Monszunban verték Supkáékat.
BUDAFOK-KISVÁRDA 2-1
Felhőszakadás, villámlás, ítéletidő. Nagyon nehét körülmények között fogadta hazai pályán a Budafok a Kisvárdát, melyet a 74 év után újra NB I-es meccset játszó hazai csapat nyert meg. A Kisvárda a mérkőzés jelentős részében fölényben volt, de ez csak egy gólt ért. A budafokiak bebiznyította, hogy akármilyen körülmények között a végsőkig küzdenek, hogy ne legyen tiszavirág életű az NB I-es tagságuk. A hazai szurkolók is szót érdemelnek, hiszen a nagy esőzések ellenére is, az elsőtől az utolsó percig bíztatták a csapatukat.
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: PÓSER DÁNIEL
Hihetetlenül jól védett, nagy szerepe volt abban, hogy a csapata 3 pontot szerzett. A bekapott gól nem írható a számlájára. Bebizonyította, az összes csapattársával együtt, hogy az első osztályban van a helye.
A MECCS KLUCSMOMENTUMA: VASZICSKU GÓLJA
A Budafok csapatkapitányának, Kovács Dánvidnak a gólját még egalizálni tudta a Kisvárda, ám a karszalag úgy tűnik, szerencsét hozott a hazai csapatnak. Kovács lecserélése után Vaszicsku Gergő lett a csapatkapitány, akinek a gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
13. perc: Saját térfelén veszítette el a labdát a Kisvárda, majd Oláh ugratta ki Kovács Dávidot, aki miután átvette a játékszert, 13 méterről a kapu jobb oldalába bombázott. 1-0
Security Check Required
(null)
17. perc: Viana megnyert egy párharcot Vaszicskuval szemben, majd Romicra vezette rá a labdát, ezután 15 méterről a bal alsóba tekert. 1-1
Security Check Required
(null)
80. perc: Lőrinczy szögletére Vaszicsku érkezett a hosszú oldalon, a védőjét megelőzve 10 méterről a jobb alsó sarokba kanalazta a labdát. 2-1
Security Check Required
(null)
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Budafok egyelőre nem mozdul ki a fővárosból, a következő fordulóban az Újpestnél vizitál, míg a Kisvárda hazai pályán fogadja a Puskás Akadémiát.
JEGYZŐKÖNYV:
OTP Bank Liga, 1. forduló:
Budafoki MTE-Kisvárda Master Good FC 2-1 (1-1)
Budafok, 2000 néző, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: Kovács D. (13.), Vaszicsku (80.), illetve Viana (17.)
sárga lap: Oláh B. (36.), Takács R. (71.), Zsóri (89.), illetve Sassá (37.), Melnyik (43.), Simovic (65.), Rubus (84.)
Budafok: Póser – Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes – Filkor, Oláh B. – Skribek (Szabó M., 78.), Kulcsár K. (Lőrinczy, 56.), Takács R. – Kovács D. (Zsóri, 60.)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz, Karaszjuk (Simovic, 63.) – Sassá (Navrátil, 67.), Viana (Horváth Z., 76.), Kovácsréti
EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:
MECCS ELŐTTI HANGULAT:
A tabella a linkre kattintva érhető el.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)