nb1.hu

Próbázók a Paksnál, iksz az Apollon Limassol ellen

Telki – Székely György és Szakály Dénes is pályára lépett.

A Telkiben edzőtáborozó Apollon a Vasas legyőzése és a Honvéd elleni döntetlen után ezúttal a Paks ellen játszott 1-1-es döntetlent felkészülési mérkőzésen.

 

A paksi klub honlapjának a beszámolója szerint a 34. percben a ciprusiak beemelték a védők mögé a labdát, ahol a kiugró támadót még Molnár Péter sem tudta megállítani, és Fotios mellette kotorta be a paksi hálóba a labdát, ezzel vezetést szerezve az Apollonnak.

 

A hajrában, egészen pontosan a 83. percben összejött az atomvárosi egyenlítés: Tamási Zsolt végzett el egy szabadrúgást a kezdőkörnél, amit azután kiemeltek jobbra, egészen az ötös jobb sarkához, onnan az érkező Vági András betette középre, ahol Bor Dávid közelről gurított a kapu közepébe.

 

 

A Paksnál két próbázó, Székely György és Szakály Dénes is pályára lépett.

 

Felkészülési mérkőzés, (Telki)

Paksi FC – Apollon Limassol (ciprusi) 1-1 (0-1)

Gólszerző: Bor (83.) ill. Fotios (34.)

 

Paks: I. félidő: Molnár Péter – Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János – Kesztyűs Barna, Kecskés Tamás – Hahn János, Bertus Lajos, Bartha László – Balázs László

II. félidő: Székely György – Vági András, Rodenbücher István, Bagó Patrik, Báló Tamás – Tamási Zsolt, Pintér Norbert – Szakály Dénés, Nagy Richárd, Kiss Tamás – Bor Dávid

 

Elkészült a megújult OTP Bank Liga sorsolása.

 

A több fiatallal felálló Fradi legyőzte a Debrecent.

 

Újabb magyar válogatott írt alá a Videotonhoz.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC