Négycsapatos minitornán vannak a lányok.
A Ferencváros 3-1-re kikapott a skót bajnok Rangerstől a női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.
A négycsapatos görögországi minitorna elődöntőjét a Thesszaloniki tőszomszédságában található Katerini stadionjában rendezték, és a skót együttes a 14. percben büntetőből szerzett vezetést. A fordulás után egyéni villanásból növelte előnyét a skót gárda, a Ferencváros a második félidő derekán Shameeka Fishley szólójából szépített. A rendes játékidő végéhez közeledve azonban a Rangers harmadik találatával lezárta a továbbjutás kérdését.
Így a skót együttes játszhat vasárnap a selejtező – egyenes kieséses párharcokból álló – playoffkörébe jutásért a házigazda PAOK együttesével, amely a duplázó Eva Vlassopoulos vezérletével 2-0-ra legyőzte a Swansea-t.
TOVÁBBI JELENTÉS A FRADI MÉDIÁTÓL:
1. félidő
Az első percek kiegyenlített játékot hoztak, az első lehetőség pedig a mieink előtt adódott a 3. perc elején. Ekkor Vágó Fanny lépett ki egy előrevágott labdát megtolva a bal oldalon, megverte védőjét, lapos centerezése után azonban a védők tisztázni tudtak. Egy perccel később a túloldalon egy a meglóduló Danielssonnak szánt labda kelthetett volna riadalmat, ám szerencsére túl hosszú volt a Rangers finn támadójának szánt indítás. A 7. percben Pusztai szerzett labdát az ellenfél térfelén, indítása levágódott, de így lett majdnem tökéletes Vágónak, ám az utolsó védő szögletre mentett, a sarokrúgás pedig nem volt veszélyes. Nem sokkal később ezúttal már megtalálta a hosszú ívelés a jobb oldalon kilépő Danielssont, aki szögletet harcolt ki, a középre ívelés után viszont a fejes jócskán Bíró kapuja mellé szállt. A 12. perc végén Csigi rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Danielsson végezte el, aki higgadtan helyezett laposan a jobbra vetődő Bíróval ellentétes oldalra. (0-1) A mieink elkezdtek erőteljesebben támadni a kapott gól után, ez pedig lehetőséget adott a Rangersnek a kontrákra. Egy ilyenből ment el a 24. percben Mccoy a jobb szélen, visszatett labdáját pedig Kerr lőtte kapura, a középre tartó próbálkozást Bíró könnyedén ölelte magához. Alig egy perccel később már a másik szélen lépett ki Orschmann, Mccoy teljesen tisztán várta középen a labdát, a lapos beadást viszont Papp Luca bravúros becsúszással szögletre mentette. Nem sokkal ezután a túloldalon Szabó Viktória gyanús körülmények között esett el a tizenhatoson belül, ezúttal viszont elmaradt a büntető. A 31. percben ismét Szabó volt akcióban, remek hosszú indítást kapott a bal oldalon, középen Vágó várta a labdát, szélsőnk azonban a lövést választotta, ami a kapu felett hagyta el a játékteret. Az utolsó tíz percben teljesen átvettük a kezdeményezést, azonban a Rangers játékosai remekül zártak le minden területet, így nem tudtunk veszélyt teremteni a kapujuk előtt. A 43. percben egy saját térfelén történt labdaszerzést követően McLauchlan lódult meg óriási lendülettel, a felezővonal környékén Csányi késett el a megállítására irányuló becsúszással, amiért sárgát kapott. Rövid ideig állt is a játék, a skót játékost ápolni kellett. Rögtön ezután jött az eddigi legnagyobb helyzetünk, Csigi labdájával Csányi robogott el a jobbszélen, a tizenhatos vonalából középre tett labdáját Vágó remek mozdulattal engedte el, a mögötte érkező Szabó pedig kissé balról épphogy a jobb felső sarok mellé lőtt. Mint kiderült, ez volt az első félidő utolsó lényeges jelenete.
2. félidő
A mieink két helyen is változtattak a második félidőre: Barker helyén Nagy Viktória, míg Bradic helyén a támadósorban Shameeka Fishley folytatta. A mieink kezdték aktívabban a második félidőt, ám az első helyzet a 48. percben ismét a skótok előtt adódott egy kontrából, Cornet lövését azonban remekül blokkoltuk. A következő támadásból viszont már nem úsztuk meg az újabb gólt, Cornet, Kerr és Danielsson háromszögelt remekül a jobb oldalon, utóbbi teljesen üresen kapta a labdát a tizenhatoson belül, és egy befelé bemutatott csel után kilőtte a jobb alsót. (0-2) Ellenfelünk érthetően óriási lendületet kapott az újabb góltól, míg a mieinkben kissé benne maradt az ütés. Az 54. perc végén Docherty robogott el a balszélen, a tizenhatos vonalában Papp Luca állította meg szabálytalanul, de megúszta a sárgát, a szabadrúgás pedig veszélytelen volt. Az 58. percben nagy lehetőségünk adódott a szépítésre: egy kontrával száguldottunk keresztül a pályán, Pusztai a jobbszélen egy cselt követően remek íveléssel találta meg a tizenhatos közepén Vágót, aki levette a labdát, majd elvetődve lőtt, centikkel a bal kapufa mellé. A következő percekben ismét határozottan átvettük a kezdeményezést, ez pedig helyzetekben is megmutatkozott, a 63. perc elején Fishley fordult kapura egy jó labdával, a tizenhatoson kívüli lövése viszont kevéssel kapu fölé szállt. Négy perccel később mindkét oldalon csere következett, a skótoknál Orschmann helyén Arnot, míg a mieinknél Pusztai helyén Czellér folytatta. Két perccel később jött a percek óta érő szépítés, egy a felezővonalról visszafejelt labdára csapott le a tizenhatos előterében Fishley, egy csellel kapura fordult, majd higgadtan a jobb alsóba gurított. (1-2) A Rangers azonnal cserével reagált, Hill helyére Maclean érkezett. Nem sokkal később az ellenfél egyik játékosa hosszú időra lennmaradt, ápolni kellett, értékes perceket veszítettünk. Nagy nehezen folytatódott a játék, majd a 76. percben ismét Fishley került helyzetbe, lágy emelése viszont elkerülte a kapu bal oldalát. Három perccel később kettőt is cserélt ellenfelünk, a duplázó Danielssont Hay váltotta, míg Mccoy helyén Howat folytatta. Az utolsó perceket egyértelműen végigtámadtuk, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani Esson kapuja előtt. Sőt, a 87. percben egy teljesen váratlan kontrával Howat lépett ki teljesen egyedül, eldönthette volna a meccset, ám a kapujából kivetődő Bíró bravúrral tartotta meccsben a Ferencvárost. Sőt, egy perccel később ismét Howat, majd Bíró volt a labda útja, ezúttal viszont a védés után az érkező Hay elé pattant a labda, aki a kapu közepébe gurított, lezárva ezzel a nyitott kérdéseket. (1-3) Az ötperces ráadás utolsó perceiben még Papp Luca maradt le a saját tizenhatosunk környékén egy párharc után, ápolni kellett, már nem is tért vissza a pályára.
Az FTC-Telekom 3-1-es veresége azt jelenti, hogy a mieink a minitorna harmadik helyéért lépnek majd pályára vasárnap a walesi Swansea ellen, ám már biztosan nem juthatnak tovább, a továbbjutásért a Rangers és a PAOK küzdenek majd meg egymással.
Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, 1. mérkőzés
Katerini Városi Stadion, Görögország
FTC-Telekom – Rangers FC 1-3 (0-1)
FTC-Telekom: Bíró – Barker (Nagy V., 46.), Papp, Csigi, Németh – Csányi, Fenyvesi, Pusztai (Czellér, 67.) – Bradic (Fishley, 46.), Vágó, Szabó V. Játékos-edző: Vágó Fanny.
Rangers FC: Esson – McLauchlan, Hill (Maclean, 69.), Davison, Docherty – Middag – Cornet, Danielsson (Hay, 79.), Kerr, Orschmann (Arnot, 67.) – Mccoy (Howat, 79.). Vezetőedző: Malcolm Thomson.
Gólok: Fishley (69.), illetve Danielsson (14., 11-esből, 48.), Hay (89.)
Sárga lap: Csigi (13.), Csányi (43.)