nb1.hu

A Szpari a korábbi sikeredző csapatához látogat

Soroksár – Lucsánszky Tamás szerint mindkét gárda bizonyítana.

 

A Merkantil Bank Liga NB II 31. fordulójában Soroksárra látogat a Nyíregyháza Spartacus. A házigazdánál több olyan játékos is van, akik egykoron a Szparival bajnoki címet ünnepelhettek. Gengeliczki Gergő, Sándor István, Huszák Tamás, Szilágyi Péter és Bajzát Péter is szép időszakot töltött Nyíregyházán, utóbbi gólkirályként rengeteg emlékezetes találatot szerzett a Városi Stadionban.

 

A Soroksár vezetőedzőjét sem kell bemutatni, Lucsánszky Tamás irányította vezetőedzőként a Spartacust 2014-ben, amikor az élen végzett az NB-II-ben az együttes.

 

Így áll az NB II góllövőlistája a 30. fordulót követően

 

– Fokozott várakozással tekintek a mérkőzés elé, Nyíregyháza mindig a szívem csücske marad. Az elmúlt meccsek egyik csapatnak sem sikerültek jól, ezért mindkét gárda szeretne javítani – mondta Lucsánszky Tamás a Nyíregyháza honlapjának – Örülök, hogy régi barátokkal találkozhatok, nagyon jó volt együtt dolgozni velük. Ami minket illet, nem játszottunk rosszul a hétvégén, de pont nélkül maradtunk. Gyepes Gábor letöltötte eltiltását, így rá ismét számíthatok, a játékosokban pedig van egy egészséges várakozás a hétvégi találkozót illetően, így jó mérkőzésre számítok – tette hozzá a Soroksár trénere.

 

A Nyíregyháza Spartacusnál Holdampf Gergő biztosan nem játszhat a hétvégén, a középpályás eltiltás miatt nem szerepelhet.

 

Jön a Nyíregyháza! | Soroksár SC 2017.04.20.

 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC