nb1.hu

Eppel, Suljic, Sannino – kispesti átigazolási hírek

Visszatérhet az NB III gólzsákja is.

A Honvéd is belépett azon csapatok közé, akik átigazolási hírekkel csak akkor foglalkoznak, ha hivatalos megállapodás köttetett, a felek aláírták a szerződéseket, majd azt közlik a klub hivatalos honlapján.

Éppen emiatt, és mert szurkolói kérések is érkeztek ezzel kapcsolatban bőven (arról meg nem is beszélve/írva, hogy új információk birtokába is jutottunk), az nb1.hu összefoglalja, hogy jelenleg mik a legfontosabb tudnivalók a kispesti átigazolási hírekkel kapcsolatban.

Mint már többször és hetek óta jelezzük, Eppel Márton képben van Kispesten (kazahsztáni szerződésének felbontása előtt már hírt adtunk róla), a gárdával együtt edzett, ameddig nem következett be a szabadság, de azt maga a támadó is kijelentette, hogy elsősorban külföldre igazolna. Ennek szellemében is készül, ha azonban ez nem jön össze neki, akkor a Honvéd vezetői tárt karokkal várják.

Élő közvetítés az átigazolásokról – érkezőket, távozókat jelentett be a Vasas – NB1.hu

 

Arról is beszámoltunk már, hogy az NB III-as Kozármisleny gólzsákját, Jelena Richárdot élvonalbeli klub teszteli és kereste meg a Mislenyt érdeklődésével. Nos, utóbbi klub a Honvéd, Jelena nevelőklubja, aki a 2015/16-os évben mutatkozott be az élvonalban, előbb a Haladás, majd a Ferencváros ellen lett becserélve. A támadó utána volt Pakson, Csákváron, megint Pakson, Zalaegerszegen és Mosonmagyaróváron is. Ősszel a Mislenyben 14 meccsen 12 gólt lőtt, az élvonalban viszont még nem talált be a kapuba, annak ellenére, hogy már 16 mérkőzésen játszott.

Az nb1.hu úgy tudja, az NB I-ben 108 meccsen 9 gólt szerző, volt újpesti, majd fehérvári Asmir Suljic is képben van Kispesten. Suljic pár napja vált szabadon igazolhatóvá, a lengyel Zagłębie Lubin vezetősége három hónapnyi együttműködés után bontotta fel a szerződését. Suljicot Szlovéniába is hívják, de mint jeleztük, Instagram-sztorijában arról írt két napja, hogy hazatér. Hogy pihenni vagy focizni, azt nem tudni pontosan, mint ahogyan a haza is kérdéses az esetében, mivel bosnyák-magyar kettős állampolgár. A magyar állampolgári esküt 2017. március 10-én tette le a Vidi játékosaként, az azóta a magyar válogatottban is bemutatkozott Paulo Vinícius társaságában.

A vezetőedző Guiseppe Sannino sorsa is eldőlt, pontosabban nem is kellett eldőlnie. Sokan nem hitték, hogy Marco Rossi után lesz még valaha szenvedélyesebb edzője a Honvédnak, de Sannino még rajta is bőven túltesz, legalábbis ami a sárga lapjait és a kispadtól való elküldéseit is illeti, hiszen annyira beleéli magát a mérkőzésekbe, hogy egész egyszerűen nem érdekli a technikai zóna szabta határ. Vannak, akik neheztelnek rá emiatt, mondván, nehéz helyzetbe hozza a csapatát, amikor nincs a kispadnál, de megmásíthatatlan tény, hogy amikor eltiltását töltötte, a Honvéd mindkét meccsét megnyerte.

Amikor a bajnokság elején csak veresége volt a Honvéddal, majd nyertek az Újpest otthonában, megírtuk, hogy a játékosai imádják, érte is küzdenek, és ez, a jelek szerint. akkor is igaz, ha éppen nem lehet a csapat mellett. Sannino korrekt módon pár napja lenyilatkozta, hogy köszöni a Honvéd vezetőinek, hogy az eredménytelen időszakban is türelmesek voltak vele, és azt is, hogy a tulajdonosokban fel sem merült, hogy elküldjék a csapattól. Az olasz hozzátette, más országokban ez nem így lenne.

Az nb1.hu úgy tudja, az eltiltások ellenére (az első két tavaszi fordulóban, Vidi ellen idegenben, Kövesd ellen otthon sem ülhet le a kispadra), a tulajdonosi kör továbbra is az olasz mesterrel képzeli el a jövőt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC