Emlékezetes pillanatokról beszéltek.
Ma ünnepli a Vasas a 111. születésnapját, ennek aprópóján nyilatkoztak a klub legendái, amit ebben a cikkben gyűjtöttünk össze:
Galaschek Péter
Ma ünnepli 111 éves fennállását a Vasas Futball Club, a jeles évforduló kapcsán több korábbi és jelenlegi labdarúgóval, szurkolóval elevenítettünk fel számukra emlékezetes pillanatokat – olyan emlékeket, amelyek leginkább meghatározók és igazán szívhez szólóak voltak pályafutásuk, életük során.
Galaschek Péter, a Vasas korábbi csatára 1986 és 2000 között 340 bajnokin viselhette mezünket. Angyalföldi játékosként 53 gólt szerzett és tagja volt két bronzérmes csapatunknak is. Szurkolóink egyik nagy kedvence elmesélte, ki volt az a főszereplő, akinek sokat köszönhet, s aki egyben nagyban meghatározta a Vasas életútját is.
– Nyolc évesen még labdát szedtem a Vasas meccsein, majd testközelből láttam, hogy bajnok lett az akkori csapat. Teltek, múltak az évek, az utánpótlásban játszottam, majd Rudi bácsi végigkísérte a pályafutásomat utánpótlás-korosztálytól a felnőtté válásomig. Ő volt az első, aki a felnőtteknél számításba vett. A futball befejezése után a magánéletben is segített, tartottuk a kapcsolatot. Huszonhat éve volt, máig emlékszem arra a pillanatra, amikor Rudi bácsi 1996-ban átvette a csapat irányítását. A sajtótól kezdve a szurkolótáborig bezárólag mindenki elkönyvelte, hogy búcsúzunk az élvonaltól, hiszen Verebes Józsi bácsi távozása után mély gödörben voltunk. Nem jól muzsikáltunk, tavasszal 4-0-s, 3-0-s és 2-0-s vereséget szenvedtünk, csetlett-botlott a csapat. Azok a játékosok, akikről korábban lemondtak, Rudi bácsi érkezésével varázsütésre megváltoztak. Személyisége és jelenléte olyan inspiráló, magával ragadó volt, hogy ittuk a szavait. Egyáltalán fel sem merült benne, hogy kieshet a csapat, ez pedig átjárt min
ket is, így egy 10 meccses veretlenségi sorozatot produkálva az idény végén a 10. helyen végeztünk a bajnokságban. Attól a naptól kezdve sikersorozat vette kezdetét a Vasasnál, ebben elévülhetetlen érdeme volt Rudi bácsinak. Mindenki tisztelte, hitt neki, alázattal szolgálta a klubot, számomra ő testesíti meg a Vasast.
Kiss László
Kiss László, korábbi remek középcsatárunk, a 33-szoros válogatott támadó 271 bajnoki mérkőzésen 124 gólt szerzett. A játékosnak a Fáy utca egyben az otthona is volt, így nem csoda, hogy az angyalföldi klub családias közege már egészen fiatalon magával ragadta.
– Már 1978 nyarán a Vasasnál voltam, de katonaként bevonultam a seregbe, így nem játszottam. Leszerelésem után természetesen másnap megjelentem a Vasas pályán. Olyan játékosokkal játszottam együtt, mint Mészáros Ferenc, Török Péter, Komjáti András, Várady Béla, Müller Sándor, Zombori Sándor. Csupa-csupa fantasztikus futballista, akik ráadásul az előző évben a bajnokságot is megnyerték. Ez volt az egyik része annak, hogy remekül éreztem magam Angyalföldön, a másik pedig az, hogy a Fáy utcában laktam két évig, így rengeteg élménnyel gazdagodtam. Egyszerűen azzal a közeggel, ami fogadott, nem lehetett betelni. Ha az embernek ilyen társai vannak a futballpályán és a klubon belül, határozottan igaz a klub mottója: "A család az első". Egy olyan családba kerültem, amelynek minden részlete, munkája és a sportág iránti tisztelete pótolta a családomat. Egy olyan világba csöppentem bele, ahol fantasztikus emberek dolgoztak és sportoltak. Jobb helyre nem is kerülhettem volna. Mindig is így éreztem és ezt már senki sem veheti el tőlem, nyugodtan irigykedjenek azok, akik ilyet nem éltek át.
Izsó Ignác
Izsó Ignác, korábbi válogatott labdarúgó, a Vasas legendás, saját nevelésű futballistája, aki 1977-ben bajnoki győzelmet ünnepelhetett, 1980-ban Közép-európai kupában, 1985-ben pedig a Magyar Kupában volt a győztes csapat tagja. Már gyermekként arról álmodott, hogy egyszer majd Vasas-mezben szerepelhessen, szurkolóink nagy örömére Izsó Ignác tervei sikerültek is.
– 11 évesen láttam egy hirdetést, hogy a Vasas felvételt hirdet. Ilyenkor az ember óhatatlanul eljátszik a gondolattal, milyen jó lenne a csapatban pályára lépni. Nem tagadom, ez volt az egyik vágyam, hogy egyáltalán bekerüljek, majd aztán a lépcsőfokokat megugorva, fokozatosan, de elmondhassam magamról, hogy az NB I-ben játszottam. Örökké emlékezetes maradt az 1977. június 8-án, Zalaegerszeg ellen lejátszott meccsünk. A második gólt én rúgtam és ezzel már bajnokok voltunk, utána Várady Béla találata már csak hab volt a tortán. Maradandó érzés volt, hogy a Vasas bajnoka lehettem. A tény, hogy 1974 és 1986 között minden sorozatot figyelembe véve közel 400 meccsen játszottam és több mint 100 gólt szereztem, büszkévé tesz. 2010-2013 között a seniorok között is játszottam, így bizony 45 évet töltöttem Angyalföldön, ami jelentős része az életemnek. Szokták mondani, hogy a Barca több mint egy klub. Ammondó vagyok, hogy a Vasas pedig több mint futball! Szerencsés pályafutást tudhatok magam mögött, de ami viszont különlegessé teszi az életemet, hogy napjainkban a futballban dolgozva jogászként is segítettem a csapatot.
Raduly József
Raduly József bajnok és kupagyőztes, BEK-elődöntős labdarúgó, a klub örökös tiszteletbeli elnöke. A Vasas kötelékében 133 bajnoki mérkőzésen szerepelt, a Népstadionban két gólt rúgott a Rapid Wiennek a KK-döntőben, de a Real Madrid ellen is pályára lépett a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében. Ő a legidősebb magyar válogatott labdarúgó.
– Számomra az 1956. augusztus 4-én, a Rapid Wien ellen 9-2-re megnyert Közép-európai kupa-döntő volt a legemlékezetesebb, most is nagy szeretettel gondolok vissza erre a mérkőzésre. Az osztrákok játékosai egytől egyig válogatottak voltak és jó futballt mutattak be, akárcsak mi. Közel 100-120 ezer néző volt kint a Népstadionban, akkoriban annyi embert még nem láttam életemben. Csodálatos volt. A hangorkán, amely fogadott minket a pályára lépésünkkor, úgy éreztem, szárnyaim vannak. Nemcsak én éreztem így, hanem a csapattársaim is, pláne azok után, hogy ment is a játék. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen mérkőzésen fogok játszani. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a lehetőséget megadta nekem és két gólt is szereztem az osztrák csapat ellen. Nagyon jó érzés volt. Sosem becsültem le az ellenfelet, mindig tisztelettel játszottam a pályán és igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Nagyon szép dolgokat kaptam a sportágtól és a közönségtől, ezért rendkívül hálás vagyok mindenkinek. Különösképpen az akkori edzőmnek, Baróti Lajosnak, aki végtelenül tisztelettudó és példamutató ember volt a sportban és a magánéletben egyaránt.
Mészöly Kálmán
Mészöly Kálmán játékosként négy magyar bajnoki címhez segítette a Vasast, illetve a Közép-európai kupában is három alkalommal volt a győztes csapat tagja, Angyalföldről került be a világválogatottba is. Edzőként négyszer irányította klubunkat: 1978-80-ig, 1983-84-ig, 1988-89-ig, majd 1993-1994 között dolgozott csapatunk élén. Az 1979/80-as szezonban bronzéremig vezette együttesünket, ezt követően kérték fel a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Mészöly Kálmán számára a chilei Hexagonal Torna volt pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanata.
– Felemelő érzés fogott el, amikor 1967 januárjában a dél-amerikai Chilében megrendezett hatalmas futballeseményre, a Hexagonal Tornára meghívták a Vasast. Olyan labdarúgókkal játszottam egy csapatban, mint Varga László, Bakos Sándor, Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Berendy Pál, Molnár Dezső, Pál II Tibor, Farkas János, Fister Ferenc, Korsós István, Kenderesi István, Kékesi Mihály és Vidáts Csaba. Csupa-csupa nagybetűs futballisták, akik korábban két világbajnokságon is részt vettek és a tornán szívüket-lelküket kitették a pályára. Mindent elkövettünk a siker érdekében, számunkra öröm volt játszani Dél-Amerika legjobbjai ellen. Külön élményszámba ment Pelé játéka, hiszen már akkor is megcsillogtatta a tudását ellenünk is. A Colo-Colo elleni meccs leírhatatlan volt. Remek játékot tudtunk bemutatni és nyertünk 9-3-ra, ráadásul 90 ezren látogattak ki a finálé helyszínére. Szegény Berendy, amikor átvette a győztesnek járó díjat, nem gondolta, hogy egy súlyos és méretes elismerésben lesz részünk. Büszke vagyok rá, hogy a Vasas történetének egyik, ha nem a legnagyobb trófeáját én is a magasba emelhettem és erről az unokáimnak is örömmel beszélhetek.
Tóth Bálint
A klub 111. születésnapján kíváncsiak voltunk, hogyan élték meg a klub labdarúgói a régi és az új stadion hangulatát. A korábbi futballisták közül Tóth Bálintot kérdeztük, aki egykori pályánk mellett 2019-ben a stadionavatón is labdába rúgott.
– Kétségtelenül az életemben a legcsodálatosabb emlék a pályához köt. Miért is? Olyan játékosok között játszhattam, mint Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Farkas János, Puskás Lajos és még sorolhatnám a neveket. Csodálatos, szép emlékekkel gazdagodtam. A Vasasnál olyanok dolgoztak, akik tudták, mit jelent vasasosnak lenni és jó érzéssel töltött el, hogy velük azonosulhattam. Sokan nem hiszik el, de amikor valaki mondta a régi stadionban, hogy „Hajrá, Vasas!”, határozottan rávágtam: „Mindörökké!”. Itt nőttem fel, a fiatalságom ideköt. A bajnoki mérkőzés számunkra ünnepnap volt. Formaruhába öltöztünk, elegánsan megjelentünk, ahogy illik – öltöny, nyakkendő – és úgy mentünk a meccsekre. Az öltözőben egymás között versenyeztünk is, kinek van szebb nadrágja, inge és nyakkendője. Emlékszem, a Vasas-Ferencváros kettősrangadón, melyet a Népstadionban rendeztek, Szepesi György a helyszínről közvetítve megjegyezte, nem is gondolta, ilyen nagy különbség van a két csapat között. Tudniillik, akkor a Fradi melegítőben, a Vasas viszont öltönyt és nyakkendőt viselve, elegánsan jelent meg a mérkőzés napján. Csodálatos nap volt, egyszer és mindenkorra megismételhetetlen. Az új stadionba rengeteg barátomat szoktam kivinni, mégpedig azért, hogy megmutassam nekik, mi van írva a falakra. Szinte a Vasas egész története ott van a szemük előtt, lenyűgözi őket. Amint odaállok a fal egyik részéhez és elolvasom azt az időszakot, bevillan, bizony én is ott játszottam és gólt is rúgtam. A lelkem mélyén boldogság fog el, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem. A múlt ismerete nélkül nincs jelen, nincs mire visszatekinteni, így ez a megoldás remeknek bizonyult a tervezés során. A jelennél maradva pedig Magyarországon egyedülálló, hogy a családunkból öt generáció is a Vasasban nevelkedett: kezdődött az apósommal, Kamarás Mihállyal, aki többek között KK-győztes volt, majd a sógorom úgyszintén Angyalföldön játszott, később a fiam is, most pedig a 11 éves unokám az, aki a Vasas Kubala Akadémián pallérozódik. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen család tagja lehetek és a Vasasban hosszú éveket tölthettem el.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
