nb1.hu

Vignjevics: a Vidi és a Fradi ellen indult ez a folyamat

Dunaújváros – Artner szerint szabálytalan volt az első gól.

Mint arról beszámoltunk, az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómérkőzésén a sereghajtó Dunaújváros vereséget szenvedett az Újpest ellen, így továbbra is nagyon nehéz helyzetben van az újonc csapat a bennmaradás kiharcolását illetően. A találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

 

Artner Tamás (Dunaújváros): – Az első félidő első percében gólt kaptunk, ami mindent meghatározott. Azért érdemes megnézni, hogy a gólt megelőzően felrúgták a belső védőmet, majd kaptunk még egy gólt pontrúgásból. A második játékrészben rengeteg lehetőségünk volt, sikerült is szépítenünk, de az újabb pontrúgásból bekapott találat végleg eldöntötte az összecsapást. Az elején monotonok voltunk, lekéstünk a labdákról, viszont ahogy már említettem, a második félidőben rengeteg lehetőségünk volt, ezeket be kell rúgni.

 

(fotó:nb1.hu)

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): –  A találkozó elején nagyon magabiztosak voltunk, hamar sikerült vezetést szereznünk. A 2-0-s vezetésünk után lelassult a játékunk, a Dunaújváros szépíteni tudott, így fontos volt, hogy meg tudjuk szerezni a harmadik gólt. Ezt követően pedig már kézben tartottuk a játékot. Fontos, hogy motiváltak legyenek a labdarúgók, ezzel ma nem volt probléma. A Videoton és a Ferencváros ellen kezdődött ez a folyamat, amely ma csúcsosodott ki.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC