Az MTK-kötődés nagyon nem jó ajánlólevél.
Pörgős napja volt tegnap a Vasasnak, bár a piros-kékek akkor járnának mindig a legjobban, ha a játékosaik pörögnének úgy a meccseken, mint a szurkolóik és a klub vezetői hétfőn.
Kezdődött azzal, hogy a drukkerek egy csoportja nyílt levelet írt Jámbor Jánosnak, melyben jelezték, nem lesznek hajlandóak olyan gárdának szurkolni, amelyik az MTK fiókcsapata. Ez ellen egyébként korábban is lázadtak már a piros-kék hívek, volt olyan állománygyűlése a Vasas SC-nek még Gyalog András elnöksége idején vagy két évtizeddel ezelőtt, amikor a felbőszült ultrák a klub közgyűlésére is betörtek, és ha nincs ott Illovszky Rudolf, akkor tettlegességig fajult volna a felháborodás.
Mint ismeretes, a mostani angyalföldi összállományban gyakorlatilag több az emtékás, mint az angyalföldi kötődésű (és akkor a drukkerek lehet, hogy még nem is tudják, melyik menedzserirodával a legszorosabb a vezetők kapcsolata), majd jött a hivatalos Szurkolói Klub nyílt levele, melyben edzőváltást követeltek. Nos, ez bekövetkezett, Kis Károlyt (soha nem csak az edző a hibás egy csapat gyatra szerepléséért) átmenetileg Ferenczi István váltja.
Ő nagyjából 60 napig lehet a piros-kékek megbízott edzője, így vele ki lehetne húzni a téli szünetig, ám Ferenczi eddigi feladatkörét is el kellene ám látnia valakinek…
Tegnap több, hangadó Vasas-szurkolóval is értekeztünk, egyöntetű álláspontja volt mindenkinek, hogy sem a kispadra, sem máshová nem kérnek többet emtékást, a leghatározottabban a kilencvenes években működő szervezett szurkolói csoportok vezetői képviselik ezeket az álláspontokat. Nyitóképünk egyébként a 99/00-ás, Vasas-MTK kupadöntőn készült.
Lehetséges edzőként a még mindig legnagyobb közönségkedvenc Tóth Andrást, a gárda volt csapatkapitányát, korábbi pályaedzőjét, a III. Kerületnél tökéletes munkát végző szakembert nevezték meg Schindler Szabolccsal egyetemben, aki szintén parádézott játékosként piros-kék mezben, edzőként tökéletes munkát végzett a Vasas akadémiáján (oda a legutóbbi átigazolási szezonban is visszahívták), jelenleg pedig Ajkán tesz csodát. De szóba került a pozitív értelemben őrült Kiss László is, aki kilátástalan helyzetben halt meg a Vasasért vezetőedzőként és ezt azóta sem felejtették el az őt tisztelő és imádó drukkerek, és természetesen Mészöly Géza neve is többször elhangzott, amit nem kell külön megmagyarázni.
A neveket az említések által szabályozott időrendben soroltuk fel, azt nem számoltuk, hogy melyik szakember neve hányszor hangzott el a háttérbeszélgetések/háttércsetelések alkalmával.