Budapest – Csak a győzelem elfogadható.
Vasárnap, a Csákvár otthonában kezdi másodosztályú szereplését az élvonaltól tavasszal elbúcsúzó MTK Budapest. Az együttes sérülésből felépülő szélsője, Gera Dániel immáron játékra kész, csapata céljaival kapcsolatban pedig egyértelmű elvárást fogalmazott meg.
„Jól sikerült a felkészülés, bár keveset tudtam ott lenni kisebb sérülés miatt, amit nem akartunk kockáztatni, de így is látszott, hogy remek munkát végzett a csapat. A Trabzonspor ellen már pályára léptem, és már teljesen egészséges vagyok, így várom az idény kezdetét” – idézi a klub honlapja Gerát.
„Dominálnunk kell minden mérkőzésen, és meg kell nyernünk a bajnokságot, nincs mese” – közölte.
Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu
Átigazolási hírek
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)