A Kispest egyik régi közönségkedvencére is rákérdeztünk.
Nem bírt egymással a Honvéd és a ZTE, a két csapat küzdelmes mérkőzése 2-2-es döntetlennel zárult. A mérkőzés után Pisont István és Boér Gábor, a két szakvezető értékelt.
Honvéd-ZTE: Nagy Dominik nyomában – NB1.hu
.
Boér Gábor: "Inkább csalódottak lehetünk. Már az első félidőben is sokat láttunk abból, amit elterveztünk, de több dolog hiányzott. Hiába kezdtünk hátrányból, végig a mi akaratunk érvényesült a második félidőben. Olyan hibákat elkövettünk, mint ősszel, de legalább most nem veszítettünk. A tizenegyesnél Traore egyértelműen szabálytalankodott. A védekezésben nem követtünk el nagy hibát, az első gólnál, amit kaptunk, ott azt kell elkerülni, hogy ott lőni lehessen. A második gólnál nem hibáztunk. Bedi az ellenfél miatt kezdett a másik oldalon, szünetben változtattunk megint, gólt szerzett. Futács Márkónak meccsekre van még szüksége, de olyan fizikai és technikai tulajdonságokkal rendelkezik, ami miatt nagy erősségünk lesz. Tovább kell építenünk őt is."
Pisont István: Pontatlanok voltunk, sokat futottunk a labda után. A végén örülni kellett a döntetlennek. Hidi nagyon szép góllal szerzett vezetést, de az előny minket nyomasztott utána. Mélyen kellett védekeznünk, nagyon jól járatta ellenfelünk a labdát. Bőle folyamatosan velünk edz már, nem kell külön munkát végeznie. Nagy Dominiknek még két hét legalább kell, hogy utolérje magát, Nagy Gergő viszont már teljesen rendben van. A csapatom decemberben, de még a felkêszülési meccseken is jobban játszott, mint a ZTE ellen. Értetlenül állok a játékunk előtt.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)