"Hogy a fenébe rakjuk be így a fiatalokat?" - teszi fel a kérdést az U17-es válogatott edzőjét is keményen bíráló Révész Attila.
A Kisvárda FC tavaly ezüstérmes lett, ősszel a harmadik helyen zárt, az utóbbi fél évben viszont csak árnyéka volt önmagának. Révész Attila sportigazgató elárulta a visszaesés okait az NB1.hu-nak, egyúttal elmondta, miért tartja „nagyon nagy butaságnak”, hogy két kiesője van az NB I-nek, és közben a fiatalokat is szerepeltetni kell. Élesen kritizálta a magyar utánpótlás-válogatottak játékos- és szövetségiedző-kiválasztását. Szerinte az illetékeseknek Marco Rossit kellene megkérdezniük, mert ő az egyedüli szövetségi edző, aki tudja, milyen irányba kell menni, miközben a többi edző fordítva ül a lovon. Úgy érzi, szörnyű a magyar fiatalok mentalitása, ezért könnyíteni kellene a határontúliak beépítését.
A Kisvárda a hatodik lett a most véget ért szezonban. Tíz ponttal szerzett többet, mint a kieső Honvéd, és tizenegy ponttal kevesebbet, mint a dobogós DVSC. Félig tele vagy félig üres a pohár?
Ha a tavalyi szezonból indulok ki, akkor mindenképpen hiányérzetem van. De a menet közbeni történéseknek ismeretében reális a teljesítményünk.
Ősszel dobogós volt a Kisvárda, úgy, hogy két vereséggel zárt a szünet előtt. Ha most visszarepülnénk az időben, mit tenne másképp?
Ez egy kényszerpálya volt.
Gyakorlatilag a fiataljátékos-szerepeltetés meghatározta a szezonunkat, és, ki kell mondanom, ez egy jelentős gyengítés volt a keretünket illetően.
Ezért nem tudnék most sem mást tenni, legfeljebb nem a kapuba igazolnék fiatalt, de akkor meg a mezőnyjátékunk szenvedett volna csorbát.
Hogyan lett a dobogós őszt produkáló Kisvárdából tavasszal egy kiesőcsapat szintjén futballozó klub?
A tavalyi tavaszi szezon sikere, a mentális erő még kihatott a Konferencialiga-mérkőzésekre, azt követően pedig az a fókusz, ami jellemzett minket, részben elveszett. A meghatározó játékosaink távozása után azok, akik a helyükbe léptek, a kezdeti nagy lelkesedés elmúltával nem tudták pótolni őket. Ezért, tulajdonképpen az ősszel szerzett pontjaink tartottak minket életben. A téli transzferablakban érkezett igazolásaink még nem értek be teljesen, mert nálunk legalább egy fél év, míg egy labdarúgó eléri azt a szintet, amit az alapcsapat képvisel. Ezért nagyon fontos a következő időszakban is a rajt.
A csapatnak nagyon sok, összesen 13 döntetlenje volt, ami talán azt jelzi, sok esetben csak kevés hiányzott a sikerességhez. Mi volt ez a kevés dolog?
Valóban, sokszor a győzelmet a végén engedtük ki a kezünkből, nem tudtuk megtartani a vezetést. Ha ebből a rengeteg döntetlenből akár csak négyet megnyerünk, akkor most a harmadik helyért harcolunk a végjátékban. A sok döntetlen azt eredményezte, hogy a középmezőnyben tengődtünk, sőt, volt olyan, hogy még a bennmaradás kérdése is felvetődött. Ez a tizenhárom döntetlen okozta nekem a legnagyobb csalódást. És ezt most már el merem mondani, hogy nagyon sok esetben a kapusunk ténykedése eredményezte ezt, illetve a hibákból fakadó mentális összezuhanást, a győzelem elszalasztását. Ezt követően pedig, nagyon sok mérkőzésen, a vezetés megszerzése után szinte pánik lépett fel a csapatnál, önbizalomvesztésről beszélhettünk. A csapat nem azt a játékot produkálta, mint amit a vezetés megszerzése előtt, így ezek a mérkőzések nagyon sok esetben döntetlenre végződtek.
Mennyire nehéz most Kisvárdán dolgozni úgy, hogy minden szinten elképesztő küzdelem zajlik a bennmaradást jelentő első 10 hely megszerzéséért?
