nb1.hu

Ajka-DVTK: Vukmir az egy pontnak is örült – reakciók

Már nem kell számolgatni.

Véget ért az NB II utolsó előtti fordulója, hétfő este Ajkára látogatott a DVTK.
 
A meccs előtt még arról nyilatkozott a diósgyőriek mestere Dragan Vukmir, hogy nyerni szeretnének Ajkán, ám ez nem jött össze. A mérkőzésen ugyan a hazaiak a vendégek fölé tutak nőni, ám egyetlen találat sem született. Ezzel az eredménnyel viszont már biztossá vált, hogy a feljutást illetően már nem kell számolgatni, mert már matematikailag is NB I-es a Kecskemét.
 
A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők:
 
Kis Károly (Ajka): ,,Ezúttal is helyt állt a csapat, sőt kis hiányérzetem is van, hiszen a nagyobb helyzeteket mi alakítottunk ki. Természetesen az ellenfelünk előtt is adódott gólszerzési lehetőség, valamint azt is tudtuk, hogy ha nagyobb területet hagyunk, akkor a gyors támadóik ki tudják használni azt. NB II.-es szinten nagyon jó iramú találkozót láttunk, ahol álltuk a sarat a nem is olyan rég még a feljutásra esélyes DVTK ellen."
 
Dragan Vukmir (DVTK): ,,Mindkét csapat szerette volna megnyerni a mérkőzést, és mind a kettőnek meg is volt erre a lehetősége. Szép játék helyett küzdelmes mérkőzést láttunk, ennél többet vártam volna. A mai teljesítmény alapján örülni kell az egy pontnak is. Gratulálok a Vasas és a KTE csapatának a feljutáshoz!"
 
FC AJKA–DIÓSGYŐRI VTK 0–0
Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum, 1500 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Huszár Balázs, Ország Péter)
FC AJKA: Horváth D. – Szűcs Kristóf, Görgényi, Tar, Présinger – Sejben (Vogyicska, 78.), Tóth G. – Csizmadia (Kenderes, 68.), Berzsenyi (Vizler, 68.), Gaál B. (Dragóner, 86.) – Szarka. Vezetőedző: Kis Károly
DIÓSGYŐRI VTK: Danilovics – Szatmári Cs., Hegedűs J., Belényesi – Lucas – Szűcs Kornél, Bertus, Oláh B., Keller – Eppel (Bárdos, 86.), Kocsis D. (Könyves, 62.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
 
 
FRISSÍTÉS:
 
KEDD, 16.54:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC