Így lett a "legnagyobb cigányból" a legnagyobb király.
Pisont István gyerekként négy testvérével élt együtt a Békés megyei Gádoroson, ahonnan még Orosháza is távol volt, nemhogy Budapest, a bőrfoci helyett pedig sokszor a hipósdoboz is jó volt labdának. Az őstehetség utat tört magának, és hiába hívták a tudása miatt a tőle talán rettegő ellenfelek drukkerei a legnagyobb cigánynak, a Honvéd-szurkolók a legnagyobb királlyá tették a 31-szeres válogatott labdarúgót. Jelenleg a ZTE másodedzőjeként dolgozik egykori izraeli futballistatársai, Sallói István sportigazgató és Márton Gábor vezetőedző mellett. A nagymamája népszerű jós volt, neki pedig két hihetetlen álma is valóra vált. Első és utolsó Pisont Istvánnal.
Mi volt az utolsó dolog, amit a hívásom előtt csináltál?
Ebédeltem. (Mi volt az ebéd?) Minden pénteken böjtölök, és nem eszem húst. Tojásos nokedlit ettem uborkasalátával.
Mi az első szó vagy gondolat, ami eszedbe jut a gyerekkorodról?
Ha most azt mondanám, hogy szerelem? Vagy inkább azt, hogy boldogság.
Nem tudom, fel tudja-e fogni az ember, hogy olyan szegénységben lehet-e boldognak lenni.
De nekem a szegénység mellett a boldogság jut az eszembe.
Ki volt az első példaképed?
A bátyám, hiszen nagyon nehéz helyzetben voltunk, ő pedig a továbbtanulását feladva elment dolgozni azért, hogy mi megéljünk. Ő lett a családfenntartó. A futballban Diego Maradona és Détári Lajos a példaképeim.
Hány évesen gondoltál arra először, hogy profi labdarúgó is lehet belőled?
Talán csak akkor, amikor a Honvédnál 18 éves koromban megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Végig az álmaim között szerepelt, de egy kis faluból távolinak tűnt nemhogy Budapest, de még Orosháza vagy Békéscsaba is. Nem tehettük meg, hogy bármikor beutazzunk Orosházára, pedig csak 15 kilométer távolságra volt.
Mikor rúgtál először bőrfociba?
Öt-hat éves lehettem. Gabnai Pali édesapja esténként a bisztróban zenélt, jattot is kapott, és vett a fiának egy bőrfocit. Két bőrfoci volt az utcában, a többi mind gumilabda volt. De ha úgy adódott, még hipósdobozzal is fociztunk, amikor nem volt labdánk.
Mit jósolt utoljára neked annak idején a jós nagymamád?
Az volt a jóslata, hogy két gyermekem lesz, egy fiú, egy lány. Ez így is lett. (Gyakran bejöttek a jóslatai?) Be, minden tekintetben. Sorban álltak nála az emberek. Iszonyatos bölcsesség jellemezte. Jól beszélt, hiszen egy jóslás nemcsak annyiból állt, hogy kijön a kártya vagy megnézi a tenyeredet, és elmondja röviden, hogy mit lát. Fontos volt az emberismeret.
Én nagyon a hatása alatt voltam, amikor mesélt. Nagyszénásról, Orosházáról, a környező településekről nagyon sokan jártak hozzá.
Volt egy ember, aki Németországban dolgozott, és egy jóslás után több évvel visszatért Magyarországra, és elsőként nem az édesanyjához ment, hanem a mamához, hogy köszönetet mondjon. Mert minden bejött neki, mert valóban külföldre ment, ott dolgozott, ott alapított családot. Sírva, zokogva kereste fel, az ölébe borult, mondván, mennyi erőt adott neki ez a jóslás abban, hogy új életet kezdjen.
Első felnőtt meccsed előtt és közben mit éreztél?
Tizennégy évesen játszottam Gádoroson, az ellenfélre már nem emlékszem. Akkor volt egy olyan szabály, hogy egy fiatal játékost kötelezően játszatni kellett. Ezen a napon az ifiben kezdtem, lejátszottam egy félidőt, letusoltam, majd mentem a nagyokhoz. Ott is játszottam egy félidőt, és így lett meg a 90 percem.
Mikor volt az első NB I-es mérkőzésed?
A Győrrel játszott a Honvéd, kikaptunk 4-1-re. A 18-20. percben a pályára kellett lépnem, már 3-0-ra vezetett a Győr. Végigjátszottam a meccset, és a következő fordulóban, a Tatabánya ellen 2-1-re nyertünk, egy nagyon erős ellenféllel szemben. Ott játszott Csapó Karcsi, illetve a Plotár, Vincze, Kiprich támadóhármas, mi mégis nyerni tudtunk. Én lettem a meccs legjobbja, és a mérkőzés után talán Vass István Zoltán csinált velem a rádiónak interjút. Ez egy berobbanás volt a részemről. Utána a Győrrel játszottunk a kupában, nyertünk, én pedig rúgtam egy bombagólt. Visszaállt mindenki ellenünk, próbáltuk kijátszani a büntetőterületen belüli helyzetekig kis játékokkal, kényszerítőkkel Kovács Kálmánnal, aki nem arról volt híres, hogy messziről rúgott volna gólt. Egy távoli bombából találtam be, a labda bement a fickába. Utána odajött Tichy Lajos hozzám, és mondta, mennyire örült, hogy fiatal játékosként távolról próbálkozom. Hiszen korábban ő volt a Nemzet Bombázója. (Melyik meccs volt rád nagyobb hatással, amikor 14 évesen a felnőttek közé kerültél, vagy amikor az NB I-ben debütáltál?)
Tizennégy évesen volt bennem félelem is, hiszen jóval idősebb, NB-s szintű játékosok ellen fociztam. Voltak, akik nagy, éles, stoplis cipővel ott kopogtam a nyakamban, hogy „mi az, kicsi, mit akarsz te itt?”, és akkor odavertek.
(Sikerült helytállnod?) Abszolút, hiszen eleve nem alanyi jogon voltam tagja a nagycsapatnak, két-hárman pályáztak a helyre, de az edzők mindig engem választottak. Már akkor látták bennem a tehetséget, és ez motiváló volt számomra. Az NB I-ben izgatottságot éreztem, hogy készen állok-e erre a feladatra, hiszen Gádorosról sikerült eljutnom a Honvédig. Elképesztően inspiráló volt, amikor a nézők azt skandálták, hogy a legnagyobb király vagyok, ez nagy lökést adott.
Mikor kiabálták ezt először, mi ennek a története?
A második, jól sikerült meccsem után rá is kérdeztek, mit jelent ez nekem, hogy a cigány származásommal eljutottam idáig. Korábban Farkas Jancsit, a régi sztárokat elfogadták. Akkor indult el a demokrácia felé vezető út, következett a rendszerváltás, és onnantól kezdve mindenki mondhatta a sajátját. Ekkor megjelentek a rasszista, antiszemita megnyilvánulások, mintha kiszabadult volna valami a palackból, és zúdult az emberre a szenny és a gonoszság, a szemtelen megnyilvánulások. Ebből fakadóan indultak el a cigányozások, azt kiabálták, hogy a legnagyobb cigány. Ekkor egyből mögém állt a kispesti szurkolótábor, és módosítottak a bekiabáláson. Nem a legnagyobb cigány, hanem a legnagyobb király. De ehhez kellettek azok a meccsek, amelyeken bizonyítani tudtam. De az emberi oldala sem mellékes, hogy azonnal befogadtak, megszerettek, mondván, ő a mi királyunk. Láthatták, hogy valami nagy dolog készül ebből a pályafutásból, és azonnal mellém álltak, engem pedig ez boldoggá tett. De klubszinten is nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt, Bicskei Bertalan, Both Józsi bá’, Mezey Gyuri bá’, Verebes József, hadd ne soroljam, hogy még kivel. Nevelésnek sem volt utolsó, hogy azt mondták nekem, „az emberei oldal is nagyon fontos, Pisti, nem kell velük foglalkoznod”. De érdekes, hogy a válogatottban az egész szurkolótábor mellém állt, mindegy volt, hogy valaki a Fradiért, az Újpestért vagy a Kispestért szorított klubszinten. Ekkor már tényleg király voltál.
