Székesfehérvár - Átvették az aranyat.
Vasárnap délután Székesfehérváron, a Hotel Magyar Király előtt ünnepelte meg a Vidi története harmadik bajnoki címét – jelezte a klub honlapja.
A színpadon Garancsi Istvántól, a klub tulajdonosától, az MLSZ elnökségi tagjától és az MLSZ munkatársaitól kapták meg sorban az érmeket a játékosok, a szakmai, az orvosi és a technikai stábok tagjai, majd Juhász Roland csapatkapitány emelte magasba a bajnoki serleget. A felnőtt csapat után a Vidi U14-es együttese is átvette az aranyérmeket. A fiatalok szombaton nyerték meg korosztályuk bajnokságát. A téren felállított kivetítőn kisfilmmel emlékezett meg a klub a héten elhunyt Kovács Ferencről, majd a kifejezetten erre az alkalomra készített videót láthatta a közönség, amiben a mögöttünk hagyott szezon legnagyszerűbb jeleneteit válogatták össze. A Hotel Magyar Király erkélyén is felsorakozott még egyszer a csapat, később pedig levonultak a szurkolók közé a játékosok. A Vidi-drukkerek a színpadra kiállított serleggel is fotózkodhattak
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)