Egyetértek a megfogalmazással, talán mondhatom, hogy tizenegy csapat harcolt a bennmaradásért. Ennyi klub ezzel a céllal vág neki a bajnokságnak, menet közben kialakulnak az erőviszonyok, és egy idő után, ha megvan a bennmaradáshoz szükséges pontmennyiség, akkor ezek a csapatok elindulnak a dobogóért harcolni. Ez idén és tavaly is így volt, és másfajta lélektant jelent mindenki számára. Akik a bennmaradásért harcolnak, azok óvatosabbak, kevésbé kockáztatnak, és ezáltal feszültebbek. Akik pedig az érmekért mennek, teljesen más motivációval játszanak, náluk inkább az anyagi bevételek gyarapítása az elsődleges, illetve a presztízsnek, a sikernek a motiváló hatása jelentkezik. Ezért nagyon nehéz dolga van minden csapatnak, nemcsak a Kisvárdának.
Ilyen nem nagyon látható Európában, hogy tizenkét csapatból kettő kiesik, és még kötelezően a fiatalokat is szerepeltetni kell. Egyszerre akar mindenki, minden területen fejlődést elérni. Ez így egy nagyon nagy butaság, bátran állíthatjuk. Vagy bővíteni kell, vagy egy kiesőnek lenni, vagy el kell engedni a fiatalszabályt. De ez a három tényező együtt azt eredményezi, hogy fejek hullanak, csapatok mennek tönkre, és nincs az, ami a legfontosabb: a szakmai koncepció.
Minden csak a túlélésről szól. Ez hosszú távon azt eredményezi – azon kívül, hogy elmondhatjuk, nagyon izgalmas a hajrá -, hogy szakmaiság, fejlődési igény és fejlődési lehetőség sem jellemzi a bajnoki küzdelmeket.
Mi a véleménye a Budapest Honvéd FC korábbi tulajdonosának, George F. Hemingwaynek a nyilatkozatáról, aki a 20 csapatos NB I szükségességéről és a légiósok létszámának a maximalizálásáról nyilatkozott?
A 20 csapatos NB I-gyel nem értek egyet, mivel a jelenlegi gazdasági lehetőségek ezt nem teszik lehetővé. Ebben az esetben közép-európai szinten versenyhátrányt szenvednénk el, például az átigazolási piacon. Abban lehetne ráció, ha több csapatba jobban be lehetne építeni a hazai játékosokat, csak a kérdésem az, hogy milyen hazai játékosokat? Mert ez nagyon fontos. Sok mindenben egyetértek vele, például abban, hogy a szövetségnél át kellene gondolni, milyen szakmaiságot képviselnek. Vagy inkább: képviselnek-e szakmaiságot? Mert amit a mostani U17-es Eb-n csináltak, azt mindennek lehet mondani, csak hozzáértésnek nem – és ezt a véleményemet bátran merem vállalni. Olyan szakemberek kapnak lehetőséget, akiknek fogalmuk sincs a futballról, teljesen más szemléletben gondolkodnak, és többen még nagypályán sem voltak edzők, nemhogy nyomás alatt tudtak volna teljesíteni. Az a kiválasztás, az az edzői összetétel, ami az U-csapatoknál van, eleve megbuktatja és kihatással van az akadémiai rendszerre is. Mert lehet az akadémiákat szidni, de ha az akadémiai edzők összeálltak volna, és ők irányítják az Eb-n az U17-es csapatot, akkor sokkal sikeresebb lett volna.
Teljesen más szemléletű, más gondolkodású edzőket kell odaültetni, amit most látunk, az az MLSZ sportvezetésének a csődje. Van egy Rossijuk, tanulhatnának tőle, megkérdezhetnék, hogy milyen irányba kell menni. Ezért nem tudunk jelenleg hazai labdarúgásról, sikeres hazai fiatalokról beszélni, de remélem, ez is változni fog.
Láttam az Eb-mérkőzéseinket, nagyon szépen kivonult a válogatott, naptárba illő volt a csapatunk, nagyon szépen nyúltak a labdához, ezzel szemben az íreknek korántsem voltak ilyen modellalkatúak, nem voltak marketingből jeles edzőik és stábjuk, de amikor ütközni, harcolni kellett, akkor tették a dolgukat. A mieink közül, akik összeállították a keretet, nincsenek tisztában a mai futball szabályaival. Nemhogy nemzetközi szinten, magyar szinten sem már, és ez óriási probléma számunkra is.
Pontosan mire gondol?
Aki odahelyezte őket, illetve, aki ott volt a csapat mellett, ugyanolyan felelős ezért. Végigkövettem az akadémiai U17-es bajnokságot, tisztában vagyok az erőviszonyokkal, és nagyon sok U17-es bajnoki mérkőzést sokkal színvonalasabb volt és harcosabb. Emellett pedig nagyon sok akadémiai mérkőzésen sokkal szenvedélyesebb, erőszakosabb edzőket láttam, ez átragadt a csapatra, és sokkal magasabb színvonalú meccseket láthattunk. De természetesen az akadémiai rendszerben a kontroll jelei érezhetőek, ellentétben a válogatottal. A mérkőzések után külső elemzéseket hajtanak végre, független megfigyelők nézik a meccseket, és felhívják az edzők viselkedésének a hibáira a figyelmet. Leírják jegyzőkönyvbe a játékosok viselkedését, a csapatok stílusát, a taktikai tervek megvalósulását.
Fontos a magyar futball jövője szempontjából, hogy most hogyan szerepelt az Eb-n az U17-es válogatott?
Minden siker fontos, de Magyarországot valami megkülönbözteti a többiektől. Mi azt mondjuk, nem számít az eredmény, de ezt csak mi mondjuk. Akárhová megyünk külföldön, mindenhol azt látjuk, hogy a győztes mentalitás mennyire fontos, amit az eredmény tükröz vissza. Az NB I-ben az élet is megtanítja a csapatokat, a vezetőket, a játékosokat, hogy muszáj eredményt elérni, különben zuhanunk ki a másodosztályba. És bizony, ide azokat a fiatalokat hozzuk be, akik a korábbi életük során nem tapasztaltak ebből az eredménykényszerből semmit, mert hát „nem számít az eredmény”. Akkor hogy a fenébe rakjuk mi, vezetők és edzők a játékosokat a csapatba, ha nincsenek előkészítve? Az én mentalitásom, a csapataim mentalitása gyökeresen más. Nyilván ezt mondom annak ismeretében, hogy veretlenül nyertük az U17-es bajnokságot 19 pluszos gólkülönbséggel.
Milyen játékosok alkotják a csapatát?
Több olyan ukrán játékosunk van, akiknek még nincsen lehetőségük játszani, de hamarosan lesz. Teljesen más szemlélete van több itthoni csapat futballistájának, mint a válogatottban bemutatkozó, véleményem szerint alkalmatlan játékosoknak. De azért véd egy kapus az U17-es Eb-n, mert a Barcelonában van, és nem azért, mert tud védeni? Az edző azért rakja be, mert attól tart, mi lesz akkor, ha nem a barcásat rakja be? Nálam az ilyen edző már a szünetben lerepült volna a kispadról.
Meg eleve, ahogy játszottak. A kompaktságnak a teljes hiányával, illetve olyan hosszúak voltak, hogy azt már az U14-ben is szóvá teszik az akadémiákon.
Az első meccsen a magyar csapat 3-0-ra legyőzte Walest, ez sem nevezhető pozitívumnak?
Mindenki látta a gyengeségeit a csapatnak. A stílus ugyanaz volt, hogy nyertünk, az egy másik kérdés.
A mai világban már harcolni kell, nem simogatni a labdát, meg jól kinézni a naptárban. Hát miféle hülyeség ez? A görbe lábú, derékproblémákkal küzdő írek minden párharcot megnyertek. Úgy mentek bele a csatába, hogy nyerni akarnak. Ez mentalitás kérdése. Nekem ilyen játékosok kellenek az NB I-be, mert velük lehet bennmaradni.
Mi az Eb-n kiraktunk 11 bójafutballistát a pályára, egy csapat nem erről szól. Így pedig egy minden álmot összetörő, lélektelen játékot láttunk csak. De ha nem is az eredmény a döntő, akkor is fontos, hogyan alakul ki az eredmény. Rossz a kiválasztás. Még ha valaki ügyetlenebb is, de jobb a vére, ott kell lennie, mert a hozzáállása átragad a csapatra.
- Az Eb előtt interjút készítettünk az U17-es kapitánnyal:
Arra céloz, az Eb egy figyelmeztető jel volt, hogy valamit változtatni kell?
Nem. Ez eddig is jellemző volt, megnézhetjük a korábbiakat. Viszont, ami számomra a legnagyobb kérdés: a magyar utánpótlás-válogatott edzői itt kezdik el tanulni a szakmát? Nagyon sok edző nem volt még nagypályán, nyomás alatt, és itt tanítjuk? Az NB I-ben licencek, elvárások vannak az edzőkkel szemben. Az NB I-es klubokhoz úgy hoznak edzőt – akiket azért cserélgetünk rendesen -, hogy eredményt kell produkálniuk. Itt meg az edző az utánpótlásban dolgozik először, és amikor megjelenik egy nagyobb tömeg, nyomás alá kerül, összecsinálja magát, és nem tud gondolkodni. És külső nyomásra tesz be játékosokat a keretbe. A többi válogatottnál tapasztaltabb edzők dolgoznak, mert ez azért mégiscsak egy ország csapata, és az abban dolgozó emberek elismerése vagy megbuktatása az, hogy nyer vagy veszít-e a csapat.
Ön szerint mit kellene tenni?
Van egy Rossink, aki kiérdemelte, hogy szövetségi kapitány legyen, miután a klubcsapatainál ragyogót alkotott. Lehetne követni ezt a modellt is, nem pedig edzőket kellene csinálnunk, majd pedig kiajánljuk őket klubokhoz, és ott pedig sorra megbuknak. Végig kellene járni a ranglétrát, és utána szövetségi edzőnek lenni. Teljesen fordítva ülnek a lovon a fiatal edzők.
És mit gondol a fiatalszabályról, amely szerint csak az kapja meg az ezért járó juttatást, aki egy fiatalt a csapatában szerepeltet?
Most a 2002-es születésűeken volt a sor, de jön a következő szezon. A védett játékosokat (akik addig azért játszottak, mert a szerepeltetésükkel a klub megfelelt a fiatalszabálynak – a szerk.) kidobják a klubok, és jön a következő fiatal. Ezzel egyrészt tönkretettük a játékost, másrészt a már említett mentalitással lehetetlen, hogy a csapatnál maradjanak.
Ezért hoztunk mi is, és más csapatok is erdélyi, szerb-magyar, ukrán-magyar játékosokat, mert a mentalitásuk jelentős különbséggel bír a magyarokéhoz képest. A mi játékosaink azzal, hogy a kintiekkel keverednek, egy teljesen más mentalitást ismernek meg, és idővel át is veszik ezt a hozzáállást.
De nyugaton már régóta alkalmazzák ezt a módszert, hiszen, ha különböző stílusok, kultúrák találkoznak, akkor a játékosok agya átáll, és teljesen más szemlélettel fognak futballozni. Máshogy fognak tekinteni bizonyos játékhelyzetekre, új helyzetmegoldó lehetőségeket ismernek meg.
Mi is az a fiatalszabály?
Az élvonalbeli klubok – sajtóhírek szerint – 325 millió forintos bónuszért küzdhetnek a fiatalszabály kiaknázásával. A rendszer igyekszik ösztönözni az U21-es korosztály tagjainak bevetését. Egyfelől a pályán töltött idejük tízszeres súllyal esik latba, másfelől, ha nincs legalább egy 2002. január 1-je után született játékos a csapatban, aki a bajnoki meccseknek minimum a felén, összesen 14 850 percig ne kapott volna lehetőséget, akkor a teljes összegre nem is pályázhat az adott együttes – számolt be a szabály hivatalos adatok híján csak vélt részleteiről az Index.hu. Egy olyan pontrendszerről van szó, ahol összesen 29 700 pontot kell elérni ahhoz, hogy egy klub lehívhassa a teljes, 325 millió forintos támogatási összeget – beszélt a részletekről Simek Péter volt válogatott labdarúgó az M4 Sportnak. Egy magyar játékperc 1 pontot, egy fiatal magyar játékperc 10 pontot jelent. Az előző szezonban a 2002-ben és az azután született játékosok számítottak ebbe a korcsoportba. Ha egy NB I-es csapat 10 külföldivel áll fel, de a kapuban egy fiatal magyar játékos végigvédi a szezon 33 meccsét, akkor pont összejön neki a 29 700 pont. Fontos, hogy a megszerzett pontok felét fiatal játékosok szerepeltetésével kell elérni. Ha 900 perc összejön egy-egy meccsen, úgy, hogy az adott mérkőzésen legalább egy U20-as magyar 45 percig játszott, akkor az idény végén már lehet is a kasszához járulni.
Milos Kruscsics Kisvárdán mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket? A szerb szakember mérlege két győzelem, négy döntetlen és három vereség volt tavasszal.
Az eredményesség tekintetében nem beszélhetünk sikerességről, viszont a hétközi munkánk változott, többet foglalkoztak a csapattal, stabilizálódott a védekezésünk. A támadó játékunk nem sokat változott, ezen feltétlenül változtatni kell a nyáron, mert ezt nem sokáig fogom tűrni.
A vezetőedzőt még egyéves szerződés köti a klubhoz. Marad?
Igen. Egyeztetek vele most is folyamatosan a változtatási igényeimről, folytatjuk a munkát, és próbáljuk úgy alakítani a keretet, hogy ez a változtatási lehetőség meglegyen. A vezetőedző törekszik rá, megvan rá a hajlandósága, de a támadó harmadban mutatott játékunkkal abszolút nem vagyok elégedett.
Jövőre milyen Kisvárdára számíthatunk? A 2022-es vagy az idei csapatot láthatjuk-e majd viszont?
Azt egyértelműen látom a többi csapat és a szezon ismeretében, hogy
nagyon nehéz szezonra számíthat mindenki, nem csak mi. Hiszen azok a játékosok, akik a következő szezonban kaphatnak szerepet a fiatalszabály miatt, azt a szintet sem ütik meg, mint amit az idén szerepelt fiatalok mutattak. Ez színvonalcsökkenést fog eredményezni, és az lesz a nagy kérdés, hogy ki hogyan tud majd a fiatalokkal sáfárkodni, játszatják-e őket egyáltalán, vagy nem.
Ez meghatározza a következő évi erőviszonyokat, mert azok a csapatok, akik folyamatosan a fiatalokhoz nyúltak, folyamatosan a kiesés határán mozogtak. Amióta ez kötelező, mindenki ott mozog.
Az alaptézis, egyúttal az általános szurkolói vélemény mégis az, hogy a fiatalokat kellene játszatni, akik talán nem is gyengébbek, mint a légiósok.
Ideológia, ehhez a legkönnyebb nyúlni. De ha szakmailag nézzük, más a fiatalok kiválasztása egy 10 milliós vagy egy 200 milliós országban. Van olyan európai város, ahol nagyobb a főváros, mint egész Magyarország lakossága. Magyarország kis ország.
Ha be akarjuk hozni a határon túli játékosokat, a szövetség ellenállásába ütközünk folyamatosan. Mintha ellenünk dolgoznának. Szabályokat hoznak, és nem engedik. Megvan ez az idealizmus, és közben a szakmaiságot is elvárják. Figyelembe kell venni a mai kort. Kis területről, rossz mentalitással, kényelmes játékosokból nem lehet építkezni.
A környező, szegényebb területeket igenis ki kell aknáznunk, azt a pluszlehetőséget, amit a régi Magyarország területe játékoskiválasztásban lehetőségként ad nekünk.
A békéscsabai edzőlegenda Pásztor József az NB1.hu-nak azt mondta: „Nagyon nehezen tudom már elviselni a mai fiatalok mentalitását, hogy minden csak a pénz körül forog, nincs klubhűség, nem szeretnek futballozni.” Mit gondol erről?
Abszolút egyetértek vele, ezt én is látom nagyon sok esetben. A szövetségben nincsenek tisztában a napi folyamatokkal. Mások az elvárások a szabályok meghozatalakor, és akkor szembesülnek ezzel a problémával, amikor a kezük közé kerülnek ezek a játékosok. Ugyanezt az összes edző elmondja, a futball irányítói pedig a szövetségben ezt figyelmen kívül hagyják, vagy meg sem próbálnak tenni semmit, mert nincsen lehetőségük erre.
Ez egy társadalmi probléma, éppen ezért mondom, hogy vegyíteni kell a fiatalokat, be kell ismerni, hogy saját erőből ez nem fog megváltozni. Versenytársakat kell hozni, jobb mentalitásúakat kell betenni, be kell engedni a külföldieket az utánpótlásba, és csapatonként azt az egy-kettőt kell favorizálni, akiben megvan minden ahhoz, hogy futballisták legyenek!
Ilyen elvárás, hogy egy utánpótlás-korosztályból négy-öt játékosból legyen futballista, nem fogalmazódik meg még a Manchester Unitednél sem. Nyugaton az elvárás: kétévente az akadémiáról felkerül egy játékos, és akkor az akadémiaigazgató megkapja az elismerést.
