nb1.hu

ETO: duplán villantott a Budafokról érkezett

Valóra válnak-e a győri álmok?

Igen jelentős átalakulásokon ment keresztül az ETO a nyári átigazolási szezon eddigi szakaszában, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a kispadon Klausz László váltotta Dobos Barnát. 
 
Azzal mindenki egyetért, hogy a hagyományai alapján az ETO-nak az élvonalban lenne a helye, ám az ilyen jellegű megállapításoknál, több csapattal kapcsolatban is, mintha feledésbe merülne az a tény, hogy az NB I-ben már évek óta csak 12 csapat szerepelhet.
 
Ráadásul a győriek nem is szerepeltek úgy az elmúlt években, hogy legyen esélyük visszakerülni az élvonalba.
 
„Talán most!”, reménykednek ebben a győri hívek, hiszen a gárdához nagyon jó nevek érkeztek, elég csak Kulcsár Kornélra, a Budafok volt irányítójára gondolni, akit az NB I-es bajnokság befejezése után a DVTK-val is hírbe hoztak.
 
A hétvégén az ETO 2-2-es döntetlent játszott a szaúdi élvonalban szereplő Al Hazen gárdája ellen úgy, hogy a remek képességekkel megáldott karmester a második félidőben lett becserélve, majd adott két gólpasszt.
 
Lefújás után a következőket mondta az ETO sajtóosztályának:
 
„Közeledünk a felkészülés végéhez, ahol azon van a hangsúly, hogy minél jobban összeálljon a csapat és a játékunk. Úgy gondolom, hogy ezen a találkozón sokkal támadóbban léptünk fel, mint az előző meccseken, és egyre jobban kezdünk összeszokni. Van még időnk a bajnoki rajtig, a hátralévő időben azon leszünk, hogy javítsuk a hibákat és a pótoljuk a hiányosságokat.”
 
AZ EDDIGI JÁTÉKOSMOZGÁSOK
Érkezők: Bacsa Patrik (Újpest), Barna Szabolcs (MTK), Csonka Bonifác (FK Csíkszereda – Románia), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Forgács Dávid (Paks, legutóbb Szentlőrinc, kölcsönben), Tony-Markos Kanalos (román-magyar, Dorog), Kulcsár Kornél (Budafok), Óvári Zsolt (PMFC), Pálfi Donát (Gyirmót, legutóbb Ménfőcsanak, kölcsönben), Tamás Kornél (ETO Akadémia), Toma György (ukrán-magyar, Kazincbarcika)
Távozók: Egerszegi Tamás (III. Kerületi TVE), Gundel-Takács Bence (Mol Fehérvár – kölcsönből vissza), Gyurákovics Erik (STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Horváth Olivér (III. Kerületi TVE), Molnár Rajmund (Benfica – Portugália, kölcsönből vissza) Temesvári Attila (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, onnan Szeged), Májer Milán (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Sipos Zoltán (Paks – kölcsönből vissza), Szuhodovszki Soma (MTK – kölcsönből vissza), Vankó Imre (Budaörs), Vári Barnabás (Szeged)
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC