nb1.hu

Az utolsó előttitől csent pontot edzőváltás után az utolsó

Békéscsaba – A hazaiak edzője nem is nagyon tudott mit mondani.

A héten edzőváltáson átesett, a forduló előtt még pontot sem szerző Komló az utolsó előtti, hétvégéig egy pontos Békéscsaba otthonában remizett. A hazaiak Facebook-oldala a meccs után a két edző nyilatkozatát hozta nyilvánosságra.

 

Szenti Zoltán (Békéscsaba): „Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani, hiszen újra egy megnyert mérkőzést sikerült elvenni tőlünk. Sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni. Ezután is csináljuk a dolgunkat, folytatjuk a megkezdett edzésmunkát és megpróbáljuk a bosszantó védekezési hibákat kiküszöbölni.”

 

Teslic Igor (Komló): „A mai mérkőzés számunkra nagyon rosszul indult: szerencsétlen körülmények között, egy megpattanó labdából hátrányba kerültünk, a második találat pedig egy védelmi hiba miatt esett – ebben talán egy kicsit a kapusunk is benne volt. Innen elég nehéz volt felpörgetni a srácokat, de egy begyakorolt szituációból találtunk egy gólt a félidő közepén. Aztán a félidőben megpróbáltunk egy kicsit változtatni, ami úgy gondolom sikerült. Ezután egy jogos tizenegyesből a hazaiak tudták növelni az előnyüket. Rögtön változtattam és ennek, valamint az akaratnak köszönhetően sikerült pontot elhozni Békéscsabáról. Nagyon remélem, hogy innen egy olyan széria kezdődhet el, ami győzelmekkel van kikövezve.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC