Rengeteg szurkolót vonz a viadal.
Idén 19. alkalommal rendezték volna meg Debrecenben a Real Team Kupát. Sajnos a feltételes mód indokolt, hiszen a szervezők a Facebookon bejelentették, hogy technikai dolgok miatt idén nem csaphatnak össze a csapatok a trófeáért. Íme a szervezők bejelentése a döntésről:
"Kedves Sportbarátok!
Sajnálattal tájékoztatunk Titeket, hogy több technikai jellegű dolog együttes hiányának eredményeként, arra a döntésre jutott a szervezőbizottság, hogy az idei torna nem kerül megrendezésre. Nagyon nehezünkre esett ezt a döntést meghoznunk, mivel minden évben arra törekedtünk, hogy megfelelő színvonalú rendezvényt szervezzünk a tornára nevező csapatoknak, játékosoknak és a szép számmal kilátogató nézőknek egyaránt. Úgy érezzük ebben az évben ezt az egyensúlyt nem tudtuk volna garantálni, mivel több rendszeresen résztvevő csapat is visszalépett a küzdelmektől. Reményeink szerint ezen problémákat jövőre sikerül időben kezelnünk és ismét találkozhatunk a jól megszokott időpontban a két ünnep között Debrecenben.
Megértéséteket köszönjük!
A szervezőbizottság"
A viadalnak nagy hagyománya van a cívisvárosban, a két ünnep között számos NB I-es játékos vállalta a szereplést a tornán. A drukkereket is vonzotta az esemény, a döntő napján egy gombostűt sem lehetett leejteni a Hódos Sportcsarnokban. Ám idén a szurkolóknak és a labdarúgóknak is más elfoglaltságot kell találniuk maguknak…
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)