Fontos meccset húztak be a lila-fehérek.
Fővárosi rangadón mutatkozott be az Újpest kispadján Predrag Rogan. A Nebojsa Vignjevicset váltó szakember debütálása jól sikerült, hiszen az újpestiek 1-0-s győzelmet arattak a Honvéd ellen.
Újpest-Honvéd: a jegyek elfogytak, a lilák újra nyertek! – NB1.hu
A meccs előtt többek között Litauszki Róbert csapatkapitány és Berta Csaba ügyvezető igazgató is arra kérte a drukkereket, hogy buzdításukkal segítsék az alakulatot. Ugyan az ultrák a hétvégén sem mentek ki a Szusza Ferenc Stadionba, ám sokan úgy döntöttek, hogy a helyszínen segítik a nehéz helyzetben lévő együttest. A lila-fehérek a közösségi oldalon mondtak köszönetet a szurkolóknak. Íme az újpestiek közleménye:
"Köszönjük, hogy velünk vagytok!
Szombaton megmutattátok, hogy mennyire fontos egy csapat életében a 12. játékos! Hálásak vagyunk azért, hogy félretettétek a vitákat, nézeteltéréseket, sérelmeket, és egy emberként újra a csapat mellé áltatok, így újra zenghetett szeretett szentélyünkben, a Szusza Ferenc Stadionban a Hajrá Lilák! Már a mérkőzés kezdete előtt jól eső érzés fogott el minket mikor láttuk, hogy mennyien vagytok, éreztük azt a hatalmas energiát!
Nem hagytátok, hogy otthonunkban csak a vendég szurkolóktól legyen hangos a stadion, és akkora löketet adtatok, hogy egy hosszas nyeretlenségi sorozatot sikerült megtörnünk Novothny Soma góljával. Ha a csapat egy kicsit kiengedett azonnal a segítségükre sietettek, így nagyon fontos három ponttal gazdagodtunk.
Köszönjük, hogy pozitív kommentekkel támogatjátok új vezetőedzőnket, Predrag Rogan-t, aki ahogy mondta: „Harcolni fogunk Újpestért!”.
Jó volt újra a lefújást követően veletek ünnepelni, ahogy azt nagyon, nagyon régen tettük már.
Nagy harc van még előttünk, de ilyen bajtársakkal a legnehezebb háborút is képesek vagyunk megnyerni! Csak együtt sikerülhet!
Hajrá, Lilák!"
Az újpestiekre kedden újabb sorsdöntő meccs vár, hiszen a szintén nagyon helyzetben lévő Lokit fogadják.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)