nb1.hu

Az MTK korábbi védőjével erősített a Békéscsaba

Békéscsaba – Gránicz Patrik és Bagi István is a liláknál folytatja.

Majdnem véglegesnek tekinthető a Békéscsaba 1912 Előre új kerete, hiszen a mai napon a lila-fehérek újabb szerződéskötésekről számoltak be.

 

Több próbázót is megfigyelt a szakmai stáb a június 20-án kezdődő felkészülési időszak alatt és ennek eredményeképpen, a mai napon aláírta szerződését és visszatér szülővárosába a 24 éves Kelemen Dávid, aki az előző szezonban még a Paksi FC védelmét erősítette ­írja a klub hivatalos honlapja. A 187 centiméter magas – korábbi U21-es válogatott – a 2011/2012-es idényben, az MTK-Budapest együttesével aranyérmes lett a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában. Abban az évben Magyar Kupa döntőt is játszott, egy esztendővel később pedig már bronzérmes pozícióban végzett akkori klubjával. Kelemen Dávid egy évre kölcsönbe érkezik Békéscsabára.

 

A lila-fehérek leigazolták a 21 éves Gránicz Patrikot, aki a Kozármisleny együttesétől érkezett. Patrik 2010-ben igazolt a PMFC-hez, ahol játszott az NB III-ban és az utánpótlás csapatokban is, idővel pedig bemutatkozhatott a Ligakupában és az akkori első osztályú csapatban is. A tehetséges fiatal támadó – a vezetőség és a szakmai stáb szerint is – a csapat hasznos tagja lehet, hiszen pályafutása során eddig összesen 159 gólt szerzett, az előző idényben huszonhétszer lépett pályára és négyszer talált be az ellenfelek kapujába.

 

Visszatér Békéscsabára a csongrádi születésű, 27 esztendős Bagi István is. A 186 centiméter magas középpályás korábban a Csongrádi TSE, a Kecskeméti TE, a Mezőkövesd együtteseiben is szerepelt. István 2014-ben igazolt a lilákhoz és a 2015/2016-os szezonban kölcsönben játszott a Kisvárda Master Good csapatánál.

 

A Békéscsaba első csapata 2016. július 11 és 16. között Algyőn edzőtáborozik, így a keret kialakítása és egyúttal az utazók névsora addigra véglegesítésre kerül.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC