nb1.hu

Haladás: ketten is visszatérhetnek – reakciók

Készen állnak.

 

A HALADÁS JELENTÉSE:

 

"A legutóbbi bajnokin kisebb sérülés miatt Sipos Zoltán és Alban Taipi sem léphetett pályára. Ám a héten már mindketten edzenek.

 

A régóta sérült és műtéten átesett Vanja Zvekanovon és Szijjártó Árminon kívül Sipos Zoltán és Alban Taipi sem állhatott Mészöly Géza rendelkezésére a legutóbbi, Ajka elleni bajnokin. Mind a négyen a lelátóról figyelhették csak társaikat. 

 

– Sajnos már a múlt héten éreztem, hogy valami nincs rendben a combommal – mondta Sipos Zoltán. – A combemelő izmom környékén kisebb szúrást éreztem az edzéseken, úgyhogy a meccs előtti utolsó, szombati tréningen abban maradtunk Mészöly Gézával, hogy nem kockáztatjuk meg a játékomat, nehogy komolyabban megsérüljek. Igaz azt is mondtam, hogyha mindenképpen játszanom kell, akkor vállalom a meccset. Hétfőn aztán tüzetesebben is megnézték a lábamat és azt mondták a masszőrök, jól tettem, hogy nem játszottam, mert komoly izomfáradtság alakult ki. Pihentem pár napot és a terv szerint a hét második felében már ismét edzek és ha a mester is úgy dönt, természetesen vasárnap Putnokon már újra pályára lépek. 

 

– A bokámmal volt egy kis gondom, ezért sajnos nem tudtam játszani vasárnap – tudtuk meg az északmacedón csatártól, Taipitól. – Ám ez a múlt, rendbejöttem, hétfőn már újra edzhettem és most már teljesen rendben vagyok, úgyhogy készen állok a vasárnapi Magyar Kupa-meccsre is."

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC