nb1.hu

Némileg módosulhat a szurkolói kártyák rendszere!

Budapest – Egyeztetne az MLSZ a bojkottáló szurkolókkal.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egyeztetést kezdeményez a drukkerekkel, hogy a szurkolói kártya bevezetését bojkottal ellenző csoportok visszatérjenek a stadionokba. Erről Bánki Erik, az MLSZ elnökségének csütörtökön újraválasztott tagja beszélt a Pécsi Újság honlapjának, hozzátéve, hogy a névre szóló belépők rendszere megmarad, kisebb módosításokra azonban sor kerülhet.

 

Az érintett szurkolók a bojkottal saját magukat rekesztették ki a stadionokból, azt szeretnénk, hogy a tárgyalások eredményeképp közösen találjunk olyan megoldásokat, amelyek révén elő tudjuk segíteni a jó szándékú, csapatukért a helyszínen szorítani akaró drukkerek visszatérését. Azonban a névre szóló belépők rendszere mindenképpen megmarad, ebből az MLSZ nem kíván engedni, de kisebb módosítások elképzelhetők – idézte a honlap Bánki Eriket.

 

Fotó: mlsz.hu

 

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szervezet csütörtöki küldöttközgyűlésén – amelyen újabb öt évre újraválasztották – sikernek nevezte a szurkolói kártya bevezetését, s leszögezte, hogy a rendszer marad. Ugyanakkor hozzátette, a tiltakozásukkal „kapun kívül maradt drukkerek hiányoznak, de nem azok, akik balhézni akarnak”.

 

(MTI)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC