nb1.hu

Minden posztra van két játékos

Gyirmót – A vezetőedző helyzetjelentése.

A Gyirmót vezetőedzője, Molnár László adott tájékoztatást a klub honlapjának.

 

Az újonnan igazolt labdarúgókkal már minden posztra van két közel azonos képességű játékosunk. Ki tudunk tehát alkítani tehát egy hasznos és egészséges versenyhelyzetet a csapatba kerülésért, hiszen húsz mezőnyjátékossal és három kapussal rendelkezünk. A legjobb formában lévő és így a csapatnak a legtöbbet segíteni tudó játékosokat fogjuk majd szerepeltetni, mert mindig és minden helyzetben a Gyirmót FC Győr csapatának érdeke a legfontosabb számunkra. Achim visszatérésével, Czár, Szőcs, Jano, Stieber és Németh érkezésével, sokat erősödött a keretünk és már hiányposzt sincs a csapatunkban. Simon András is felépült a sérüléséből és vele remélhetőleg az előre játékunk is eredményesebb lesz. Lényegesen jobban állunk, de amennyiben lesz még reális lehetőségünk az erősítésre, akkor azt ki fogjuk használni. Még egy igazán gólerős támadó jól jönne, de tehetséges fiatalok előtt is nyitva van még az ajtónk.

Pintér Attila továbbra sem tagadja meg a Ferencvárost – NB1.hu

Pintér nem tagadja meg a Fradit

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC