nb1.hu

Szpari: 5-0-s győzelem után vereség – REAKCIÓ

Két meccset is játszottak szombaton.

 

A NYÍREGYHÁZA KÖZLEMÉNYEI:

 

"Nyíregyháza Spartacus – Sajóbábony 5-0 (1-0)

Nyíregyháza: Miski (Talián 65.)– Gönczör R., Végső, Papucsek, Magyar, Papp, Szabó B. (Boda 56.) , Gyurján (Pataki 83.), Györgyi (Tóth Á. 46.), Sinanovic, Kovács N.

vezetőedző: Gálhidi György  

Gólszerző: Sinanovic (27.), Kovács N. (69., 85.), Balogh ( öngól, 83.), Tóth (88.)

 

"Az első ellenfél a Sajóbábony volt. A mieinknél több saját nevelésű fiatal is lehetőséget kapott, Szabó Bálint és Gönczör Róbert is először léphettek pályára a felnőtt csapatban. A vendégeknél Matyi Zoltán is játszott, aki a következő idényre kölcsönbe kerül Sajóbábonyba.

Az első helyzet a Szpari előtt adódott, de a kapus fogta Kovács ziccerét. A 20. percben a vendégek veszélyeztettek egy beadás után, de mellé ment a fejes. Válaszként Györgyi lőtt a bal oldalról, de levágódott a labdája. A 26. percben Papp remek labdája után Sinanovic lőtt éles szögből, a kipattanó után Györgyi a kapufát találta el. Egy perccel később már megszerezte a vezetést a Szpari, Györgyi jobb külsővel adta be balról a labdát, Sinanovic Sinan pedig kapásból a léc alá lőtt, 1-0. Azonnal megduplázhatta volna előnyét a Nyíregyháza, Györgyi lövését kiütötte a kapus, Gyurján ismételt, de itt is hárított a hálóőr. A 32. percben előbb Györgyi, majd Magyar távoli próbálkozását is fogta Egyed. Györgyi egy 30 méteres szabadrúgással is tesztelte a kapust aki a felpattanó labdát kiütötte. Az első félidőben nem született több gól. 

A második félidő elején előbb Gyurján, majd Kovács lövését is fogta Egyed. A 60. percben Tóth ívelte középre a labdát, Sinanovic fejelt mellé. A 69. percben megszületett a második gól, Papp M. szabadrúgását kiütötte a kapus, Kovács Norbert pedig a kapuba passzolt, 2-0. A 83. percben jött a harmadik, Gyurján Bence ment el szépen a jobb oldalon, keményen belőtte a labdát, és Baloghról saját kapujába pattant a labda, 3-0. A hajrában Pataki Bence is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. A 85. percben negyedszer volt eredményes a Szpari, Tóth Á. lövése kipattant a kapufáról, Kovács Norbert pedig a kapuba lőtt, 4-0. A 88. percben Sinanovic adta be a labdát, Tóth Ádám pedig jól érkezett, megszerezve az ötödik gólt, 5-0. Több gól nem esett, a Szpari magabiztosan győzött. 

 

Gálhidi György: – Jó teljesítményt nyújtottak a fiúk, mindenkivel elégedett vagyok, szép gólokat lőttünk.

 

Ötig jutott a Pécs, nyert az ETO, kikapott a Hali – ÖSSZEFOGLALÓ

 

Nyíregyháza Spartacus – Kassa 1-2 (1-1)

Nyíregyháza: Fadgyas – Svedyuk, Fodor, Jánvári, Galambos, Farkas, Vasiljevic (Kalocsai 46.), Kártik, Ötvös, Lukács (Hamed 55.), Hornyák

vezetőedző: Gálhidi György

 

Szombati második edzőmérkőzésén a Kassa ellen lépett pályára a Szpari.

A találkozó eleje mezőnyjátékot hozott, elsősorban szögletek után kerültek veszélybe a kapuk. A 16. percben aztán vezetést szerzett a Kassa, egy labdaszerzés után Robinson juttatta előnyhöz a vendégeket. A folytatásban mindkét csapatnak voltak helyzetei, de az egyenlítésre a 40. percig kellett várni, ekkor Ötvös Bence egyenlített egy szabadrúgás után, 1-1. Három perccel később Kártik-Hornyák összjáték után előbbi 10 méterről a kapufát találta el.

Fordulás után a Spartacus előtt alakult ki az első helyzet, Galambos beadása után Kártik lőtt, nagyot védett a szlovákok kapusa, majd a kipattanó után Fodor vágta fölé a labdát. A 75. percben Ötvös vette észre, hogy kint áll a Kassa kapusa, félpályáról kapura ívelt, de fölé ment a labda. A másik oldalon nagy helyzet maradt ki, majd a 70. percben egy remek Kalocsai-Hornyák összjáték után Kalocsai a kapus mellett is eltolta a labdát, de a gólvonalról mentettek a védők.  A 88. percben aztán egy szöglet után megszerezte második gólját a Kassa, így 2-1-re megnyerte a találkozót. "

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC