nb1.hu

Balmaz-Szpari: bevált a múltidéző jóslat

Folytatódott a tendencia.

Balmazújváros–Nyíregyháza Spartacus 2–1 (Berki 30. –11-esből, Kóródi 84., ill. Kártik 49.) 
 
Mintha megérezte volna a csapat vesztét a Nyíregyháza Facebook-oldalának a szerkesztője, hiszen arról adott hírt még pénteken, hogy „Kevés csapat van az NB-II-ben mely ellen a korábbi találkozókat tekintve a Szpari mérlege negatív. A Balmazújváros az egyik ilyen, mely a két gárda eddigi nyolc összecsapása közül ötöt megnyert. Kétszer győzött a Nyíregyháza, mindkétszer hazai környezetben, idegenben pedig egyszer sikerült pontot szerezni.”
 
Nos, a múltidéző jóslat bevált, hiszen 2-1-re nyertek a hazaiak, akik két fontos dolognak is örülhetnek így. Egyrészt, sikerüknek köszönhetően kissé elléptek a veszélyes zónától, másrészt Bekő Balázs vezetőedző irányításával megszerezték az első győzelmüket.
 
A Szpari viszont – nem tudni meddig, de pillanatnyilag – kiesőjelölt lett…
 
Az éllovas Gyirmót botlásáról erre a linkre, a forduló többi meccséről és a tabella állásáról erre a linkre kattintva lehet tájékozódni.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC