Szurkolói busz indulhat.
A válogatott szünet után igazi csúcsrangadó lesz az NB II-ben, hiszen a második helyen álló Vasas a listevezető Haladást fogadja.
A szombathelyiek nagyon készülnek a találkozóra, a közleményükből kiderül, hogy akár szurkolói busz is indulhat a fővárosba.
Íme a Hali közleménye:
"Klubunk megfelelő számú jelentkező esetén szurkolói buszt indít a november 21-i, Vasas elleni idegenbeli rangadóra.
A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában november 21-én (vasárnap) 12.30-as kezdéssel listavezető csapatunk a második helyen álló Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban lép pályára.
– Megfelelő létszámú jelentkező esetén szurkolói buszt indítunk a Fáy utcába. Mint ismeretes, a bajnokságban élen álló csapatunkat a Vasas fogadja. A rangadó mondhatni, hogy szurkolóbarát időpontban november 21-én, vasárnap 12.30 órai kezdéssel kerül megrendezésre – mondta Gőbl Gábor klubmenedzser. – Az utazás ára 5.000 Ft, ami a vonatjegyhez képest fél árat jelent!
Jelentkezzen és biztosítsa a helyét minél előbb, hogy látható legyen a szervező számára az érdeklődés, hogy ne kerüljön lemondásra a klub által felkínált meccsre utaztatás!
Jelentkezés, és további információ: gabor.gobl@haladas.hu – címen."