Távozott a rutinos védő.
Az NB II-ben hosszú évek óta van egy csapat, amelyik mindig ott van a tűz közelében, de a feljutás nem akar sehogy sem összejönni. Ez a csapat nem más, mint a Gyirmót.
Gyirmót Árpád-kori település, először 1267-ben említette a nevét egy oklevél. Valószínűsíthető, hogy ekkoriban sokan élhettek itt, mivel két Gyirmót nevű település állt egymás mellett, az egyiknek a Koppán nemzetségből származó Babuna Miklós volt a birtokosa. 1594-ben a törökök elpusztítottak a települést, hat évvel később települt meg újra, ám a lakosok újra menekülni voltak kénytelenek a törökök gyakori sanyargatásai miatt. A Rákóczi szabadságharc idején, Heister császári vezért rohanta meg a település, ekkor pusztult el a közelben lévő Sebes falu, melynek a Sebesi puszta őrzi az emlékét. 1970 óta Gyirmót Győr városrésze, a 2011-es népszámlálás adatai szerint 1252-en laknak a településen.
A Gyirmót FC-t 1993-ban alapították, ennek ellenére Győr második legsikeresebb futballcsapata. Történetük során kétszer nyerték meg a megyei I. osztályt, kétszer az NB III-at, valamint 5 bronz, 2 ezüst és 2 aranyérem szereztek az NB II-ben. Kétszer harcolták ki a feljutást az NB I-be, azonban a 2008-09-es szezon után nem kapták meg a licencet az első osztályban való induláshoz. 2015-16-os bajnoki címük után azonban már az NB I-ben szerepeltek, ahonnan azonban egy szezon után kiestek. A tavalyi idényben szintén sokáig harcban voltak a feljutásért, ám végül csak a harmadik helyet csípték meg.
Ebben az évben is tűzközelben vannak, topcsapatnak számítanak az NB II-ben. Az őszt a negyedik helyen zárták, akkor 8 pontra voltak a feljutástól. A tavaszt nem kezdték viszont jól, még nyeretlenek az idén, először a Siófok ellen kaptak ki 3-1-re hazai pályán, majd Szegeden játszottak gól nélküli döntetlent. Ezzel ugyan csak egy helyet csúsztak hátrébb a tabellán az őszi záráshoz képest, azonban már 10 pontra van a feljutást érő második hely tőlük.
Az átigazolási szezon még nem ért véget, azonban nem bővült a Gyirmót kerete, hanem egy távozott jelentett be a győri klub. A rutinos védő, Présinger Ádám távozásával kapcsolatban, ezt tette közzé a klub a honlapján:
,,A mai napon szerződést bontott klubunk Présinger Ádámmal. A 31 éves védő öt és fél év alatt 128 bajnoki mérkőzésen lépett pályára csapatunkban. További karrierjéhez sok sikert kívánunk!"
A szezon vége még messze van, még sok minden változhat a tabellán. Ha az utóbbi évek trendje folytatódik, akkor a Gyirmót az utolsó pillanatig harcban lesz a feljutásért.