nb1.hu

Felkészülés: a Gyirmót nyerte a szomszédvárak csatáját

Döntetlent játszott az NB II újonca a Budafok ellen.

Négy NB II-es együttes is pályára lépett szombat délelőtt. Az ETO FC Győr a Gyirmót FC fogadta, míg Telkiben a Mosonmagyarvár a Budafok ellen lépett pályára. 
 
ÍME, A GYIRMÓTI BESZÁMOLÓJA A MÉRKŐZÉSRŐL:
 
“A 2022-2023-as bajnoki szezonra történő felkészülési időszak első edzőmérkőzésén a városi rivális zöld-fehérek otthonában lépett pályára együttesünk. Jól kezdte a meccset csapatunk, hiszen bő negyedóra elteltével a Simon András buktatásáért megítélt büntetőt értékesítve Nagy Patrik szerzett vezetést, majd újabb öt perc múlva Vass Ádám hozta helyzetbe szabadrúgást követően a kilépő Herjeczki Kristófot, aki higgadt befejezésével növelte előnyünket. Az első játékrész végéhez közeledve Bacsa Patrik szépített büntetőből, de erre is volt válaszunk, amikor Nagy Patrik jobb oldali szabadrúgása után Szegi Vince fejesgóllal ismét kettőre alakította az előnyt.
 
Szünet utáni percekben ismét zárkózott a hazai gárda, amikor Óvári szép cselekkel  játszotta középre magát a bal oldalról, majd a védők lábai között a jobb alsó sarokba lőtt. Ekkor már mindkét gárda összeállítása a folyamatos cseréknek köszönhetően meglehetősen átalakult, de így is kialakultak helyzetek mindkét kapu előterében. A találkozó záró perceiben ismét mi örülhettünk, ugyanis Herjeczki Kristóf előkészítése után Mayer Ádám, fordulásból ballal, laposan lőtt a hazaiak kapujának jobb alsó sarkába, beállítva ezzel a végeredményt.
 
A városi szomszédváriak otthonában hasznos és eredményes mérkőzéssel folytatódott a felkészülésünk, amelyen mindkét gárda szakmai vezetése több játékost is kipróbálhatott” – számolt be a klub hivatalos oldalán
 
Felkészülési mérkőzés
ETO FC – Gyirmót FC Győr 2-4 (1-3)
Győr, ETO Park. V.: Gaál Á.
ETO FC: Fadgyas – Kiss M., Fodor, Forgács, Kiss B., Vitális, Toma, Tuboly, Tamás K., Bacsa, Farkas B. Cserék: Ruisz, Kovács K., Csonka, Urblík, Vincze Á., Szimcso, Szabó T., Bencze, Óvári, Vingler, Erdei, Lacza, Hanzli. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Gyirmót FC Győr: Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú, Helembai, Vass, Nagy P., Kovács M., Medgyes, Simon A., Soltész. Cserék: Hársfalvi, Kun, Szűcs, Horváth H., Bagó, Pethő, Kovács D., Herjeczki, Hudák, Mayer, Major, Lázár P. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gsz.: Bacsa (37’), Óvári (59’) ill. Nagy P. (19’), Herjeczki (28’), Szegi (40’), Mayer (87’).
 
 
 
ÍME A MOSONMAGYARÓVÁR BESZÁMOLÓJA:
 
“A Credobus Mosonmagyaróvár harmadik felkészülési mérkőzésén a szintén NB II-es Budafokkal találkozott. A mérkőzést Telkiben rendezték. Jól kezdte a mérkőzést az MTE, amely több helyzetet is kidolgozott. A 36. percben aztán a vezetés is összejött. Egy remek jobb oldali akció végén Simita beívelését Illés 6 méterről fejelte a kapuba. 1-0. Az 50. percben Horváth Olivér ment el a bal oldalon, középre adását pedig az újonnan igazolt Németh Márió 7 méterről passzolta a kapuba. 1-1. Mosonmagyaróvári szempontból egy DAC elleni vereség és egy Dorog elleni győzelem után döntetlennel folytatódott az edzőmeccsek sora.
 
A Credobus Mosonmagyaróvár következő felkészülési mérkőzésén, július 9-én az ETO FC Győrt fogadja” – írja a klub hivatalos oldalán.  
 
Budafoki MTE – Credobus Mosonmagyaróvár 1-1 (0-1)
Telki, zárt kapuk mögött
 
Budafok: Oroszi – Margitics, Jagodics, Romic, Kalmár O., Csonka, Adorján, Kovács D., Takács R., Beke, Varga D. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Cserejátékosok: Horváth A. (kapus), Bíró, Horgosi, Fótyik, Horváth O., Molnár B., Nándori, Németh M., Greksa, Szűcs Zs., Tischler, Dala, Forrai
 
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K., Gáncs, Végh B., Tóth L., Simita, Illés, Nagy Z. Vezetőedző: Varga László
Cserejátékosok: Slakta, Molnár M. (kapusok), D’Urso, Dezamits, Horváth K., Szabó R., Sajbán M., Borsodi, Buglyó, Papp Sz.
 
Gólszerzők: Németh M. (50.), ill., Illés (36.)
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC