Budapest – Mert ők (elő)ítéletekkel teli múlt nélkül imádják Ádámékat!
Ültem tegnap a szentendrei HÉV-en törött vállal, de röpke pillanat alatt elmúltak a fájdalmaim, amikor meghallottam, hogy az a nyolcéves körüli kis srác mit kérdezett az apukájától. Azért, mert nem ehhez voltam eddig hozzászokva. Az a kisfiú ugyanis nem azért könyörgött az apukájának, hogy valamelyik külföldi sztár mezét vegyék már meg végre neki, hanem azt akarta, hogy a magyar válogatott dressze legyen az övé, Szalai Ádám felirattal.
Amikor én annyi idős voltam, mint most ő, akkor szerepelt utoljára a magyar válogatott nemzetközi tornán. Nevezetesen a világbajnokságon, és egészen pontosan leszerepelt. 1986-ot írtunk, és engem csak az vigasztalt kissé, hogy Argentína és Diego Maradona nyerte meg a vb-trófeát.
Mindig is a magyar focit szerettem a legjobban a világon, de a rengeteg feldolgozhatatlan fájdalom miatt az argentin válogatott és később, Diego Simeone játékosként Madridba történő igazolása miatt, az Atlético lett a menekülési útvonalam, ha már nem tudtam mit kezdeni azzal a maró, a törött vállnál is sokkal, de sokkal jobban fájó érzéssel, hogy a magyar válogatott nem nyert meg egy meccset. Jó okos választások voltak egyébként, mert kábé egy-két sikert leszámítva pont ugyanannyi örömömet leltem a két B-tervben, mint a magyar labdarúgásban.
Most viszont fogalmam nincs, hogy mi van velük. Nem érdekel, nyer-e végre vagy 23 év után tornát Argentína (zajlik a Copa) és arra is a legmagasabb ívben teszek, hogy marad-e az Atlético edzője Diego Simeone. Csak azt szeretném, hogy az a nyolcéves kisfiú élete végéig a magyar labdarúgás szerelmese maradjon. Azt szeretném, ha magyar csapat lenne a kedvence és a magyar válogatott szereléseit követelné minden egyes nappal jobban az édesapjától. És azt is szeretném, hogy az összes magyar kisdrazsé így tegyen.
Egy ország várt arra, hogy ismét elvarázsolja a magyar labdarúgás, és fiatalok százezrei állnak készen arra, hogy életük végéig meghaljanak a magyar válogatottért. Ezt az érzést átélni és felfogni, minden másnál felemelőbb.
Ez az ország, amelyiknél többet én el nem tudom képzelni, hogy szenvedett-e másik a történelme során, ez a nép, amelyiknél többet egyetlen más népnek sem kellett eltűrnie és kínlódnia, nagyjából az emberiség kialakulása óta, semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy újra boldog lehessen. Pillanatokra, percekre, órákra, napokra, hetekre…
Az élet minden területé érhetik örömök a magyarokat. Mind egytől egyik, de ekkora horderejű, kollektív boldogság okozására csak a magyar válogatott képes!
Ezért ne csak a sikerekért harcoljatok Franciaországban, hanem azokért a gyerekekért, akik megimádtak titeket, az idősebbekben megvolt előítéletek nélkül.
Ádám: nekik van a leginkább szükségük rátok!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
