A kapuba állították a békési fiúk, most az MLSZ egyik vezetője.
Már elmúltak azok az idők, amikor a labdarúgás kizárólag a férfiak sportja volt. A lelátókon, jobb helyeken, talán már a kezdetek óta így volt, ám magán a szakmán belül nemrég indult el a végső folyamat. Annak ellenére, hogy a mondák, az anekdoták és a regék szerint már 100 éve is voltak próbálkozások a hölgyek focijának a beindítására.
Mára komoly szintre jutott el a női labdarúgás, a legutóbbi BL-döntőn éppen a Groupama Arénában volt tele a stadion. A lányok vb és egyéb fontos, nemzetközi kupameccsei vonzzák a tömegeket a létesítményekbe nagyon sok országban, de egy ideje már a klubvezetésekben és egyéb területeken is fontos szerepeket kapnak.
Sokan dolgoznak a könyvelői részlegen, de további, kiemelkedő feladataik is vannak. Innentől kezdve rákanyarodunk a magyar focira, és a teljesség igénye nélkül kezdünk bele egy villámfelsorolásba.
Balog Judit hosszú évek óta társügyvezetője Haraszti Zsolt mellett a csak magyarokat foglalkoztató Paksnak, Vargáné Kuskó Judit szintén nem tegnap óta a Honvéd létesítményvezetője. Szintén Kispesten dolgozik, és szintén fontos beosztásban Németh Tamara, aki a klub első csapatának a technikai igazgatója. Újpesten is egy hölgy intézi a felnőtt csapat mindennapi dolgait Fórizs Fanni személyében, míg a lila-fehérek sajtóosztályának a vezetője Galambos Szandra.
Kulcsár Katalin talán a hölgyek közül a legismertebb, a játékvezetőt 2016-ban a világ legjobbjának választották a női sporik közül. A lányok világbajnokságán is voltak már fontos feladatai, akárcsak az NB I-es mérkőzéseken.
A nevezetteken kívül még rengetegen dolgoznak a magyar foci szegmensében, vannak, akik az MLSZ és a klubok különböző osztályain tevékenykednek, többen a marketing- és a sajtóosztályokon.
Szintén fontos, megkerülhetetlen szereplője a magyar labdarúgásnak az M4 Sporttól Berkesi Judit, Koczka Henrietta, Komjáti Kata és Petrovics-Mérei Andrea, de a sort tényleg folytathatnánk még, hiszen még többen is vannak, akik tudásuk legjavát nyújtva igyekeznek a maguk területén még szerethetőbbé tenni a világ legfontosabb szubkultúráját, a magyar labdarúgást. Elég csak a Digi Sport (kiemelten a Reggeli Start) és a Sport TV szintén kitűnő tudással megáldott hölgy munkatársaira gondolni.
Kukla Renáta életútja is kalandos volt, mire jelenlegi pozíciójába került. Jelenleg az MLSZ női szakági koordinátorá.
Hét évesen, kis békési településen, Dombegyházon kezdett el focizni a fiúkkal, akik nem szerettek a lányokkal együtt játszani. Ráadásul kicsiny volt a termete, ezért szinte mindig a kapuba állították. Szerette volna sokáig űzni imádott sportágát, de erre semmilyen esélye nem volt akkor és ott, ezért személyes küldetésének érzi onnantól kezdve, hogy minden lehetőséget megadjanak azoknak a fiatal lányoknak, akik focizni szeretnének.
„Közgazdásznak készültem, pénzügy és számvitel szakon végeztem és a tanulmányaim során lehetőségem nyílt Erasmus-ösztöndíjjal külföldre utazni. Nem véletlenül választottam Spanyolországot. Az itt töltött egy év során Joan Laporta, a Barcelona akkori elnöke tartott számunkra marketing előadást és ennek hatására spórolni kezdtem, hogy ellátogathassak a Nou Camp Stadionba egy-egy mérkőzés erejéig. A diploma megszerzését követően átmenetileg kisebb szerepet kapott a futball az életemben. Egy amerikai multinacionális cégnél pénzügyi elemzőként kezdtem el dolgozni, ahol 8 és fél évet töltöttem. Annak ellenére, hogy szerettem a munkámat, már a második évben azt éreztem, valami hiányzik az életemből. Ezért elkezdtem a TV2 Akadémia sportriporter képzését, a gyakorlati és elméleti munkáim miatt a hétvégéim is be voltak táblázva. De fiatal voltam és arra is maradt energiám, hogy délelőttönként az MLSZ kommunikációs osztályán gyakornokként segítsem a szövetség munkáját. A multinál az amerikai időzónához igazodtunk – tehát délután 1-től este 10-ig tartott a munkaidő – ezért meg tudtam oldani, hogy reggel 9-től az akkori jogi-és kommunikációs igazgató, dr. Borbély Zoltán mellett dolgozhassak” – mondta Kukla a woohoo.hu-nak.
Kukla életútja igen érdekes, nehéz helyzetekkel is tarkított volt, de törekvéseit siker koronázta, másfél éve dolgozik az MLSZ-nél.
További, figyelemre méltó részletek, kattintás után érhetőek el:
‚‚Csak elmosolyodom, amikor azt hallom, a nőknek a konyhában és nem a focipályán a helyük'' – Kukla Renátával beszélgettünk
Kislányként neki nem adatott meg a lehetőség, hogy focikarriert fusson be, ezért most mindent megtesz azért, hogy ez többé egy gyermekkel se fordulhasson elő. Kukla Renátával, a Magyar Labdarúgó Szövetség női szakági koordinátorával interjúztunk. Érdemes részletesebben megismerni az ő történetét, valamint inspiráló személyét, hiszen izgalmas és fordulatokkal teli utazás áll mögötte.