Debütálnak-e a fiatalok?
Szerda délután a trabzoni Akyazi Stadionban megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Tranbzonspor elleni, csütörtöki Európa-liga-csoportmeccsre készülő Ferencváros.
A sérülés miatt Adama Traorét, Amer Gojakot, Eldar Civicet és Franck Bolit, sárga lapos eltiltás miatt Muhamed Besicet is nélkülöző zöld-fehérektől Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Ryan Mmaee nyilatkozott, ezt idézte a fradi.hu.
"Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, az ellenfél abszolút győzelmi kényszerben van, ezért talán kicsit nagyobb rajtuk a nyomás. Mi kevésbé vagyunk nyomás alatt, de ugyanolyan mentalitással, csapatként kell együtt harcolnunk, mint eddig, és akkor elérhetünk egy jó eredményt, ez is a célunk. Úgy gondolom, hogy egy hosszú kihagyás után sikerült formába lendülnöm. Maximálisan arra koncentráltam, hogy minél hamarabb a legjobbamat tudjam nyújtani, úgy érzem, ez sikerült is. Jól érzem magam a csapatban, és azt hiszem, az egész keret remek formában van. Éppen ezért, annak ellenére hogy van tíz pontunk és megnyertük már a csoportot, szeretnénk egy jó eredménnyel zárni a csoportkört” – mondta Mmaee, majd hozzátette: tudják jól, hogy milyen atmoszféra vár rájuk, és hogy nem lesz egyszerű a mérkőzés, de megvan benne és a csapatban a megfelelő egység és szellem ahhoz, hogy sikerüljön jó eredménnyel zárni.
„Ez a hatodik meccsünk a csoportban, és egy ilyen szoros menetrendben sajnos benne van, hogy sérülések miatt egy-két játékost nélkülöznünk kell. Ezért is van ilyen sok fiatal velünk, de a holnapi meccs egy nagyon fontos mérkőzés lesz, elsősorban az eredményt tartjuk szem előtt, és nem azt, hogy hány fiatal debütálhat a felnőtt csapatban" – válaszolta Csercseszov arra a kérdésre, hogy több fiatal is elutazott a csapattal. Hogy a két-két sárga lappal rendelkedő Botka Endre és Dibusz Dénes játszik-e, egyelőre nem tudott választ adni a tréner. "Mindketten itt vannak a kerettel, úgyhogy még van egy napunk eldönteni, hogy pályára lépnek-e. Teljesen mindegy, hogy kinek hány sárga lapja van, fél év múlva lesz a következő mérkőzés, nem ezt kell elsősorban szem előtt tartanunk. Az viszont lehetséges, hogy valakit sérülés miatt kell nélkülöznünk, szóval több szempont határozza majd meg a holnapi kezdőcsapatunkat. Ma még van itt egy edzésünk, holnap meglátjuk, mi lesz a pályán, de az biztos, hogy maximálisan kielemeztük a Trabzonspor játékát, és szeretnénk remek teljesítményt nyújtani a csoportkör zárásaként. Traorénak is van két sárga lapja, ő viszont sérülés miatt nem utazott ezúttal velünk.
Már játszottunk a Trabzonnal egy mérkőzést hazai pályán, ahol tíz emberrel kellett helyt állnunk, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Idegenben vagyunk, a Trabzon mögött ott áll majd a remek közönsége. Az, hogy mi lesz a lehető legjobb taktika a számunkra, ez még holnapig eldől, ezen még mi is gondolkodunk a stábbal. Hatszor játszottam már a válogatottal Törökországban, és úgy gondolom, nem csak ennek az arénának, de az összes itteni stadionnak különleges hangulata van. Tudjuk jól, a törökök mennyire imádják a labdarúgást, és milyen hangulatot tudnak teremteni. Holnap is hasonlóra számítok, minden török mérkőzés telt házas szokott lenni kiváló atmoszférával, a mostani meccs sem hiszem, hogy másmilyen lenne" – mondta.
A mérkőzés csütörtökön 18.45-től kezdődik.