Hivatalos bejelentés.
Március 10-én jelentette be az ETO a fájdalmas hírt, mely szerint „Életének 72. évében, hosszan tartó betegség után, tegnap este elhunyt Cs. Kovács László. Osztozunk a gyászolók fájdalmában, Laci bácsi emlékét az ETO-család örökre megőrzi!
Győrött több labdarúgócsapatban is pályára lépett, a Rába ETO-ban élvonalbeli mérkőzéseken is szerepelt, de többek között, a MÁVDAC, az Elektromos és a Ménfőcsanak együtteseiben is játszott.
Cs. Kovács Lászlót a futballtársadalomban szerették, tisztelték, nem túlzás állítani, egyik legendája volt a győri labdarúgásnak, akinek a neve hallatán, mindenkinek eszébe juthat egy-egy humoros történet, egy-egy hozzáköthető sztori.
Az Ortutay (ma: Szabadhegyi) iskolában dolgozott testnevelő tanárként, miközben évtizedekig, alázatos munkával, nagy szakmaisággal, tevékenykedett edzőként az ETO-nál. Az utánpótlásban következetesen a legkisebbekkel foglalkozott, ezen a területen országosan is méltán nagy elismerésnek örvendett. Jó néhány olyan kissrácot fedezett fel, indította el a pályafutásukat, akik később válogatott szintig jutottak. Társszerzője volt az Ovifocitól a focisuliig című szakkönyvnek. 2009-ben a „Győr-Moson-Sopron megye labdarúgásáért” díjat vehetett át.”
Az ETO nemrég újabb bejelentést tett: