a válogatott, nem kell ezen változtatni. Akartunk mi már spanyolok lenni, németek lenni, franciák lenni, mindig azt a csapatot akartuk utánozni, amelyik megnyerte a világbajnokságot. Szerintem ez most egy olyan rendszer, amelyben benne volt a magyar virtus is, a fegyelem is, ezen az úton kell tovább menni, mert így lehet valamit elérni.

Mit vársz majd a magyarországi visszatérésedtől?
Egy kedves barátom egyszer azt mondta, aki nincs a térképen, azt elfelejtik hamar. Én most nem vagyok a térképen két évig, ettől függetlenül nagyon sok dolog megért bennem, sok mindent látok, sok minden leülepedig bennem. Ha nem is feltétlenül az NB I-ből, de ha kapnék egy ajánlatot, azon nyilván elgondolkodnék, és azt gondolom, van annyi tapasztalatom, hogy tudnék Magyarországon segíteni. De ha nem kellek, akkor nem kellek – semmi probléma nincsen ebből, az élet majd eldönti.

Sokszor elmondtad, hogy a futball mennyire sokat jelent neked. Ha – ahogyan te fogalmaztál – nem kellenél, el tudnád képzelni magad a labdarúgáson kívül?
Én akkor is foglalkoznék a futballal. Nagyon érdekel a csatárok mozgása, a csatárok egyéni képzése. Nem adnám fel semmiképp, ha minden kötél szakad, akkor foglalkozom majd támadókkal, ha hazamegyek. De egyelőre úgy néz ki, hogy a labda és a fű illata rabul ejtett örökre, ettől nem tudok szabadulni. Biztosan megtalálnám olyan szegmensét a futballnak, ahol hasznossá tudnám tenni magam, és ebben az edzősködés is bőven benne van.

Korábban mondtad, hogy nem könnyű Magyarországon magyar edzőként boldogulni. A Fradinál egyenesen ki is jelentették, hogy nem akarnak magyar edzőt. Ez mennyire nehezítheti meg akár a te dolgodat is?
Vannak olyan klubok, ahol a külföldiekben jobban bíznak. Magyarországon volt egy időszak, amikor a szerb edzők minden szinten előnyt élveztek. Gondoltam is rá, hogy talán nem is angolul, hanem szerbül kellene tanulnom, mert akkor lehet, könnyebben kapnék Magyarországon munkát. De nem a szerbekre akarom ezt kihegyezni. Nagyon sokan bíznak a külföldi edzőkben. A magyar edzőket tanítják Magyarországon, elvégzik az összes edzői iskolát, ha ez ennyire elég, akkor ennyire elég.

A Budapest Honvéd volt az utolsó NB I-es csapatod. A bennmaradást elértétek, most ugyanez a klub szinte annak is örülhetett, hogy nem esett ki a másodosztályból. Hogy juthatott el egy pár éve még bajnokcsapat eddig?
Ez a Honvéd-időszak egy nehezen emészthető része az életemnek.

NB I-es edzőként az volt a legnagyobb bravúrom, hogy azzal a Honvéddal, amelyet átvettem, benn tudtam maradni az élvonalban.

Végül engem úgy küldtek el, hogy a Honvéd a második évemben nem volt kieső helyen egy pillanatig sem. A Győrrel, a Vidivel második lettem, mégis úgy érzem, a Honvéd benntartása volt a legnehezebb. Aztán, ami történt azóta, az megtörtént. Lehet felelősöket, hibásokat keresni, én úgy érzem, hogy a kispesti időszak nem volt annyira rossz, mint ahogy azt beállították.

A Dunaújvárostól milyen szájízzel jöttél el?
Komoly, hosszú távú projektnek tűnt, amely pénzzel is meg volt támogatva. Én azt gondolom, jó munkát végeztünk, de sajnos azok a pénzek, amelyeket ígértek, nem jöttek. Négy-öt hónapos késésben voltak a fizetések, úgy dolgoztam, hogy ennyi ideig nem kaptam egy fillért sem. Bíztam Dobos Barnában, hogy el fogja intézni, ő tiszta szívből dunaújvárosi, megpróbált mindent, de sajnos nem jött össze, amit szerettünk volna. Így pedig darabjaira hullott az a csapat. Őszinteséget kaptam itt a futballtól, hiába nem kaptunk pénzt, megtartottuk az edzéseket. Sajnálom, hogy nem sikerült végig vinni ezt projektet.

Mondtad korábban, hogy hiányzik egy olyan klub az életedből, amelyhez ezer szállal kötődsz. Ez még megvalósulhat?
Nem is kispadot, hanem időt a legnehezebb kapni Magyarországon. Az egyik NB I-es klubhoz úgy hívtak, hogy 14 játékosa van, és azt mondták nekem, én építhetem fel a csapatot. Ha kiesik esetleg a csapat az első évben, akkor velem fog visszajutni. Én meg megettem nagy kanállal, belevágtam, a hatodik meccs után pedig már megkaptam, hogy miért nem sikerülnek a dolgok. Időt nehéz kapni, edzőként gyökeret ereszteni szinte elképzelhetetlen Magyarországon.

Hová fog vezetni Magyarországon az első utad?
Szigetszentmiklósra, mert imádok ott lakni. De van még időm kigondolni. Vagy ha edzőként gondolok az első utamra, nos, én sohasem voltam az, aki reklámozza magát, NB I-es meccsre sem merek kimenni, nehogy azt higgyék, valakinek a helyére pályázom. Ebben sohasem voltam erős, nem tartottam jónak, ha egy edző árulja magát. Várom, hogy valakinek eszébe jussak esetleg. De ha nem, az sem baj, de akkor is maradok a futballban, ugyanakkor készen állok az edzősködésre is.

Edzőként van beteljesületlen vágyad?
Kétszer voltam második az NB I-ben, egyszer voltam a legjobb négy között a Magyar Kupában. Jó lenne egyszer valamit nyerni. Azt mondják, az az edző nem igazán edző, akit még nem dobáltak a levegőbe. Szeretném, hogy egyszer az NB I-ben edzőként a levegőbe dobáljanak.