Szombaton újabb komoly meccsük lesz.
Felkészülési mérkőzés, Krsko
Rudar Velenje-Budafoki MTE 3-0 (2-0)
Csizmadia Csaba (Budafok): "Ezúttal a gyengébb arcunkat mutattuk, ennek ellenére voltak pozitívumai a meccsnek" – fogalmazott vezetőedzőnk. "Mindenki játéklehetőséget kapott, így a télen szerződtetett játékosok is pályára léptek. A kilencven perc során volt néhány olyan labdaszerzésünk, amelyre felhívtuk a srácok figyelmét és amit gyakoroltunk az edzéseken is. Annak mindenképpen örülök, hogy ezeket viszontláttam a mérkőzésen. Akadtak gólszerzési lehetőségeink, de sajnos a helyzetkihasználással hadilábon álltunk. Az ellenfelünk hatékonyabb volt ebből a szempontból. Komoly terhelést kaptak a srácok és kapnak is még a következő napokban az edzőtábor során. Csütörtökön és pénteken is napi két edzéssel folytatjuk a munkát. Itt minden adott ahhoz, hogy a tervek szerint dolgozzunk. A szállás, az étkezés és a pálya is kifogástalan. Az edzőpályát csak mi használjuk, minőségi munkát végezhetünk, ennél jobbat nem is kívánhatnánk. Jó a hangulat a csapaton belül, az újak is beilleszkedtek, tökéletes az összhang"
A következő felkészülési mérkőzés szombaton vár a Budafokre, akkor egy másik szlovén első osztályú együttes, a tízcsapatos bajnokságban sereghajtó NK Krsko vár Pölöskei Péterékre – jelentette a klub.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)