A fején pingponglabda-nagyságú pukli nőtt, ám ez mit sem zavarta, a 88. percben gólt lőtt, feljuttatva ezzel csapatát az NB II-be. Interjú Horváth Rolanddal.
Az NB II-es tagságért rendezett Szentlőrinc – BVSC-Zugló mérkőzés hajrájában Horváth Roland kapott egy ütést a fejére, cserét akart kérni, végül úgy döntött, maximum akkor megy le a pályáról, ha lehúzzák onnan. A fején pingponglabda-nagyságú pukli nőtt, ám ez mit sem zavarta, a 88. percben gólt lőtt, feljuttatva ezzel csapatát a másodosztályba. A 29 éves csatár azt is elmesélte, a Fradi-Újpest videóval is motiváló Urbán Flórián vezetőedzőnek hogyan sikerült feltüzelnie a játékosait, akik a visszavágó előtt szinte biztosak voltak benne, hogy megnyerik az osztályozót.
Bár már délelőtt 11.30 van, felkeltettelek?
Gyerek mellett nem nagyon lehet sokáig aludni, 7 órakor ébred a család. De értem a célzást, volt ünneplés a vasárnapi mérkőzésünk után, hajnali 3-ra értem haza, úgyhogy nem vagyok túl friss.
A feljutás kivívása egy hazai 0-0-val kezdődött, amely után a vezetőedzőtök azt mondta, nem érezte a csapatban a szenvedélyt, a tüzet. Ezek után milyen „feltüzelő terápiát” kaptatok tőle az előző héten?
Eléggé temperamentumos ember, ugyanúgy tüzelt minket, mint egész évben. Elmondta, hogy a második meccsen nincs más opció, csak a győzelem, és nem veheti el senki tőlünk azt, hogy egy éven keresztül a feljutásért dolgoztunk, nem szabad egy meccs alatt egy év munkáját semmissé tenni. Az első mérkőzésen, én úgy vettem észre, arra figyeltünk inkább, hogy ne kapjunk ki. Megnéztük, milyen az ellenfél, inkább amolyan tapogatódzás folyt a pályán.
Mi NB III-ban játszottunk egész évben, ők a másodosztályban, így kellett nekünk egy visszaigazolás, hogy igenis ez menni fog! Hiszen azért nem volt véletlen, hogy 38 meccsen keresztül egyszer sem kaptunk ki. Ez egy ismerkedés volt, mint az első randevúnál. De a héten már senkit nem kellett motiválni, csak el kellett hitetni mindenkivel, hogy meg tudjuk csinálni, és az NB II-ben van a helyünk.
És úgy látszik, ez sikerült is, hiszen szerintem nem volt kérdés, hogy feljutunk-e. Én legalábbis úgy mentem fel a pályára, hogy győzni fogunk.
Milyen hatással volt rátok Urbán Flórián videója, amelyet a meccs előtti napokban mutatott? Ezen volt az látható, amint az ezredfordulóban rendezett egyik Fradi-Újpesten kihagyott a hajrában egy helyzetet, de később, egy hasonló szituációban aztán már gólt rúgott a Videotonnak.
Volt aktualitása, mert nekem is volt egy lehetőségem az első meccsen, amit elkapkodtam. De egyébként nem is azon volt a lényeg, hogy megnéztük a videót, sokkal inkább az volt a fontos, amit hozzáfűzött. Azért voltak egész évben videózásaink, hogy tanuljunk belőlük. Persze, ezeket nem azért nézzük, hogy a másikat „megtaláljuk”, amiért hibázott. A cél sokkal inkább az, hogy tanuljunk az esetből, és a következő meccsen, hasonló helyzetben jobban odafigyelünk, és ne hibázzunk újra. A mester is rengetegszer visszanézte a Fradi-Újpesten kihagyott helyzetét, tanult belőle, a Videoton ellen pedig már gólt tudott szerezni. Bárkinek a hibájáról is beszéltünk a videózások során, nem sértődött meg, hiszen tudta, a hibákból lehet a legjobban tanulni.
A visszavágó előtti napon tudtál aludni?
Hellyel-közzel. Volt bennem egy kis jóleső drukk, hogy menjünk, csináljuk, játsszunk már! De hosszú volt az utazás is, hiszen reggel indultunk a Baranya megyei ellenfélhez. Délben, közösen ebédeltünk, majd egy kis csendes pihenő után mentünk a meccsre. Már nap közben beszéltük a többiekkel, hogy jó lenne, ha már játszanánk, mindenki menne fel a pályára, már mindenki tűkön ült.
Urbán Flóriánon nem lehet érezni, hogy legszívesebben ő is beállna?
