Interjú Bogdán Hunorral
Három napig egyedül egy hotelben várt a hazai rendezésű korosztályos Eb-kerettagságra az akkor 16 éves Bogdán Hunor, végül hazaküldték. A hat éves kora óta Norvégiában nevelkedő támadónak nagyon rosszul esett a döntés, amelyet a torna után távozó szövetségi edző, Belvon Attila meg is indokolt neki. A fiatal játékos azóta a Tromsö IL-nél újra kivirágzott, a különböző U-csapatokban és a tartalékegyüttesben összesen 15 meccsen 12 gólt és 4 gólpasszt jegyez.
Hogyan kerültél Norvégiába?
Hat éves voltam, amikor az apukám állást kapott itt építészmérnökként. Először egyedül költözött ki, majd mikor látta, hogy a család számára is megfelelő lesz az itteni élet, néhány hónap múlva hazajött, és már együtt mentünk vissza.
A focit is már kint kezdted el?
Itthon csak a testvéremmel és a barátaimmal fociztam. Miután kijöttünk, jelentkeztünk is a Tromsöhöz, de akkor nem volt hely a csapatban, végül 9 éves koromban kerültem be, 12-13 évesen pedig már az akadémián voltam.
Milyen vágyakkal, tervekkel mentél oda?
Eleinte nem voltak nagyon komoly álmaim, hogy nagy focista legyek, vagy ilyesmi. Szerettem volna közösen csinálni valamit a barátaimmal, és szerettem a mozgást is, ez pedig jó lehetőség volt mindkettőre.
Hogyan épül fel a Tromsö utánpótlása? Te 17 évesen hol vagy ebben a rendszerben?
Itt nem évenként vannak a korosztályok: A, B, C és D csoport van, ezek több évjáratot tartalmaznak. Én a B-ben vagyok, ami körülbelül az otthoni U19-nek felel meg. Már heti két-háromszor edzek a felnőtt csapattal, ahol nincs olyan sok csatár, így ha esetleg valaki kiesne, akár oda is kerülhetek.
Az északi kultúrák mentalitását mindig dicsérik. Neked hogy tetszik a norvég életfelfogás?
Itt mindenki küzd. A csapatnál nagy a konkurencia, így mindenki harcol magáért, de egyszerre a csapatért is, és ennek megvan a haszna. Amióta iskolába járok, arra nevelnek minket, hogy dolgozzunk azért, amit el akarunk érni és hogy legyünk nyitottak, kérdezősködjünk. Ez a fociban is így van, el is várják, hogy kérdezzünk, mert itt abban hisznek, hogy így tanulunk együtt. Amikor az U17-es válogatottnál voltam, kicsit meg voltam lepődve, hogy Magyarországon ilyen nincs. Nem azt akarom mondani, hogy ez rossz dolog, szimplán csak furcsa volt számomra, mert Norvégiában nagyon máshoz szoktam.
„Ami még újdonság a válogatottaknál: a Dinamo Zagrebnél, illetve a Rapid Wiennél és az Austria Wiennél voltak az edzőink tanulmányi úton. Egyrészt, hogy megismerjük az ottani kultúrát, mert vannak onnan gyerekek, akiknek adott esetben már a szokásaik is mások. Például van olyan srác, aki Dániából jár haza a válogatottba, ahol elvárják a gyerekektől, hogy ők folyamatosan kérdezzenek, ugyanis szeretnék, ha a gyerek értené, hogy mit miért csinál. Ezt nekünk is meg kell itthon szokni, hogy amikor egy gyerek hazajön, akkor ezt a kultúrát hazahozza magával, ne sértődjön meg az edző azért, mert a gyerek folyamatosan kérdez. Szeretnénk érteni a gyerekek hátterét és az ottani neveltetésük logikáját”
Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója júniusban a szövetség által szervezett sajtóbeszélgetésen
Három meccsed volt a korosztályos csapatban, de a hazai rendezésű Európa-bajnokság keretébe nem kerültél be. Ez hogyan érintett?
Nagyon fájt. Csütörtökön volt egy edzőmeccsünk, mindenki azt hitte, hogy azután jön a kerethirdetés. Nyertünk 3-1-re, rúgtam két gólt, így nagyon bizakodó voltam, azt hittem, helyem lesz a keretben. Ezután hazaküldtek három srácot, és azt hittük, az a végleges keret. Aztán a médiából tudtuk meg, hogy ez még nem az, mert sérülések miatt lesz még változás. Csütörtöktől így egy másik hotelben voltam egyedül, majd hétfőn egy megbeszélésen közölték, hogy ketten hazamennek, és az egyik én vagyok.
Mivel indokolták neked a döntést?
Belvon Attila (a korosztály akkori szövetségi edzője – a szerk.) megbeszélte velünk, kimaradókkal a döntését. Nekem azt mondta, hogy nem látja, melyik poszton tudna engem beilleszteni a csapat játékába.
Azok után, hogy csatárként két gólt lőttél?
Én is furcsálltam, viszont szeretném elmondani, hogy teljesen elfogadom és tisztelem a döntését, nem vagyok mérges, vagy ilyesmi. De nagyon fájt, hogy így lett. Három napig tök egyedül voltam egy hotelben, aztán haza kellett utaznom.
Az említett három meccseden hogy érezted magad a csapatban?
Elsőre szokatlan volt, hiszen 4-2-3-1-ben játszottunk, míg mi Norvégiában 5-3-2-es felállást használunk. Meg kellett tanulnom, hogy ebben a rendszerben hogy tudok a leghasznosabb lenni, és hogy a presszingből hogy tudom kivenni a részem. Viszont a csapat és az edzők is nagyon segítőkészek voltak, ez segített a beilleszkedésben. Edzéseken és még meccs közben is segítettek nekem, mondták, hogyan mozogjak, ami megkönnyítette számomra az alkalmazkodást, ezért nagyon hálás vagyok nekik.
Hogyan tértél vissza ezek után a Tromsö csapatához? Ott hogy megy most a játék?
Most nagyon meg vagyok elégedve. A szünet előtt négy meccsen játszottam a második számú csapatban a harmadosztályban. Mindig kezdő voltam, három gólt lőttem és egy gólpasszt is adtam, ami boldoggá tesz. Közben lett egy új edzőnk, aki videóelemzések alapján segít nekem. Megmutatja a rólam készült felvételeket, és az alapján elmondja, mit kéne máshogy csinálnom, miben kell fejlődnöm, mikor hová mozogjak. Ez sokat lendített rajtam, így most olyan helyzetben vagyok, hogy minden adott a jó folytatáshoz.
Ezek szerint rosszkor jött neked a szünet?
Azért nem egészen. Valóban, a szünetig felfelé ívelt a formám, de testileg már nagyon fáradt voltam, így jól jött a pihenés. Volt olyan, hogy 8 nap alatt 210 percet játszottam, aminek nagyon örültem, de fizikailag azért megterhelő volt.
A jó formád mennyit lendített rajtad lelkileg?
Sokat, a májusi események óta szerencsére minden jól alakul. A családom és a környezetem félt attól, hogy sok időbe telik majd feldolgoznom az akkor történteket, de igazából egy héttel utána már szerintem egyenesben voltam.
Milyen közeljövő áll előtted a klubodnál? Milyen visszajelzéseket kapsz az edzőidtől?
Biztató, azt mondják sokat fejlődtem és nagyot léptem előre. A harmadosztályú csapatban első számú csatárként gondolnak rám. Azt is mondták, hogy a kisebb korosztályokban a gyerekek felnéznek rám, hallották, hogy voltam a magyar korosztályos válogatottnál, tudják, hogy jól ment mostanság a játék. Ez hihetetlenül motiváló érzés számomra, és egy visszajelzés arról, hogy jó úton járok, és ha így folytatom, elérhetek a felnőtt csapatig.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
