Szeged – Ha a jó csapatnak van szerencséje, akkor bizony az jó csapat.
Mint jeleztük, a már feljutó SZEOL Nikola Makszimovics triplájával 3–1-re győzött a Bölcske otthonában a Középcsoport 31. fordulóból elhalasztott mérkőzésén. A lefújás után így értékelt a szegediek szakvezetője.
Tóth Ákos: “Ha a jó csapatnak van szerencséje, akkor mi minden bizonnyal jó csapat vagyunk, mert igencsak szükségünk volt Fortuna segítségére is ehhez a győzelemhez. Több esetben is Dénes bravúrjai, vagy éppen a kapufa mentettek meg minket a góltól. Persze, meglehetősen felforgatott összeállításban léptünk ma pályára, ugyanakkor nekünk is megvoltak a lehetőségeink, kapufáink, mindemellett Maksa egyéni villanásai döntöttek végül a javunkra. Örülök, hogy egyúttal segíteni tudtunk a Hódmezővásárhelynek is.”
Bölcskei SE – SZEOL SC 1-3 (1-2)
Bölcske, 150 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Legeza László, Molnár Máté).
Bölcske: Mikler – Fröhlich (Besenczi 72′), Budai, Laták, Szili, Blatt, Czifra (Cseri 63′), Horváth, Dorogi, Féhr, Fogas. Vezetőedző: Süvöltős István.
SZEOL: Dongó – Kormányos (Tomisic – a szünetben), Rácz, Makra, Buzási, Forró, Varga R. (Puskás – a szünetben), Végh (Fülöp 68′), Kántor, Maksimovic, Beretka. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerzők: Szili (38′ – tizenegyesből), ill. Maksimovic (11′, 42′, 88′).
Sárga lap: Czifra (50′), ill. Buzási (37′), Makra (42′), Beretka (80′).