Mi volt az első gondolatod, amikor 1991-ben beléptél az argentin rosariói stadionba az első válogatott meccseden?
Egy álom megvalósulása. Most, két napja beszélgettünk a nejemmel. Ági, mondom, ez hihetetlen, a jóisten hogy lép be az ember életébe, és milyen kívánságokat teljesít. Az 1978-as világbajnokság után az volt az álmom, hogy egyszer én is megéljem, ahogyan a konfettik, a papírdarabok szállnak a levegőben. Micsoda élmény lehetett ez a világbajnok argentin válogatott tagjainak! És mit ad a jóisten, 1991-ben Rosarióban ugyanígy száll a konfetti, és úgy, hogy én is ott vagyok. Nem tudom elmondani, mennyire óriási élmény volt ez, éppen az első válogatott meccsemen. De még egy dolog eszembe jut erről az éjszakáról. Vége lett a meccsnek, kimentem a buszba, és a februári, dél-amerikai nyárban a kisgyerekek még éjfélkor is fociztak.
Néztem őket, és arra gondoltam, lehet, innen, közülük kerül majd ki egy új Maradona? Ezek a gondolatok voltak a fejemben. Imádkoztam azért, hogy ez valóra váljon, ne legyen az, hogy nem születnek új Maradonák.
Mit ad isten, már 2005-ben az öcsém felhívott, és azt mondta, nem megyünk ki a meccsre? Megnézhetnénk azt a kis Messit. Mondom, milyen kis Messit? Erre ő, van egy fiatal tehetség a Barcelonában, nézzük már meg!
Nem jutottunk már jegyhez, de a tévében néztük a mérkőzést, és ahogy belépett a pályára, ki is állították egyből. Mit akarsz, Ricsi, kiállították egyből ezt a gyereket? – mondtam az öcsémnek, aki erre: Nem, ő nagyon jó, majd meglátod. Aztán telt-múlt az idő, Messi egyre csak fejlődött, én pedig fogtam magam, és utánanéztem. Na, szerinted hová valósi? (Rosario?) Rosario. A hideg kirázott. Ricsi, nem fogod elhinni, hová valósi Messi. Emlékszel, mit mondtam neked, hogy mi az én álmom? – mondtam később az öcsémnek. Négyéves volt Messi, amikor azok a gyerekek ott szaladgáltak. (Arra gondolsz, lehet, hogy ott szaladgált a meccsetek után?) Ha ezt megírod, kiröhögnek! De ez olyan történet, amit én elraktároztam magamnak, mert hiszem, hogy Messi ott focizott a rosariói meccsünk után. Én érzem, tudom, hogy ez így volt. Mint ahogy az is valóra vált, amikor én 1978-ban azt mondam, hogy ó, istenem, add meg, hogy egyszer egyszer egy ilyen környezetben tudjak futballozni! És mit ad a jóisten? Az első válogatottságom helyszíne: Rosario, Argentína.
Talán gyors váltás, de ezt is szerettem volna megkérdezni. Mi jutott elsőként az eszedbe, amikor bomba robbant szinte melletted egy izraeli piacon?
Nem mellettem volt, de Sallói Pisti felhívott, hogy ne menjek a piacra. Én köztudottan nagyon szeretem azt a világot. Hívő emberként azt mondom, a jeruzsálemi piaci világ hangulata felfoghatatlan. A zsidó piacon személyesen ismernek minket, hiszen rendszeresen jártak a mérkőzésekre. Amikor bementünk, egyből el kezdték ordítani, hogy „itt van Pisont!”, ez az érzés csodálatos. Áginak mondom, honnan vannak ezek a gyönyörű saláták, gyümölcsök, mikor itt minden sivatagi homokos-kavicsos? Salec (Sallói István – a szerk.) tudta, hogy én járok a piacra, és egyszer fölhívott, hogy ne menjek a piacra, mert bomba robbant. Bekapcsoltam a tévét, és láttam, szörnyülködtem, és arra gondoltam, hogy oda se fogok menni. De este már ott voltunk, mert a csapat tiszteletét tette a helyszínen, kifejezve azt is, hogy nem félünk. Később sem fékezett meg az a tudat, hogy ott bomba robbant, ugyanúgy jártam piacra. (Mennyire alkottok egy nagy triót a szintén Izraelben szerepelt Sallói Istvánnal és Márton Gáborral Zalaegerszegen?) Én mindig úgy köszönök, hogy shalom. Mindhármunknak megvan a különleges története Izraelből, és ezek nagyon gyakran szóba kerülnek közöttünk. Egy generáció a miénk, jól meg tudjuk beszélni a dolgainkat, és örülünk, hogy együtt dolgozhatunk.
Melyik trófeád jut elsőként eszedbe a pályafutásodból?
A Honvéddal nyert mindenképp. Az első dupla volt, az 1988-1989-es szezonban Both Józsi bácsival. Nehéz helyzetben voltunk, mert sok játékost eltiltottak a bundabotrány miatt, és mi kerültünk olyan lehetőség elé, amellyel élnünk lehetett. Egyből bajnoki cím és kupagyőzelem lett belőle, fantasztikus volt ez a duplázás.
A Mezey Gyuri bá’-val elért bajnoki cím nagy szakmai előrelépést jelentett a számomra, mert nála éreztem először azt a szakmaiságot, ami az én játékstílusomat, játékfelfogásomat jellemezte a későbbiekben.
Amit akkor tanított nekem, azzal taroltam Izraelben. Ez egy nagyon hatékony dolog volt, amellyel jól tudtam érvényesülni légiósként. Ott is három bajnoki címet tudtunk szerezni a Beitar Jeruzsálemmel. Volt mellette kupagyőzelmünk, legjobb nyolc közé jutás az UEFA-kupában a Hapoellel, szóval elég sok címet sikerült megnyerni.
Mire költötted az első fizetésed?
Gyűjtő voltam, nem szórtam. Az első fizetésemet Szarvason kaptam, és utána bevonultam katonának, így nem is volt időm elkölteni. Valamennyivel segítettem a családot, de a többit magammal hoztam Pestre, és nem költöttem semmit, mert egy hónapig erre nem is volt szükség. Bent mindent megkaptunk, ki pedig nem lehetett menni. Az első havi fizetésem tehát úgy ahogy van, meg is maradt. (Még mindig megvan?) Azt azért nem mondanám (nevet). De mindig takarékos voltam.
Milyen volt az első autód?
Cseh Bandi autóját vettem meg 240 ezerért. Nekem volt 400 ezer forintom, de nem annyiért vettem autót, hogy maradjon is pénzem a fenntartásra. Mindig így éltem. (Milyen autó volt ez?) Egy álomszép, indigókék Lada 1300-as fehér huzattal. De képzeld el, óriási az a sztori is, hogy miután megvettem a kocsit, utána Tóth Kálmán bá’, a masszőrünk szólt, hogy miért nem vártam egy kicsit? Mert Tichy Lajos bá’ is eladja a kocsiját. Öt évet várt a kocsira, hogy megérkezzen. Egy 2107-es Ladát rendelt, megjött egy gyönyörű szép, piros autó, amely akkoriban olyan volt, mint most egy Mercedes. Trabantok, Wartburgok, Daciák járták az utakat akkoriban, egy 2107-es Lada álomautónak számított. Ez 280 ezer forint lett volna. De elment ez a hajó, mert nekem már megvolt az autóm, de azért sajnáltam, mert nem akármilyen lett volna egy új 2107-essel járni.
Mi jut eszedbe elsőként távoli rokonaidról, az angliai Farkas fiúkról?
Mindkettő tehetséges fiú. Korán kikerültek, jó ingereket kapnak, és folyamatosan helyt kell állniuk. Hiszen nem letisztult még ez a dolog. Patriknak már profi szerződése van, de 13 éven keresztül folyamatosan az történt, hogy a hathetes trial (próbajáték) újra meg újra megismétlődött. Eriket nagyon nagy tehetségnek tartják Liverpoolban. Megtanulták a nyelvet, nagyon jól illeszkedtek be az angol világba, a nővérük már üzletasszony komoly angol nyelvismerettel. A családot nagyon szeretik. Mindkét srác nagyon elszánt, nagyon kitartó, iszonyatos alázattal vannak a foci iránt. Nagyon készülnek arra, hogy komoly karriert fussanak be. Nagyon jó úton járnak.
Melyik az a futballcsapat, amely az első helyet foglalja el a szívedben?
Az utcánkban mindenki a Fradinak szurkolt. Egy gyereknél 13-15 éves korban dől el, hogy mi akar lenni. Az én életemben jött a nyomás édesanyámra, hogy el kellene engednie a gyerekeit dolgozni. Mi pedig ott álltunk, hogy mi legyen? 1982-ben vb-n szerepelt a magyar csapat. 1984-ben Európa-bajnoki címet szerzett a magyar ifjúsági válogatott, amelynek a bátyám a tagja volt, igaz, nem utazott ki tüdőgyulladás miatt. 1985-ben a Videoton UEFA-kupa-döntőben szerepelt, ekkor már 15 éves voltam. Sorozatban jönnek a jó válogatott eredmények, majd az 1986-os mexikói világbajnokság.
Én ott, abban az időszakban elhatároztam, hogy futballista akarok lenni. De azt is eldöntöttem, hogy, mivel nagyon szerettem Dömééket, Honvéd-szurkoló leszek.
A másik kedvencem egy szintén piros színű csapat volt, a Milan. Arrigo Sacchi csapata a három hollanddal (Van Basten, Gullit, Rijkaard) nagy kedvencem volt. Ekkor újabb álmot tűztem ki magam elé, szeretnék az Álmok Színházában szerepelni. És képzeld el, oda is eljutottam a Hapoel Tel Avivval. Ezért mondtam Áginak, hogy én mindent megkaptam a jóistentől. Mert ezt is kértem, hogy hadd játsszak a San Siróban a Milan ellen. Ekkor is gyerek voltam még. Amikor megérkeztem Milánóba, letérdeltem, és megpusziltam a pályát. Rögtön jöttek az izraeliek, „Pisont, Pisont, mit csinálsz?”. Mondom, maradjatok, mert ez a szentély, gyerekkorom szentélye. A harmadik kedvenc csapatom pedig a Barcelona, természetesen, az új játékfilozófiával. De ez abból is adódik, hogy ennek magyar gyökerei is vannak. Kovács István kivitte a magyar stílust Hollandiába, abból lett az, amit Cruyff átvett, abból pedig következett a Guardiola-stílus. Avagy, a Barcelonában valahol láttad Puskás Öcsiék stílusjegyeit is.
Mi életed utolsó nagy álma?
Amit nagyon őszintén és tiszta szívből csinálnék: a cigány gyerekek sorsáról gondoskodni egy akadémiai szintű képzési rendszerben, ahol össze tudnám gyűjteni őket, és nem vesznének el. De ez is egy álom, mert nagyon sok minden kell hozzá.
Egy éve vendégünk volt Pisont István a Hétközi Fordulóban:
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)
