Mezőkövesd: aláírt a korábbi Újpest-játékos

Hivatalos bejelentés.

Forrás: mezokovesdzsory.hu

Korábban beszámoltunk arról, hogy Andreias Calcan a Mezőkövesdnél folytatja pályafutását - most a matyóföldiek hivatalosan is bejelentették a szerződtetését, íme:

"Andreias Calcan személyében egy rutinos román utánpótlás-válogatott szélsővel kötött szerződést klubunk.

A 27 esztendős játékos az Universitatea Cluj korosztályos együtteseiben játszott, a felnőtt kerethez 2012 nyarán csatlakozott. A labdarúgó kölcsönben a Ramnicu Valcea gárdájánál töltött félévet, ezt leszámítva 2016 nyaráig erősítette a Cluj együttesét, ahol 2013 és 2016 között 37 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Calcan 2016 nyarán Hollandiába, a Willem II gárdájához igazolt, de szerepelt az FC Dordrecht, valamint az Almere City együttesében is. Ezt követően 2019 januárjában visszatért Romániába, ahol az FC Viitorul Constanca csapatához került, az első idényben rögtön román kupa és szuperkupa győzelemnek örülhetett, a csapatban összesen 18 meccsen játszott és 5 gólt lőtt. A szélső útja a folytatásban hazánkba vezetett, ugyanis 2020 januárjában az Újpesthez szerződött. A tavaszi idényben 9 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, a Zalaegerszeg, valamint a Puskás Akadémia kapuját bevette, emellett két kupameccsen is játszott. A magyarországi időszak után újra Romániába igazolt, tavaly ősszel az ACSM Poli Iasi labdarúgója lett, csapatunkhoz szabadon igazolható játékosként érkezett.

A szélső hat alkalommal tagja volt a román U21-es válogatottnak, a nemzeti együttesben 2015-ben és 2016-ban lépett pályára."

KORÁBBAN:

Pintér kérésére Mezőkövesden folytatja az Újpest korábbi játékosa - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink