11-en kevesek lesznek.
Vasárnap elkezdődik a bajnokság a labdarúgó NB-II-ben. A Szpari az első fordulóban 19 órától a Kazincbarcikát fogadja.
– Nagyon kiegyenlített a mezőny, nüanszok döntenek majd egy-egy mérkőzésen. Minden csapat tökéletesen hajtja végre azt, hogy 30 méterre a kapujától védekezik, és abból kontrázik. Nekünk viszont fel kell törnünk ezt a védelmet, amihez türelmes játékra lesz szükség, és lehet, hogy csak a 92. percben sikerül mindez. Nagy szükségünk lesz a 12. emberre, a szurkolókra, akik segíthetnek a játékosoknak. A Kisvárda elleni felkészülési meccsen például az utolsó tíz percben fordítottuk meg a találkozót – mondta Bozsik József vezetőedző a Nyíregyházi TV Szieszta című műsorában. A trénerrel és Nagy Tamás játékossal készült beszélgetés teljes egészében az alábbi linkre kattintva nézhető meg.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)