nb1.hu

A Lokitól igazolt a Szeged – reakció

Céljairól beszélt a fiatal szélső.

Az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia szerződtette a Debrecen csapatától Kovács Gergőt. A játékost már új klubja hivatalos oldalán is bemutatták.
 
ÍME, A SZEGEDIEK BEJELENTÉSE:
 
“Kovács Gergőhöz hasonlóan Pintér Ádám is a DVSC csapatától érkezett.
 
A 2001-es születésű, szélső támadóként bevethető Pintér Ádám a Szolnoki MÁV utánpótlásában nevelkedett, majd 2016-ban a Debreceni Labdarúgó Akadémiára került. 2019-ben bemutatkozott a Debreceni VSC csapatában, ahol összesen 16 NB I-es, 22 NB II-es és 10 Magyar kupa meccsen szerepelt. Pintér alapembere volt a 2020-21-es szezonban NB II-es bajnoki címet szerző Lokinak.    
 
– Azzal a céllal érkeztem, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Az előző szezonban sérüléssel küszködtem, emiatt kevesebb lehetőséget kaptam Debrecenben, de most százszázalékosnak érzem magam. Nagyon tetszenek a körülmények: a stadion gyönyörű és az edzőpályák minősége is kifogástalan. Pozitívan várom az előttem álló időszakot – nyilatkozta Pintér Ádám a szeged-grosicsakademia.hu-nak. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC