20 év után elfelejtettem az nb1.hu-t.
Az nb1.hu 20 évvel ezelőtti indulása óta szerintem nem nagyon fordult még elő velem olyan, hogy nem egyből írtam meg valamit. Most viszont ezt is átélhettem, és ezt magának a Ferencvárosnak, azaz Dalnoki Jenőnek és az ő csodálatos, felfoghatatlan, lenyűgöző gyűjteményének köszönhetem.
Hamarosan indul az nb1.hu ötödik honlapja, amin egyáltalán nem lesz foci és sport, ellenben kiemelt teret biztosítunk majd különböző művészeti ágazatoknak is, pont úgy, ahogy azt szilveszterkor/újévkor megígértük.
Dalnoki Jenő, az FTC örökös bajnoka, a Fradi legendás játékosa és edzője. Focistaként 439, edzőként 265 mérkőzésen szolgálta hűségesen, tudása legjavát nyújtva a Ferencvárost. És nem félt szembeszállni a mindennél gusztustalanabb kommunizmussal, így nemet mondott arra az erőszakos ajánlatra, hogy az akkori Honvéd játékosa legyen, amiért a mai kispestiek nem hibáztathatóak. Emiatt viszont csak 14-szer szerepelhetett a magyar válogatottban, de így is olimpiai arany- és bronzérmes lett.
De Dalnoki Jenő nemcsak a sportsikereiről ismert. Szenvedélyesen volt szerelmes a kultúrába, a művészetbe és hivatalosan amatőr műgyűjtőnek számított. Ezt így mondatilag (elnézést a ronda kifejezésért) eddig is tudtam róla, de tegnap, amikor beléptem a Bodó Galéria és Aukciósházba, mélyen és egyből elszégyelltem magam, hogy még nem kint az utcán vettem le a baseball-sapkámat.
Bevallom, meghaladja a képességeimet hogy előbb szavakba, ezáltal mondatokba, majd értelmes helyszíni riporttá nemesítsem a gondolataimat, átélt élményeimet.
Olyan csodálatos ereklyéket, festményeket, szobrokat könyvritkaságokat, műtárgyakat, porcelánokat, sétabotokat, tajtékpipákat és antik fegyvereket (a kedvenceim, főleg a kardok) láttam, amiktől leesett az állam és ott is maradt a földön. Petőfi saját kezével írt feljegyzései, egy csodálatos festmény, amit maga Picasso írt alá magának a Ferencvárosnak – hogy csak két példát ragadjak ki a rengeteg közül.
Fél pillanatra sem hiányzott a Fészike, az Insta, de még az nb1.hu sem. Csak álltam ott, hallgattam az előadásokat (sokadszorra fogadtam meg, hogy egyszer úgyis fogok majd olyat kérdezni a Ferencvárosról Tobak Csabától, a Fradi Múzeum vezetőjétől, amit ő nem tud – eddig esélyem nem volt ellene és ezután sem magamra fogadnék) és miután vége lett a hivatalos bemutatónak, nem akaródzott hazaindulnom.
Mert egy olyan ember életművének a szellemisége lengte körbe a létezésem minden pillanatát, aki játékosként és edzőként is egyetlen klubért élt, és miközben minden feláldozott szeretet csapatáért létrehozott egy másik, szintén felfoghatatlan csodát.
És, hogy miért lehettünk ott ezen a zseniális összejövetelen? Mert a Fradi legenda gyermekei nehéz döntést hoztak, megválnak édesapjuk tárgyaitól. A sportszerető galériatulajdonos – a Ferencvárosi Torna Club megkeresésére – szárnyai alá vette az ügyet. A befolyó összeg egy részét az egyik budapesti gyerekklinika kapja, így az ügy jótékony célt is szolgál.
A kiállítás megtekintését csak ajánlani tudom mindenkinek.
Soha nem voltam fradista, most sem vagyok az és nem is leszek! De a Fradi-család olyan élménnyel gazdagított meg már megint, amit soha, sehol, semmilyen körülmények között nem leszek hajlandó megtagadni egy pillanatra sem.
Nyugodj továbbra is békében, Dalnoki Jenő!
Az ereklyéid jó helyen vannak, és jó helyekre is kerülnek majd, ráadásul beteg gyerekeknek is hatalmas segítséget tudnak majd nyújtani az általuk biztosított bevételek.
És abban is biztos vagyok, hogy láttad fentről, mit jelentesz még mindig a (Fradi-)családodnak is…
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