De, eléggé! Amikor cserejátékos voltam, a kispadról figyelhettem őt, és amint megkezdődött a mérkőzés, a második percben már állt, bár lehet, sokat mondtam. Nagyon beleéli magát, sokszor láttam rajta, hogy ha tudna, akkor beállna. De a csapat igyekszik azt megmutatni a pályán, amit ő képvisel.
A szentlőrinci visszavágó szünetében 0-0 volt az állás, de utána a BVSC két kapufát is lőtt. Nem érezted úgy, hogy semmi nem fog bejönni?
Nem azt mondom, hogy az elejétől kezdve úgy éreztem, 100 százalék, hogy nyerünk, de én nem tudtam mást elképzelni, csak azt, hogy úgy jövünk haza: feljutottunk!
A 73. percben jött a BVSC büntetője, amelynek a főszereplője voltál. Mi történt?
A jobb oldalról érkezett egy beadás a hosszúra, talán Nagy Józsi visszafejelte, én támadtam a labdát a röviden, aztán az egyik védő felrúgott. Rutinosan léptem be a védő elé, próbáltam valamit kihozni ebből a lehetőségből, mert kapura nem tudtam volna rúgni. Össze is rúgta a lábamat, 11-est kaptunk, így meg tudtuk szerezni a vezetést. Innentől én már nem is gondoltam arra, hogy elveszíthetjük a meccset.
Pedig a 82. percben a Szentlőrinc egyenlített. Ekkor is nyugodt voltál?
Nem gondoltam ekkor sem arra, hogy kikaphatunk. Ráadásul kaptam egy ütést a fejemre a meccs hajrájában – nem is tudom már, hogy 0-1-nél vagy 1-1-nél -, összefejeltem az ellenfél egyik játékosával, úgyhogy nem voltam annyira jól a meccs vége felé. A mester is kérdezte, hogy „mi a helyzet, hogy vagy?” Erre én, „le nem megyek, csak akkor, ha le kell húzni”.
Ezek után a 88. percben szereztem meg a győztes gólt, majd le is cseréltek. Gondolkoztam előtte, hogy cserét kérjek, de aztán mondtam magamnak, nincs az az isten, hogy én most cserét kérjek. Húzzanak le, csak úgy jövök le a gyepről.
Akkor, mondhatni, az utolsó erődből rúgtad az NB II-t jelentő gólt?
Igen, utána be is görcsölt mindkét lábam. A gólt követően mindenki rám ugrott, mondtam is, „gyerekek, valaki húzza ki a lábam, mert nem bírom már”. De örömteli fájdalom volt ez.
Mennyire érezted úgy, hogy a kiharcolt 11-essel és a góloddal te voltál a feljutás hőse?
Semennyire. Én sosem szoktam kiemelni az egyéneket, hiszen ez egy csapatsportág. Ha nincs a beadás, nincs ott egy ember a hosszún, akkor nincsen tizenegyes. Ha nincs fölívelt labda, és nincs a csapattársam, aki megcsúsztatja, akkor nincsen gól. Az egész csapat nyerte meg ezt a meccset. Persze, mindig van egy ember, aki felteszi az „i”-re a pontot, de hogy eljuss odáig, nagyon sokat kell melózni mindenkinek egytől egyig.
De azért nem vagy elkeseredve, hogy te szerezted a győztes gólt.
Mindegy ki rúgja a gólt, csak én legyek. Viccet félretéve, jólesett, mert nem ez volt az életem szezonja. Hol jól játszottam, hol kihagytam minden helyzetemet. Ha az ember gürizik, és nem tudja feltenni a pontot az „i”-re, az kellemetlen, főleg egy csatárnál. Ott vagy, csinálod, de mégsem tudod berúgni. Volt, hogy már eléggé frusztrált, a mester is mindig mondta, hogy ne görcsöljek, mert annál nehezebb lesz. Aztán meccs előtt mondtam a feleségemnek, adná a jóisten, hogy legalább gólt tudjak rúgni végre, hogy boldogan fejezhessem be a szezont. Ez szerencsére tényleg sikerült, és meglett a kemény munka gyümölcse.
Mennyire volt fontos a feljutásban, hogy Urbán Flórián volt az edző?
Szerintem nagyon. Én nem ismertem szakmailag, előtte nem dolgoztam vele, de ritka az ilyen ember és edző, aki mindig őszinte mindenkivel.
Nála nincs mismásolás, mindig megmondja kerek-perec a véleményét, és nagyon jó csapategységet tudott alkotni. Mindenki barátságban van mindenkivel, nincsen széthúzás, nincsen klikkesedés. Olyan a csapat, mint egy család. Én tízből kilencszer olyan csapatnál voltam, ahol jó a közösség, és szerintem ez a legfontosabb. Nagyon jó közösség alakult ki a BVSC-nél is, és ebben a mesternek is óriási szerepe van, aki borzasztóan jól tudja motiválni a játékosokat, akár az utolsó, 22. kerettagot is.
Nála mindenkinek megvan a szerepe, és mindenki motivált volt minden egyes meccsen. Miután megnyertük a bajnokságot, de volt még hátra hat vagy hét mérkőzés, akkor sem az történt, hogy „jól van, fiúk, hátra dőlhettek, pihenhettek, mert most már úgyis megvan!” Végül veretlenül lettünk elsők, és szerintem 38 meccset vereség nélkül lejátszani bármelyik ligában óriási szó. Hiszen minden héten úgy kellett készülni mentálisan és fizikálisan is, hogy ne kapjunk ki. És ez nagyon nehéz egy éven keresztül. Ebben óriási szerepe volt a teljes szakmai stábnak.
Amikor bajnokok lettünk, a mester adott egy 3-4 napos pihenőt, hogy mindenki engedje ki a fáradt gőzt, mert megérdemeljük, de amikor visszatértünk pénteken, akkor már csak előre figyeltünk, a következő meccsre, hiszen mindig az a legfontosabb. Az emberek is az utolsó mérkőzésedre emlékeznek. Hiába voltunk már bajnokok és vezettünk 20 ponttal, ha nem játszottunk jól, olyan fejmosást kaptunk, hogy köpni-nyelni nem tudtunk. De szerintem ezt így is kell, nem szabad kiengedni. Ha egyszer kiengedsz, nagyon nehéz visszatérni arra az útra, amelyre egyszer odajutottál.
Kisteleki István szakmai igazgatón éreztétek-e végig, hogy ő is ott van a csapat mögött?
Természetesen éreztük. Tényleg családként dolgoztunk együtt a célokért mindenkivel. Minden meccs után tartunk egy másfél órás összetartást, ami nem kötelező, mégis, mindig, mindenki ott van. Egy klubszobában egy kis harapnivaló, üdítő, egy két sör vár ránk ilyenkor. Itt mindenki együtt van, beszélgetünk, aztán szépen lassan mindenki hazamegy. Pista bá’ is, amikor egy-két nehezebb meccsünk volt – akár a mostani első osztályozó előtt -, bejött hozzánk, és mondott pár biztató szót. Elmondta a véleményét, hozzáfűzve, hogy szakmázni nem akar, mert az nem az ő dolga. De nagyon pozitív volt egész évben, mindig ott volt velünk, a jelenléte pedig megnyugtató.
Nem szeretném, ha Urbán Flórián egy megalkuvó nyuszifül lenne – interjú Kisteleki Istvánnal
Az utolsó 14 meccseden hat gólt lőttél a bajnokságban, előtte fél év alatt csak egyet. Minek volt köszönhető, hogy tavaszra találtad meg a góllövő cipődet?
Az elmúlt másfél-két évem nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, ezért is váltottam a nyáron, amikor az NB II-es Dorogról a BVSC-hez igazoltam. Az első fél évben hullámvölgyben voltam, gyakran sérülések hátráltattak, de a tavaszi szezonban, hála az égnek, már elkerültek ezek a sérülések. Bár nagyon sokat tettem azért, nehogy sérült legyek. A második félév közepe táján elkezdtem rendszeresen játszani, akkor éreztem, hogy jön vissza az erőm, az önbizalmam, egyre többet játszom, és jól is bírom a meccseket. Még akadtak hullámvölgyek, de azt éreztem, hogy kezdek visszatérni ahhoz a régi önmagamhoz, aki jól tud teljesíteni, és végig tudja játszani a 90 perceket.
Milyen volt a hazaút Szentlőrincről?
Nagyon hosszú. Este kilenc körül indultunk el, és hajnal fél kettőre értünk haza, mert egyszer-kétszer megálltunk út közben. A buszon pedig eléggé pörögtek a magyar retróslágerek.
De megmondom őszintén, nem emlékszem mindenre, mert a meccs után zsongott a fejem az ütközéstől. Nem éreztem nagyon rosszul magam, de volt egy pingponglabda-méretű pukli a fejemen, úgyhogy egy picit óvatosabb voltam.
Mi a célod jövőre a csapattal?
Azért igazoltam ide nyáron, hogy feljussunk, és visszakerüljek én is a NB II-be. És persze, hogy visszakerüljön a BVSC is oda, ahová tartozik. Bár inkább az NB I-be kellene tartoznia, mint az NB II-be, de szerintem nem elképzelhetetlen hosszú távon, hogy újra a legmagasabb osztályban szerepeljen.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
