Mindegyik kijelentés igaz Stark Péterre, aki több, mint 270 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára az ETO mezében. Átélt mindent, amit a kilencvenes években és a kétezres évek első évtizedében át lehetett élni a magyar labdarúgásban. Jó sok szegmensét jó lett volna kihagyni, gyakorlatilag mindenkinek.
Volt lent, volt fent. Volt, hogy talán fizetést sem kapott, volt, hogy ünnepelt sztár volt.
Legutóbb tavaly januárban került a fókuszba, amikor híre ment, hogy ETO vezetői kirúgták. Akkor az első csapatnál dolgozott a szakmai stábban, de fiatalokkal is foglalkozott. Az egyik indok az volt a vezetők részéről, hogy nincsen megfelelő képesítése.
Lehetett volna portás a létesítményben a külsős biztonsági cég felajánlásának köszönhetően, de akkor inkább arról beszélt, hogy Bécsben fog dolgozni az egyik világhírű futár- és csomagküldő szolgálat tagjaként. Aztán a klub visszavette, mert két gyereket nevel egy garzonban.
És Stark Péterről most újra remek hír érkezett, mert videóblogja indult a klub felületén „A Nemzetközi Könyvnap alkalmából, a kultúra előtt tisztelegve” – ahogy áll a klub közleményében.
Stark heti rendszerességgel jelentkezik majd, első adásának első fontos mondata igen emlékezetesre sikeredett, mert kijelenti, hogy ez nem a hajótöröttek hetim magazinja, hanem így néz ki.
Az első rész a tiszteletről szól, amiről pontosan tudja, hogy micsoda. Hiszen tisztelték a társai, illetve a szurkolók, akik meg ismerik tudják, hogyan viselkedett a nagy elődökkel szemben és milyen érzelmek fűzték, fűzik és fűzik majd mindig imádott klubjához, az ETO-hoz.
Az első rész után biztosak vagyunk benne, hogy a következő epizódokat is érdemes lesz figyelemmel követni, mert tényleg rejtett oldaláról mutatkozik meg a széles közvéleménynek a 19-szeres magyar válogatott.
Stark Péter remek középső védő volt, aki a szabadrúgásokat is igen magas fokon verte be a pipába, ha úgy adódott.
De a legfontosabb, amit az ETO-imádat mellett tudni kell róla, hogy a legendás, de tragikusan elhunyt Fehér Miklós legeslegjobb barátja volt.
Úgy szerették és szeretik még mindig egymást, mintha mindig is édestestvérek lettek volna.