nb1.hu

Rangadók vasárnapja: a DVSC járt a legjobban – eredmények, tabella

Két gólt vettek el a Vasastól les miatt!

Véget ért az NB II 29. fordulója, ami ezúttal sem volt mentes a meglepetésektől és az izgalmaktól.
 
Az Ajka megállíthatatlannak tűnik, ezúttal a Szolnok gyűrte le Kis Károly csapata, egy hatalmas hajrával az sincs kizárva, hogy akár a dobogóért folyó harcban is részt vegyen.
 
Egyaránt döntetlennel zárult az ETO és a Csákvár, valamint a Kaposvár és a Siófok összecsapása is, mind a négy csapat egy-egy gólt szerzett.
 
A forduló egyik legnagyobb rangadóján Angyalföldre látogatott a Gyirmót. A vendégcsapat szerezte meg a vezetést az első félidőben, melyre a második félidőben válaszolt a Vasas, többször is, azonban a játékvezető két találatot érvénytelenített lesz miatt.
 
A kör legnagyobb nyertese a Loki, amelynek immáron négy pontos az előnye a tabella élén, míg a DEAC lassan elbúcsúzhat a másodosztálytól, hiszen a Csákvár pontszerzése után már 12 pontra van Sándor Tamás csapatától az utolsó előtti hely.
 

EREDMÉNYEK:
 
FC Ajka–Szolnoki MÁV FC 2–0 (Zsolnai 72., Rétyi R. 86.)
WKW ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár 1–1 (Molnár R. 81., ill. Csató M. 30.)
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1 (Balázs Zs. 55. – 11-esből, ill. Elek B. 50.)
Vasas FC–Gyirmót FC Győr 1–1 (Silye 60., ill. Lencse 28. – 11-esből)
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
KORÁBBAN:
 
 

Kilencgólos meccs Soroksáron, fontos barcikai pontok

 

PMFC-DVSC:
 

Nagyon fontos, feszült rangadót nyert meg idegenben a Loki

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC